Ökogyülekezeti címet és díjat nyert közösségek 2021-ben

Hálával és örömmel adjuk hírül a Teremtés ünnepének végén, hogy a teremtésvédelem iránt elkötelezett közösségek száma idén is gyarapodott.
okodij.width 1280
 
A Magyarországi Református Egyház teremtésvédelmi programja, az Ökogyülekezeti Mozgalom 2012 óta minden évben, a Föld napján hirdeti meg az ökogyülekezeti cím és díj pályázatát, melyre jelentkezni szeptember 10-ig van lehetőség. Az eredmények kihirdetése a Teremtés hetén történik.
 
Nemcsak gyülekezetek jelentkezhetnek, hanem bármilyen más egyházi közösség (iskola, intézmény) pályázhat ökogyülekezetnek, és nem csupán a református egyházból. A pályázat ökumenikusan nyitottsággal kerül meghirdetésre, hiszen szükség van az összefogásra a teremtésvédelemben. Ezek mindig egyúttal a helyi aktivitást is növelik, amiből a helyi református emberek is profitálnak.
 
Az ökogyülekezeti cím egy önkéntes vállalás arra vonatkozóan, hogy a jövőbeli tervezési és megvalósítási folyamatokban a teremtésvédelem is fontos szempont lesz, spirituális és gyakorlati szempontból egyaránt. Míg az ökogyülekezeti díj egy következő lépcsőfok, amely egy legalább 3 évre szóló részletesen átgondolt program, célkitűzés megvalósítása.
Idén kilenc közösség csatlakozott az Ökogyülekezeti Mozgalomhoz, ezzel hetvenre nőtt az ökogyülekezeti címmel rendelkező közösségek száma. Három gyülekezet adta be hosszabbítási kérelmét az ökogyülekezeti díjra, mivel folyamatosan fenntartják teremtésvédelmi tevékenységeiket és nagyobb ívű programokat működtetnek.
 
Ökogyülekezeti címben részesült 2021-ben
három gyülekezet:
    • Szekszárdi Református Egyházközség
    • Tiszakeszi Református Egyházközség
    • Váncsodi Református Egyházközség
négy oktatási intézmény:
    • Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde, Verőce
    • Pécsi Református Kollégium
    • Hódos Tanoda, Nagyhódos
    • Szendrői Mustármag Tanoda
és két gyerekház:
    • Biztos Kezdet Gyerekház Sellye
    • Menedék Biztos Kezdet Gyerekház, Bódvaszilas
 
Teremtésvédelmi szolgálataikra is kérjük Isten gazdag áldását!

Vendégségben itthon

Teremtés hete: 7. nap. Gondolatébresztő az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport idei füzetéből, melynek témája "Hol laksz? Isten oikoszának megújítása".
 
„Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.
[…]
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig borultam s mindezt megköszöntem.”

(Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség)
 
Mert, igen: végsősoron mégiscsak vendégek vagyunk itt a Földön, az Úr földjén, a Teremtő világában! A mező liliomaival pazarul feldíszített otthonába hívott, azt akarja, hogy életünk legyen itt. Vendégszeretete nagyvonalú, túláradó. Érezzük csak itthon magunkat Nála!
 
A meghívottak között vagyunk. Meghívónk, a Király, barátai közé számít bennünket. Feladatai lennének számunkra, szőlőjébe hív dolgozni, sőt, ránk bízza azt teljesen, csak azt kéri, használjuk annak tudatában, hogy az övé, s hogy ő számít ránk abban, hogy bőven termő állapotban tartjuk, gondozzuk, s hogy nem feledjük: neki tartozunk termésével.
 7.nap Pixabay Woici Schlaifer
Forrás: Woici Schlaifer/Pixabay.com
 
Vendégek vagyunk, hisz tudjuk: ez a lakoma, ez a szőlőművelés, ez a lét, ez az állapot csak ideglenes vendégeskedés. Igazából úton vagyunk itt, a kozmoszban, a Teremtő világában, s elidőzünk közben ezen a bolygón „e testben, vándorként”. Voltaképp hazafelé igyekszünk: „lelkünket a mennyben örök otthon várja” (2Kor 5,1–8).
 
