Hol laksz?

A magyarországi keresztyének 2021-ben szeptember 26. és október 3. között ünneplik a teremtés hetét – a kezdeményezéssel a teremtett világ védelmének és az emberi felelősségvállalás fontosságára hívják fel a figyelmet 2009 óta, immár tizenhárom éve. Idén a nemzetközi teremtés ünnepének témája: „Otthon mindenkinek? Isten oikoszának megújítása”, amelyhez a magyarországi hívők is csatlakoztak.
 

teremtes hete fb cover 02A Teremtés heti segédanyag borítóján látható rajzot Chetoui-Tirászi Amina, a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola tanulója készítette.
A rajz címe: József és Mária útja szamárral, mely az Oikosz – Közös Házban Élünk projekt keretében a „Találkozásom a Biblia élővilágával” című iskolai rajz- és fotópályázatra beküldött alkotás.

A negyedik evangélista szerint a pusztaságban élő Keresztelő János két tanítványa kezdte el először Jézust követni, az egyikük András, a halász volt. Találkozásukkor egy szokatlan párbeszéd alakult ki, kérdésre kérdéssel válaszolnak. Amikor Jézus hozzájuk fordult, hogy mit keresnek, akkor ők visszakérdeztek: „Mester, hol laksz?” (Jn 1,38). Ezután Jézus magához hívja őket: „Jöjjetek, és meglátjátok!” Ebből a házszemléből egy életen át tartó követés lett, ők ketten Jézus tanítványaivá váltak. Jézus otthona magával ragadta őket.
 
Nem tudom, mennyit voltak a tanítványok fedél nélkül, amikor Keresztelő Jánost követték. Nem tudom, hogy a próféta mellett pontosan milyen vágy alakult ki bennük, de úgy tűnik, hogy ezeknek a tanítványoknak minden tanítás, gondolat, prófécia, lelkesítés, szabadság, iránymutatás, mozgalom, tenniakarás, valamint minden istenkeresőt vonzó mesteri elem lehetőségének tárháza közül a legfontosabb problémájuk az otthonkeresés volt, mert azt keresték, hol lakik az Isten báránya. Elmentek, és meglátták hol lakik, és vele maradtak.
 
Milyen otthona lehetett Jézusnak, amely marasztalta őket? Nyissuk ki ezt a kérdést ezen a héten a maga egyetemes valóságában, és az otthonkeresési vágyunkat terjesszük ki Jézus otthonára, az egész teremtett világra, Isten oikoszára!
 
Egy neves budapesti épületre kitettek egy emléktáblát, amely a ház építészének, Hegedős Károlynak állít emléket. Lánya így nyilatkozott: „Általában azt a személyt ünnepeljük meg, aki a házban lakott, de az építészről sose tudunk semmit.” Úgy tűnik, hasonlóan van ez Jézussal is: „A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt.” (Jn 1,10k) Pedig meg kellett volna ismerni őt a saját világában, és be kellett volna fogadni őt, mert itt minden általa lett.
 
A kortárs teológiában a mély inkarnáció (deep incarnation) fejezi ki azt a gondolatot, hogy a testet öltés nem csupán egy személyben történik meg, hanem az egész teremtettségben. Az, hogy Jézus testté lesz, nem csupán az emberi test és személyiség felvételét jelenti, hanem azt is, hogy megfogható lesz, és érvényesek lesznek rá a természeti törvények. Isten Fia belép a világba, mindenestül evilági lesz, kapcsolataival, lábnyomával, érintéseivel, emberi anyagcseréjével része lesz annak a világnak, amelyet úgy szeretett az Atya, hogy ebbe őt küldte el (Jn 3,16). A kereszténységen kívül nincs még egy olyan vallás, amely jobban ki tudta volna fejezni annak a polaritását, hogy mit jelent egy személyben teremtőnek lenni és teremtetté válni. Hitvallásainkban úgy fejezzük ki ezt tömören, hogy Isten emberré lesz, de felfoghatjuk tágabban is: a világ Alkotója egy endemikus élőlény lesz a világban. Pál apostol nyomán értem ezt, aki az endemikus kifejezést az ember evilági, jelenvaló, földi létére használja (2Kor 5,6–9).
 
