Previous Next

Felelősségvállalás a környezetedért - Újrahasznosítás kreatívan

A környezetvédelem fontos alappillére az újrahasznosítás és a kevesebb szemét termelése. A Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet és az Ökogyülekezeti Mozgalom közös szervezésében megvalósuló kézműves foglalkozás során ebben a szellemben praktikus és esztétikus eszközöket készíthettek a Csillagpont-résztvevők, amelyek segítségével aktívan tehetnek a környezetért.
CSP KPatri 37
 
Levendulával töltött zsákot varrtak, méhviaszos szendvics csomagolót készítettek, sörös kupakokat hasznosítottak újra egyedi ékszerek, kulcstartók vagy poháralátét formájában az alkotó kedvű fiatalok. Közben megtekinthető volt a csomagolásmentes kiállítás.
 

Szabadon az új égen és új földön

A Csillagpont zárónapján Kodácsy Tamás, az Ökogyülekezeti Mozgalom elnöke tartott ökoteológiai előadást Szabadon az új égen és új földön címmel. A sátor mint eszköz önmagában is a szabadságot hordozza, hiszen alakítható és mozgatható. Az ökosátorban péntek délután arról beszélgettünk, hogy a bibliai próféciákban a teremtett világhoz kapcsolódóan hogyan fejeződik ki a szabadságvágy, miben és mennyire lehet új az új ég és új föld, és mit tanulhatunk ma ebből.
 

Ship20210730 78 vágottKép forrása: Sipos Eszter/Csillagpont

Ézsaiás próféta sűrűbben használja a teremteni igét (65), mint bárki más a Szentírásban, mert Isten és a teremtett világ kapcsolatát egy kozmikus szövetségben látja. Azt tanulhatjuk meg a prófétáktól, hogy az ember döntéseinek és cselekedeteinek hatása van a teremtett világra: a bűnnek mindenre kiható következményei vannak, beleértve az aszályt, az áradást, az éhínséget, és háborúkat. Ézsaiás újjáteremtő ígérete szinte ugyanúgy megismétlődik a Jelenések könyvében (21), így a prófécia érvényessége az újszövetségi időkön túlra, a végidőkre mutat. Az újjáteremtés reménysége a válságból való szabadulást adhatja számunkra, melynek feltétele a megtérés.
 
Kép forrása: Sipos Eszter/Csillagpont

ÚtonLét

A Csillagpont csütörtöki napján két előadásunk is megrendezésre került az Soli Deo Gloria Református Diákmozgalommal közös szervezésben. A második előadás alkalmával Gérecz Imre bencés szerzetes mesélte el az Országos Kéktúrán szerzett tapasztalatait.

iránytűs fotó

Kép forrása: Gulyás Attila, Magyar Természetjáró Szövetség
 
Az előadás elején rögtön kitért arra, hogy a bencés rend tagjaként egészen ellentmondásosnak tűnhet az ő zarándoklata, hiszen bár Szent Benedek a vándorok befogadására és vendégszeretetre buzdít, maga a rend a stabilitásra tesz fogadalmat.
 

CSP KPatri 25 vágott

 
Az előadás során több kérdés is felmerült, amelyekre a hallgatósággal együtt kerestük a válaszokat, és érdekes beszélgetés alakult ki némelyik kapcsán. Az első kérdés arra vonatkozott, hogy miért is jó útra kelni, mit nyerhetünk tőle, esetlegesen milyen nehézségekkel kell szembenéznünk. Aztán felmerült az is, hogy egyedül vagy csoportosan érdemes-e túrázni. Itt az is kiderült, hogy hiába tűnik úgy, hogy az ember egyedül utazik, valójában két útitársa mindig van: a hátizsákja és a bakancsa. Az előbbi remekül megmutatja nekünk a mértékletesség fontosságát, hiszen ilyenkor dől el, hogy mire is van igazán szükségünk, és mi nélkülözhető az életben. A bakancs pedig egyszerre okoz szenvedést azzal, hogy töri a lábunkat, viszont biztonságot is ad, ha pedig egyszer összeszokunk vele, a leghűségesebb társunkká válik.
 

CSP KPatri 27

A következő szempont az emlékek szerepe volt, és beszélgettünk arról, hogy ki miket őriz egy-egy túrájáról. Végezetül a természetről is szó esett, arról, hogy miért jó természetben lenni, mi is az a zöld böjt, és mit takar az 5T (takarékoskodjunk, tudatosan vásároljunk, töltsünk időt a természetben, táplálkozzunk egészségesen és tekintsünk magunkra teremtményként).
 
CSP KPatri 33
 
A szerzetes után az SDG képviseletében Katona Viktor lelkipásztor mesélt az általuk szervezett zarándoklat tapasztalatairól.
 