De addig is, ha vendégek, hát milyen vendégek vagyunk? Jó vendégek vagyunk-e? Szépen, rendezetten, menyegzős köntösben érkezünk, s mozgunk a Király termeiben, kertjeiben? Szerények és elégedettek vagyunk? Megelégszünk-e azzal, amit kapunk Vendéglátónktól, azzal, amit személyesen nekünk szánt? Vagy elvágyunk, jobb házigazdát remélünk másutt? Szívesen töltjük-e az időt Házigazdánkkal, Mesterünkkel? Meghallgatjuk? Beszélgetünk Vele? Jó társaság vagyunk? Őszinte, nyitott, derűs, tisztelettudó, hálás?
 
És a többi vendég – velük hogy vagyunk? Tiszteljük őket, megelőlegezzük bizalmunkat, hiszen ők is a Király meghívott vendégei? Vagy értetlenkedünk: „Hogy tévedhetett ekkorát Vendéglátónk??? Hát nem tudta, hogy…???”
 
Van valamink, amit nem kaptunk? Ugye, nincs? S ha nincs, milyen vendéglátók vagyunk mi magunk, a szőlőmunkások, a bérlők, ha erre kerül a sor? Fogadjuk-e a többi vándort? Kiknek szól vendégszeretetünk? Felismerjük-e a hozzánk közelítőkben az angyalt (vö. Zsid 13,2)? Továbbajándékozzuk, amink van, a hozzánk betérőknek? Híven helyettesítjük-e Házigazdánkat, Barátunkat, Urunkat, Atyánkat, a voltaképpeni vendéglátót addig is, amíg majd visszatér?
 
Mennyei Atyánk, meghívónk és vendéglátónk! Hálás szívvel köszönjük túláradó vendégszeretetedet gyönyörű világodban! Add, hogy méltók legyünk meghívásodra, derűs és boldog vendégeid legyünk! Köszönjük, hogy mindenben osztoztál velünk, és mindent tudtunkra adtál! Segíts, hogy a te nevedben és a te szereteteddel fogadjuk a hozzánk közeledőket itt Nálad, itt a Földön! Adj nekünk értő szívet és engedelmes lelkületet, hogy szent akaratod szerint munkálkodjunk szőlődben, amíg el nem hívsz örök otthonunkba! Ámen!
 
Zlinszky János, az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport tagja 
 
 
 
KÉRDÉSEK
  1. Milyen „vendégek” vagyunk itt a Földön? Hálásak, szerények, derűsek, az utolsó hellyel megelégedők? Tudunk-e gyönyörködni abban, amivel Vendéglátónk körülvesz bennünket? Vigyázunk-e rá?
  2. Milyen társaság vagyunk Házigazdánk és a többi vendég számára? Adni vagy kapni igyekszünk megértést, meghallgatást?
 
 
A Teremtés hetének megünneplését segíti az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport segédanyaga, amely digitálisan elérhető ide kattintva. A Teremtés hete füzet napi bontásban segít körbejárni az idei témát, az „otthont”. Bőségesen tartalmaz gyakorlati anyagokat imádsághoz, meditációhoz, gyerek- és ifjúsági foglalkozásokhoz, továbbá számos ötletet, jó gyakorlatot, valamint liturgiai ajánlásokat ünnepi istentiszteletekhez, alkalmakhoz.
 
Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport köszönettel veszi, ha a szervezők a meghirdetett Teremtés heti rendezvényeket regisztrálják, hírét megosztják, ezzel támogatva a Teremtés hetének közös ünneplését. Teremtés heti eseményt regisztrálni erre a linkre kattintva lehetséges.
 
 

Lehet-e globális az otthon?

Teremtés hete: 6. nap. Gondolatébresztő az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport idei füzetéből, melynek témája "Hol laksz? Isten oikoszának megújítása".
 