A közös otthon isteni belakására és gondviselésére a keleti apologéták és egyházatyák szóhasználata mutat rá, akik az oikonomia kifejezést mind az isteni gondviselésre, mind krisztológiai értelemben az Ige testet öltésére használták. Ezzel azt fejezték ki, hogy Isten gondviselése a közös otthonunkra (oikosz) nemcsak azokban a természeti törvényekben (nomosz) valósul meg, amelyet Isten dolgaink és létünk szabályozásában adott elénk, hanem abban is, hogy a törvényadó a törvények alá került, hogy betöltse a törvényt. Isten legnagyobb gondviselése irántunk az, hogy hozzánk hasonló lévén megmutatta, hogyan kell otthonosan mozogni az otthonban, nem gőgösen, tájékozatlanul, kizsákmányolóan. Az otthonosságot nem a bezárkózás, elszigetelődés teremti meg, hanem a világban való otthonos mozgás, ahogyan Jézus a legnagyobb természetességgel él földön és vízben, faluban és városban, lakodalomban vagy gyászban, ülve vagy állva, éhesen vagy jóllakottan. A teológiai jelentéssel kiegészített oikonómia olyan közgazdaságtant (ökonómiát) hív elő, ami átfogja teljes világunkat, annak szenvedésével és megváltásával együtt (vö. Róm 8).
 
Az otthont számos költő és író próbálta meghatározni kilépve a fizikai falakból, a lakberendezési fortélyokból vagy a vonalak által határolt térből. „Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék. Az az ember, akinek van hová – és van kihez – hazamenni, mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait. Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki meghallgat, valaki megvigasztal” – állítja Szabó Magda. Az otthonban érzések, társak, kapcsolatok vannak. Nem a lakcímünk definiálja az otthont, hanem az ott van, ahol az otthonosan mozgó Jézus. De nem is érzések vagy illatok alkotják csupán, mert az otthonosságunkat teremtményként a Teremtőhöz való viszonyunkban éljük meg.
 
Amikor azt a kérdést tesszük fel Jézusnak, hogy „hol laksz?”, akkor azt is meg kell kérdeznünk, hogy mit csináltunk ebből a közös otthonból, hogyan őrizzük és műveljük azt, és hogyan hat ki a kis életterünk a teremtés egészére. Ha Jézus otthont talált a világban, hogy élhető otthonunk lehessen, akkor kitől vennénk el ezt?
 
Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport nevében: Kodácsy Tamás 
 

 

A Teremtés hetének megünneplését segíti az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport segédanyaga, amely digitálisan elérhető ide kattintva.

 

Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport köszönettel veszi, ha a szervezők a meghirdetett Teremtés heti rendezvényeket regisztrálják, hírét megosztják, ezzel támogatva a Teremtés hetének közös ünneplését. Teremtés heti eseményt regisztrálni erre a linkre kattintva lehetséges.

 

Bringás reggeli a Kálvin téren

A Magyar Kerékpárosklub önkénteseivel, területi szervezeteivel és partnereivel közösen országszerte több helyszínen bringás reggelivel és uzsonnával várja a kerékpárral közlekedőket. A KRE is csatlakozott az országos kezdeményezéshez, a KRE Teremtésvédelmi Műhely (MRE Ökogyülekezeti Mozgalom) közreműködésével.
MK fb event cover
 
Szeptember 22-én reggel 7:00-10:00 között szeretettel várunk minden kerékpárral érkezőt a Kálvin téri református templom előtt, finom péksüteményekkel, gyümölccsel, kávéval és termelői szörpökkel.
 
Két keréKRE fel!
 