 
Ágoston Noémi

Csomagolásmentesség és Fair Trade

A Csillagpont utolsó napján Szűcs Boglárka, az Ökogyülekezeti Mozgalom munkatársa tartott előadást a csomagolásmentességről és a fair trade-ről. Először röviden bemutatta a szervezetet, majd hangsúlyozta, hogy keresztyénként miért olyan fontos, hogy vigyázzunk a teremtett világra.
CSP Bokor Zsófi 21 másolata
 
Ezt követően mélyebben megvizsgáltuk a témában felvetett két probléma gyökerét. A résztvevőkkel közösen gondolkodtunk olyan kérdéseken, mint például, hogy mi a különbség a szükségletek és az igények között. Ehhez kapcsolódott a következő fogalompáros, a jólét és a jóllét is. Felírtuk azokat a szavakat, amelyek a jólétet biztosítják számunkra.A következőkben szó esett azokról a felmérésekről, amelyekkel jólét szerint rangsorolják az országokat. Többek között a GDP-ről beszéltünk részletesebben, és arról, hogy miért nem lehet csak az anyagiak alapján megállapítani egy országról, hogy az emberek elégedettek-e.
 
HK 4525Kép forrása: Háda Károly/Csillagpont
 
Az előadás második felében áttértünk azokra a problémákra, amelyek hozzájárulnak a környezet pusztulásához. Megvizsgáltuk a népesedési folyamatokat és azok hatását a fenntarthatóságra és a fogyasztásra. Majd szó esett a szegénységről, a társadalmi egyenlőtlenségről és az elosztási gondokról. Ehhez kapcsolódott az előadás egyik fő témája, a fair trade. Az előadó egy ábrával mutatta be, hogy milyen arányban oszlik meg a banán ára, és ebből mennyit kap az a munkás, aki az ültetvényen dolgozik.
 
HK 4515
Kép forrása: Háda Károly/Csillagpont
 
Ezek után áttértünk a hulladékproblémára, és az ehhez köthető csomagolásmentességre. Az előadó beszélt a szelektív hulladékgyűjtés szabályairól, majd rágcsálni valók csomagolásait adta körbe, hogy szemléltesse, milyen sok csomagolás vesz körül minket.
 
CSP KPatri 39
Az előadás után a résztvevők csomagolásmentes termékeket tekinthettek meg.

Tényleg a méhek miatt van olyan sokféle virág?

A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó második napján is folytatódtak a teremtésvédelmi programok. Csütörtöki első előadónk, Vásárhelyi Tamás biológus a biodiverzitásról, az ökoszisztémáról és a beporzókról beszélt.
Dorci DSC 0048
Kép forrása: Puha Dorottya/Csillagpont
Először arra tért ki, hogy miért fontos a biodiverzitás, és arra, hogy mi mit tehetünk azért, hogy fenntartsuk a biológiai sokszínűséget. Közösen felsoroltuk azokat az állatokat, amelyeket életünkben ettünk már, majd végignéztünk néhányat a legek közül, ilyen volt a legkisebb madár, a legnagyobb emlős, vagy a leglaposabb rovar.
 
Ezt követte az ökoszisztéma, amelyet több szempont is befolyásol, köztük a globális klímaváltozás, az emberek nemtörődömsége és az élőhelyek változása. Az előadó felhívta a figyelmet az ökoszisztéma szerepére az életünkben, és hangsúlyozta, hogy mennyire elengedhetetlenek a környezeti együtthatások.
 
CSP KPatri 17
 
Megemlített két viselkedésformát is, melyeket részletesebben kifejtett. Biofíliáról beszélünk akkor, amikor valaki vonzódik a természethez, ez pedig sokféleképpen mutatkozik meg. A mindennapjaink részei a cserepes virágok, de ugyanúgy a közkedvelt állatos filmek vagy éppen a tájfestészet. Ezek mind a biolfíliához sorolhatók. Ennek ellentéte pedig a biofóbia, amikor az ember viszolyog vagy esetleg fél a természettől. Itt kapcsolódott be az előadás fő témája, a beporzók szerepe a világban. A rovarok általában negatív érzelmeket váltanak ki belőlünk, horrorfilmek rendszeres szereplői. Valójában viszont nélkülük nem maradhatnánk életben.
 
IMG 20210729 142957
 
Az előadó különféle eszközökkel és játékokkal szemléltette a természeti jelenségeket, melyeket a prezentáció végén a résztvevők is megtekinthettek.
 
Ágoston Noémi

Információ

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalom

E-mail: info@okogyulekezet.hu

Telefon: +36-30/453-2950

Postacím: 1146, Budapest, Abonyi u 21.

Internet: www.okogyulekezet.hu

Facebook: www.facebook.com/Okogyulekezet

 

 „There isn’t a Planet B! - CSO-LA/2017/388-137. A honlap az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Tartalmáért az Ökogyülekezeti Mozgalom felel, és azok nem szükségszerűen egyeznek meg az Európai Unió véleményével.”

Kövess minket

 

Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form



Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.