A környezeti mozgalmak egyik legrégebbi, közismert jelszava a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”. Ez az irányelv egyrészt arra hívja fel a figyelmünket, hogy vegyük számításba minden – akár a legkisebb hatósugarúnak tűnő – tettünk messzire ható összefüggéseit. Másrészt arra is biztat, hogy a Föld állapotának kihívásait megértve elsősorban a lokális (helyi) cselekvésre összpontosítsunk, mert ott, egyéni és kisközösségi szinten tudjuk a legjobb hatást elérni tetteinkkel.
 
Ebből is látszik, hogy a „helyi” és a „világméretű” viszonya régi, klasszikus kérdése a környezeti elkötelezettségnek. Számos megfontolás mondatja azt velünk, hogy elsősorban a lokálisra kell összpontosítanunk, arra kell voksolnunk. Az ember számára bejárható, átfogható tér, átlátható viszonyok, az emberléptékű közösségek, a visszafogott szállítási, közlekedési igények, a közös válaszadás lehetősége a közösen megtapasztalt jelenségekre, az önszerveződés esélyei, a kulturális egység, az otthon és a család iránti felelősség elsődleges jelentősége mind ezt erősítő érvek.
6.nap Pixabay GeorgiaLens
Forrás: GeorgiaLens/Pixabay.com
 
Ugyanakkor a globalizáció ma kétségbevonhatatlan tény. Pár évtized alatt nemcsak megsokszorozódott az emberiség lélekszáma úgy, hogy lényegében már betöltjük a földgolyó lakható tereit, de a technikai lehetőségek bővülésével és főleg a modern kommunikációs eszközök térnyerésével már sok szinten meg is tapasztaljuk, hogy közünk van egymáshoz. Hogy ismerjük is egymást, az persze állandó kérdés; de tudunk egymásról, és hatással vagyunk egymásra. Az emberiség által a Föld, ha tetszik, ha nem, sokkal szorosabbra van „huzalozva”, mint azt bármikor korábban akár csak elképzeltük volna. Ha viszont így van, és élünk ezekkel a lehetőségekkel, akkor nem tehetünk úgy önképünk és döntéseink terén, mintha nem így volna. Nem hirdethetünk fennkölten egy egyoldalú lokalitást, miközben kihasználjuk a globalitás adta előnyöket.
 
Jó ez vagy rossz? A globális összekapcsoltság révén annak realitását is sokkal inkább a bőrünkön érezzük, hogy mit is jelenthet az, amire Jézus így adott parancsot: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,15), illetve „Tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28, 19). Az „egész világ” és az „összes nép” már nem elméleti fogalom többé, hanem minket is elérő tapasztalat. És más hangsúlyt kap Jézus „végrendelete” is, amit az Atyától kér utolsó estéjén imádságban: „Legyenek mindnyájan egy!” (Jn 17,21). A „mindnyájan”, az összes tanítványok közössége élő kérdéssé, konkrét megvalósítandó feladattá válik, ha például a harmadik világban az én igényeim kielégítéséért – esetleg éhbérért – dolgozó testvéremre gondolok, akivel egyébként Krisztus hitében osztozom – vagy akár csupán a Krisztusban teljessé vált emberség köt össze minket.
 
A kérdés tehát ma már nem úgy hangzik, hogy „lehet-e” sajátomként, otthonomként felfogni az egész világot. Hanem kötelező feladattá vált, hogy mi emberek, miközben természetesen – vagy épp felelős döntéssel – elköteleződünk a helyi értékek iránt, tanuljuk meg egyetlen családként, egyetlen közös otthon lakóiként számon tartani magunkat.
 
Üdvözítő Urunk, te megtestesüléseddel megszentelted az anyagvilágot, és áldozatodban minden embert összefogtál egy közösségé. Azt kérted Atyádtól, hogy „legyünk mindnyájan egy”. Világosíts és bátoríts Lelkeddel, hogy felfedezzük az általad akart egységet, elkötelezzük magunkat érte, és egyaránt szeressük a körülöttünk lévőket és a távoliakat, mindenkit azon a módon, ahogy te akarod, tisztán és bátran, a te mindennél nagyobb erődbe és szereteted minket felülmúló lehetőségeibe vetett hittel. Ámen!
 