Facebook esemény: ITT
 
***
ÖNKÉNTES LEHETŐSÉG
Önkéntesek jelentkezését várjuk, akik szívesen segítenek az esemény megvalósításában! Részletek ide kattintva.
Jelentkezés: Kolonics Patriciánál Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. +36 30 155 6010
 

Ökogyülekezeteink életéből - V. rész

Vannak egyházi közösségek, akik tudatosan törekszenek egy fenntarthatóbb életmód megvalósítására, ennek hitbeli megélésére is, bevált jó gyakorlataikat szívesen megmutatják másoknak is. Nem könnyű feladat a fogyasztói társadalom sugallta értékrenddel szemben mértékletességet hirdetni, az ember és környezet viszonyrendszerét biblikus alapokon szemlélni, kilépni a komfortzónából a megszokások és kényelmi szolgáltatások helyett. Akadályokkal teli utak ezek, botladozó lépésekkel, mégis óriási érték már önmagában a feladat felvállalása, a változtatásra való törekvés is.
Ökogyülekezeteket bemutató sorozatunk záró részében a Budai Református Gyülekezet teremtésvédelmi tevékenységébe nyerhetünk bepillantást.

 

budai th2020 2

Bár kutyavásárt csak egyszer tartottak Budán, de kézműves, termelői portékákát többször is lehet találni a Szilágyi Dezső téri gyülekezet családi napjain, ahol használt holmikat is gyűjtenek, hogy határon túli oktatási intézmények és gyülekezetek tagjai örüljenek neki. A mamakörben megosztják egymással környezet tudatos jó gyakorlataikat, a gyülekezet Csillagvirág bölcsődéjében már a kicsik is megtanulják, hogy vigyázzanak a teremtett világra. A kézzel készített takarók, házi lekvárok nemcsak az alkotóknak jelentenek sokat, hanem a felhasználóknak is. A szabadtéri istentiszteletek, kirándulások, közös étkezések mind arra fókuszálnak, hogy felelősséggel éljenek és óvják, amit rájuk bízott Isten. A templom előtt virágból kiültetett igével üzenik mindenkinek: „Jó az Úr.”  
 
A közösség éves ökogyülekezeti tevékenységéről beszámolót itt és itt olvashatnak.
 
Ismertető és képek forrása: Fördős Kata
 

 

Felelősséggel tartozol Te is a teremtett világért. Mutass példát! 
Csatlakozz az Ökogyülekezeti Mozgalomhoz!
 
Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 10.
 
ÖGY cím díj 2021
 
 
Kapcsolódó tartalmak:
Buda1 
 

 budai th 2014

 

 Teremtés hete Budán - 2014.
ÖGYM FP 6
 

A Teremtés hetének megünneplését segíti az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport segédanyaga

 A szeptember utolsó és október első vasárnapja közötti időszak (2021. szeptember 26-október 3.) a Teremtés hete. Idei témája
Isten oikoszának megújítása
"Hol laksz?" (Jn 1,38)
 Th 2021 borító
A Teremtés heti segédanyag borítóján látható rajzot Chetoui-Tirászi Amina, a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola tanulója készítette.
A rajz címe: József és Mária útja szamárral, mely az Oikosz – Közös Házban Élünk projekt keretében a Találkozásom a Biblia élővilágával című iskolai rajz- és fotópályázatra beküldött alkotás.
 
Közös otthonunk gondozása egész évben hitbeli kötelességünk, a koraőszi időszak a természet bőséges terített asztalával pedig valóságos ünneplésre is hívogat bennünket. A Teremtés hetén már hagyomány, hogy gyülekezeteink és intézményeink figyelme a teremtett világ szépsége és annak törékenysége felé fordul. Szervezett rendezvényeken együtt gondolkodnak keresztyén felelősségünkről az ökológiai válsággal kapcsolatban, és arról, hogy az egyházaknak milyen szerepe és hangja legyen e tekintetben.  A programokhoz segítségül készítette az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport a Teremtés hete füzetet, amely napi bontásban segít körbejárni az idei témát, az „otthont”. Bőségesen tartalmaz gyakorlati anyagokat imádsághoz, meditációhoz, gyerek- és ifjúsági foglalkozásokhoz, továbbá számos ötletet, jó gyakorlatot, valamint liturgiai ajánlásokat ünnepi istentiszteletekhez, alkalmakhoz.
 
Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport köszönettel veszi, ha a szervezők a meghirdetett rendezvényeket regisztrálják, hírét megosztják, ezzel támogatva a Teremtés hetének közös ünneplését. Teremtés heti eseményt regisztrálni erre a linkre kattintva lehetséges.
 
A segédanyag elérhető elektronikusan és letölthető INNEN.
Teremtésheti program hirdetéshez plakát minta letölthető INNEN.

Ökogyülekezeteink életéből - IV.rész

Vannak egyházi közösségek, akik tudatosan törekszenek egy fenntarthatóbb életmód megvalósítására, ennek hitbeli megélésére is, bevált jó gyakorlataikat szívesen megmutatják másoknak is. Nem könnyű feladat a fogyasztói társadalom sugallta értékrenddel szemben mértékletességet hirdetni, az ember és környezet viszonyrendszerét biblikus alapokon szemlélni, kilépni a komfortzónából a megszokások és kényelmi szolgáltatások helyett. Akadályokkal teli utak ezek, botladozó lépésekkel, mégis óriási érték már önmagában a feladat felvállalása, a változtatásra való törekvés is.
Ökogyülekezeteket bemutató sorozatunk mai részében a Majosházi Általános Iskola teremtésvédelmi tevékenységébe nyerhetünk bepillantást.

Majosháza ballagás faültetésBallagók emlékfája, 2020

A Majosházi Általános Iskola felé madártávlatból közelítünk, ami nem is csoda; hiszen a szabadtéren imádkozó gyermekek a sas repülését nem csak imádságukba foglalják, de meg is jelenítik azt – élőláncként. Ám a madarakat mégsem ezzel a performansszal, mindinkább madáretetőkkel és bokortelepítéssel csalogatják vissza az iskola udvarára. A ,,madárkalács” készítés – amellett, hogy szórakoztató elfoglaltság – táplálja is célközönségét, de ezek nem a gyermekek. A Majosházi Általános Iskolában azonban nem csak a madarakat táplálják helyesen; a gyerekeknek is megtanítják, hogyan élhetnek egészséges életmódot a táplálkozás terén is. Akiknek pedig ’Múzsája a természet’, azoktól nem is meglepő, hogy a teremtett világért nem csupán imádkoznak és nem csak munkálkodnak – de gyönyörködnek és gyönyörködtetnek is benne.
 
A közösség éves ökogyülekezeti tevékenységéről beszámolót itt és itt olvashatnak.

 

Kerítés kiállítás évfolyamonként a 2020-as Teremtés hetén:
Teremtés heti kerítés kiállítás Majosháza 7 Teremtés heti kerítés kiállítás Majosháza 3
Teremtés heti kerítés kiállítás Majosháza 5 Teremtés heti kerítés kiállítás Majosháza 4
Természetjáró szakkör:

majosháza természetjáró szakkör

 
Szöveg: Bárdos-Blatt Boglárka
Képek forrása: Majosházi Református Általános Iskola
 

 

Felelősséggel tartozol Te is a teremtett világért. Mutass példát! 
Csatlakozz az Ökogyülekezeti Mozgalomhoz!
 
Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 10.
 
ÖGY cím díj 2021
 
 

Információ

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalom

E-mail: info@okogyulekezet.hu

Telefon: +36-30/453-2950

Postacím: 1146, Budapest, Abonyi u 21.

Internet: www.okogyulekezet.hu

Facebook: www.facebook.com/Okogyulekezet

 

 „There isn’t a Planet B! - CSO-LA/2017/388-137. A honlap az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Tartalmáért az Ökogyülekezeti Mozgalom felel, és azok nem szükségszerűen egyeznek meg az Európai Unió véleményével.”

Kövess minket

 

Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form



Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.