Sellyei Tanoda

Ami az egyiknek szemét, az a másiknak kincs – szól bölcs közmondásunk, amit a Sellyei Tanoda tanulói nem csak nyugtáznak, hanem meg is valósítják. Az otthonról hozott kinőtt ruhák és játékok így új gazdára találhatnak a kidobás helyett. A szeméthez való tudatos hozzáállást ugyan minden Öko-intézmény zászlajára tűzi, de a megvalósítás annyi féle, ahány kreatív ember csak van. Sellyén ezt választották, na meg a közösségi komposztálást. A tanoda tanulói a református gyülekezettel karöltve gyűjtötték a paróka zöld hulladékát – így teremt generációs együttműködést a teremtés védelme. Ezek a mai fiatalok – sokféleképpen folytatódhatna ez a jólismert frázis. Ezek a mai sellyei tanodások mézeskaláccsal ajándékozzák meg az idős gyülekezeti tagokat a teremtés hetének alkalmából – a jövő rajtunk áll.

sellye1.jpg

sellye3 Sellye Erdők hete kerékpártúra
 sellye2 
 sellye4 Sellye Erdők hete
  Sellye TH

 

Szöveg: Bárdos-Blatt Boglárka
Képek:  Sellyei Tanoda

Szarvasi Református Egyházközség

Ha a céltáblát középen találjuk el, elismeréseket zsebelhetünk be, ha azonban a Kárpát-medence közepére bökünk rá, akkor Szarvast találjuk ott. A Szarvasi Református Egyházközség igyekvő öko-gyülekezet, jellemző rá mindaz, ami a többi közösségre: spórolnak minden téren, izzóik takarékosak, levelezésük elektronikus vagy újrapapír, kirándulni pedig nagyon szeretnek – főképp a helyi kincsek felé. A szarvasiak azonban igen módszeresek: a gyülekezet természettudományos végzettségű tagjai négy fős bizottságot alkotnak, akik tervet készítenek öko-céljaik megvalósítására. A célok között szerepel például a nyári ’zacskómentes nap’ – amikor felhívják a figyelmet a műanyagok fajtáira, azok lebomló tulajdonságaira, a szelektív gyűjtésre és elsősorban arra, hogy ezen a napon mindenki próbáljon zacskók nélkül boldogulni. Ha pedig valaki elmélyülne egy teremtésvédelmi témában, számos érdekes könyvajánló közül választhat, amit a gyülekezet tagjai egymás számára adnak közre.
 szarvasi ökocsoport Kun Ágnes virágKép forrása: Kun Ágnes /Szarvasi Református Ökocsoport
 

szarvas_faültetés.jpg

szarvas_kerékpáros_kirándulás.jpg
 
szarvas kerékpáros kirándulás4
 
szarvasi gyülekezeti délután szemétszedés

 

Szarvas zacskómentes július

Szöveg: Bárdos-Blatt Boglárka
 
 
 
Kapcsolódó anyagok:

zoom konferencia

 

VII. Ökogyülekezeti konferencia 

szarvas

 

plakett Füle Tamás

 

Szóládi Református Egyházközség

Ahogy a dobostorta, a Herendi porcelán és a Vizsolyi Biblia hungarikumok, úgy a Szóládon előállított lekvár, aszalt gyümölcsök és gyümölcslevek Soladiumok. Ez persze csak játék a szavakkal, a Soladium a Szóládi Református Egyházközség hulladékmentes és környezettudatos gyümölcsfeldolgozója, amivel a falu egyik legjelentősebb munkáltatója a gyülekezet. A két évtizede életképtelennek nyilvánított közösség úgy kapott életre, ahogyan az első zsoltár folyóvíz mellé ültetett fája - Istenből táplálkozva áldás kíséri útját. Őshonos gyümölcsöse több ökogyülekezetnek is van, a szóládiak azonban közösségben imádkoznak is benne a Teremtés hetének apropóján. Ne feledjük a teremtett világnak - amit védeni igyekszünk - legtalálékonyabb teremtménye az ember; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a ,,borotválkozás-sztrájk” amit a gyülekezet férfi vezetősége adománygyűjtés céljából ötlött ki. A szakállak megnőttek, a pénz összegyűlt, Isten áldása pedig kísér.