Nobilis Márió, az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport tagja 
 
 
KÉRDÉSEK
  1. Miben tapasztaltam már meg életem globális szintű beágyazottságát? És miben kell még ezt felfedeznem?
  2. Kik azok az embertársak, akik felé tehetnék egy lépést Krisztus szeretetében, hogy ezáltal is „mindinkább egy” legyen az emberi család? Miben kell megváltoztatnom látásmódomat ennek érdekében?
  3. A hit segít a lehetetlent is lehetségesnek megélni a szeretetben. Hogyan segít hitem abban, hogy egy családnak tapasztaljak meg „minden teremtményt”?
 
 
A Teremtés hetének megünneplését segíti az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport segédanyaga, amely digitálisan elérhető ide kattintva. A Teremtés hete füzet napi bontásban segít körbejárni az idei témát, az „otthont”. Bőségesen tartalmaz gyakorlati anyagokat imádsághoz, meditációhoz, gyerek- és ifjúsági foglalkozásokhoz, továbbá számos ötletet, jó gyakorlatot, valamint liturgiai ajánlásokat ünnepi istentiszteletekhez, alkalmakhoz.
 
Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport köszönettel veszi, ha a szervezők a meghirdetett Teremtés heti rendezvényeket regisztrálják, hírét megosztják, ezzel támogatva a Teremtés hetének közös ünneplését. Teremtés heti eseményt regisztrálni erre a linkre kattintva lehetséges.
 
 
Kapcsolódó cikkek:
5.nap Pixabay Dimitris Vetsikas
4.nap Pixabay Samuel Mwangati
3.nap Pixabay Nadine Doerlé
2.nap Pixabay Krzysztof Niewolny
1.nap Pixabay Pavlofox vágott
Teremtés hete 1. nap
teremtes hete fb cover 02  
 
 

Otthonos témát jár körbe idén a Teremtés hete

Több mint egy évtizede már, hogy Magyarországon is megünneplik a keresztyének a Teremtés hetét. Az idei esemény központi témája az otthon fogalmával foglalkozik, amihez foglalkoztatófüzetet is készített az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport. A Teremtés hetéről Szűcs Boglárkával, a MRE Ökogyülekezeti Mozgalom, valamint a KRE Teremtésvédelmi Műhely referensével beszélgettünk.
 
Az alábbi cikket Hegedűs Bence készítette, megjelent nyomtatot formában a Reformátusok Lapja 2021.október 3-i számában. Ide kattintva olvasható.

 

teremtes hete fb cover 02

Világ, ami hat az otthonra – otthon, ami hat a világra

Teremtés hete 5. nap. Gondolatébresztő az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport idei füzetéből, melynek témája „Hol laksz? Isten oikoszának megújítása”.
 
„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Mt 7,12)
 
A pandémia alatt átértékelődött ugyan az otthonról alkotott elképzelésünk, legalapvetőbb funkciója mégis megmaradt: lakhely, ahova hazatérhetünk. Sokak szemében az a hely, ahol bármit tehetek, úgy élhetek, viselkedhetek, ahogyan csak szeretnék. „Az én házam az én váram”, így tartja a mondás is. Otthonunk azonban nem sziget, ahol függetleníthetjük magunkat a világtól, hiszen állandó kölcsönhatásban áll azzal. A nagy természeti, gazdasági, társadalmi rendszerek szerves része, és csak a környezet adta lehetőségeink keretein belül alakíthatjuk.
 