 

Szólád1Kép forrása: Szóládi Református Egyházközség
 
Kapcsolódó tartalmak:
Szólád1 
20.09.28. Ökogyülekezet Szóládi Magvető Református Óvoda díszfák 3jpg.500x0 q85
 szolad 03.jpg.500x500 q85
Az ember fontosabb a profitnál (őshonos gyümölcsös, Soladium gyümölcsfeldolgozó)
 füzet kép honlapra
 egyháztáji
 egyháztáji naszály 2014
 ökogyüli díj plakett

 

Ismertetőt írta: Bárdos-Blatt Boglárka
 

Nagyszántói Református Egyházközség

Az eső szagát szinte mindenki kivétel nélkül szereti. Ezt nem én mondom, hanem egy erre irányuló kutatás, miszerint az ember túlélése soká függött az esőtől - illatához így a túlélést társítottuk. A Nagyszántói Református Egyházközség nem csak szereti az eső illatát, de hasznosítja is azt, mióta víztározókat vásároltak, 1200 liter esővizet gyűjtöttek és hasznosítottak. A kis partiumi közösség úgy véli, ők is kaptak egy darab földet a teremtett világból, így azt szépítik, ültetik tele, kertészkednek rajta – ’zöldítenek’. A szemétszedésen és a jótékonysági ruhavásáron kívül a szabadban is számos alkalmat tartanak – még csokitojás keresést is. Az ember a saját portája és élettere védelmében gyakran épít kerítést. A közvélekedés szerint a beton az igazi áthatolhatatlan biztonság, ám a nagyszántóiak a kerítés dolgát is inkább kúszónövényekre bízzák – ezek gyökere idővel kikezdi a betont, hiszen tudjuk: a természet utat tör magának.

DJI 0246 nagyszántó vágott
IMG_20191127_125453.jpg

Szeretethid_2019.jpg

Platanfa_ultetes_a_templomkertben.jpg

Szöveg: Bárdos-Blatt Boglárka
Fotók: Nagyszántói Református Egyházközség

 

 

Kapcsolódó anyagok:
Nagyszanton az egyhaz anyagi biztonsagahoz is hozzajarul a fold  Teremtés hete Partiumban 

 

Telkibányai Református Egyházközség

Míg az Édenkertet folyók övezték, addig Telkibányát hegy veszi körül. Hegy, gyümölcsösök, Vártemplom, szilvafás temető. A valaha demográfiailag szebb napokat élt község, állja a sarat – nem egészen hatszáz lélek beépülve a történelem vérkeringésébe nem elégszik meg az örökséggel, örökül hagyni is akar. No de nem csak szilvalekvárt és mézesdiót – amit a ,,Vártemplom kincsének” is neveznek – nem. Fontosabb az a szellemi tőke, amit örökül hagynak az utánuk jövőknek. Teremtésvédelem minden szinten – hallható, tapintható és ízlelhető formában. Hogy mit jelent ez? Belefonva a prédikációba, ásványokat érintve vagy akár bibliai ételeket kóstolva jöhet szembe velünk a teremtésvédelem – ha azt Telkibánya kínálja. A múltból merítve, de a jövőt építve - két lábbal a földön.

templom03 másolata

 
Ismertetőt írta: Bárdos-Blatt Boglárka
Képek forrása: Szalay László Pál
 
 
Kapcsolódó tartalmak:

Telkibánya1

 
on air 764507 960 720 Ismerjük meg egymást! | Bemutatjuk református közösségeinket és mindennapjaikat (Európa Rádió) 

 

plakat 2

  A bezárult világ ébresztése (Teremtés hete 2020)

 

on air 764507 960 720

 

 

ökotábor 2020

 

gyümölcsös 2

 

 

on air 764507 960 720

Teremtésvédelem kicsiben és nagyban - Európa Rádió interjú

 

TH1 VÁGOTT

 A teremtést ünnepelték Telkibányán - 2019.

 

SZLP2019 REF ÍZEK

 A református termékek szeretettel készülnek

 

Néprajzi prezihez01.jpg.500x0 q85

 
  Nincs ingyen ebéd – a környezeti cselekvésben sem
  Nem engedve a feledésnek!
  Teremtés ünnepe programok Telkibányán - 2015
  Ökogyülekezeti istentisztelet Telkibányán - 2014.
 

Információ

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalom

E-mail: info@okogyulekezet.hu

Telefon: +36-30/453-2950

Postacím: 1146, Budapest, Abonyi u 21.

Internet: www.okogyulekezet.hu

Facebook: www.facebook.com/Okogyulekezet

 

 „There isn’t a Planet B! - CSO-LA/2017/388-137. A honlap az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Tartalmáért az Ökogyülekezeti Mozgalom felel, és azok nem szükségszerűen egyeznek meg az Európai Unió véleményével.”

Kövess minket

 

Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form



Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.