5.nap Pixabay Dimitris Vetsikas
Forrás: Dimitris Vetsikas/Pixabay.com
1. VILÁG, AMI HAT AZ OTTHONRA
Jó lenne azt gondolni, hogy otthon mindent saját értékeink mentén formálhatunk, valójában azonban a világban uralkodó értékrendek, eszmei áramlatok óhatatlanul beszivárognak, nehéz az árral szemben úszni. Igaz ez a fogyasztói társadalom ezerarcú nyomására, a divat diktálta változásokra, gyermekeink nevelésére, az időmenedzsmentre, még hitünk gyakorlására is. Környezetünk fizikai hatásai, például éghajlati tényezők is befolyásolják otthonunk működtetését, a rendelkezésünkre álló erőforrások korlátossága pedig behatárolja energia- és vízfogyasztásunk mértékét.
 
Másrészről sokszor éppen mi testesítjük meg a világ hatásait különféle tevékenységeinkkel, amelyek más otthonok életét befolyásolják. Gondoljunk akár a közlekedés keltette kellemetlen hatásokra vagy például a turizmusra, amikor mint turisták nevezetességként csodáljuk azt, ami az ott lakók számára az otthonlét terét jelenti.
 
2. OTTHON, AMI HAT A VILÁGRA
Ugyanakkor, ahogy mi magunk hatással vagyunk a körülöttünk élő emberekre, otthonunk is a tágabb környezetünkre. Nem mindegy például, hogy milyen kultúrát, értékrendet képviselünk.
 
Milyen szempontok vezérelnek otthonunk alakításánál, mekkora környezetalakítással jár, illeszkedik-e a tájba, követi-e a kulturális, építészeti hagyományokat; hatékony-e az infrastruktúrája, mekkora a zöldfelület aránya? Milyen mértékű az otthoni szokásainkból eredő környezetterhelés: a víz-és energiaszükséglet; a hulladékmennyisége; a fény- és zajszennyezés; az elektroszmog? Nem szoktunk belegondolni, hogy otthoni szokásaink, életvitelünk a környezeti elemek közvetítésével még egészen távoli otthonokra is hat, fenntarthatatlan európai életmódunk hozzájárul például a világtenger szintjének emelkedéséhez vagy pusztító viharokhoz, amely miatt távoli országokban élők elveszítik otthonaikat.
 
Nem mindegy tehát, hogyan szervezzük életterünket, háztartásunkat, az oikoszt. Legyünk bátrak arra, hogy amit otthonról hozunk, ami hitünk forrásvidékén fakad, annak figyelembevételével szervezzük életünket szűkebb és tágabb otthonunkban.
 
Mennyei Édesatyánk! Köszönjük, hogy mi a te Igéd által nem vagyunk kitéve a világ szeszélyes hatásainak, van mihez igazodnunk. Kérünk, hogy segíts nekünk olyan életet élni, amellyel jó példát mutathatunk másoknak, a te értékrendedet tesszük láthatóvá a világban, hogy mi lehessünk a világ világossága, a föld sója. Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen!
 
Szűcs Boglárka, az MRE Ökogyülekezeti Mozgalom referense, az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport tagja,
 
 
KÉRDÉSEK
  1. Milyen hatásokat engedünk be szívesen, és mit szeretnénk távol tartani otthonunktól?
  2. Hogyan tudjuk mérsékelni otthonunk környezetterhelését?
  3. Hogyan tudunk úgy élni a világban, hogy az jó hatással legyen környezetünkre?
 
A Teremtés hetének megünneplését segíti az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport segédanyaga, amely digitálisan elérhető ide kattintva. A Teremtés hete füzet napi bontásban segít körbejárni az idei témát, az „otthont”. Bőségesen tartalmaz gyakorlati anyagokat imádsághoz, meditációhoz, gyerek- és ifjúsági foglalkozásokhoz, továbbá számos ötletet, jó gyakorlatot, valamint liturgiai ajánlásokat ünnepi istentiszteletekhez, alkalmakhoz.
 
Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport köszönettel veszi, ha a szervezők a meghirdetett Teremtés heti rendezvényeket regisztrálják, hírét megosztják, ezzel támogatva a Teremtés hetének közös ünneplését. Teremtés heti eseményt regisztrálni erre a linkre kattintva lehetséges.
 
Kapcsolódó cikkek:
4.nap Pixabay Samuel Mwangati
Az otthon mint a játék és a kísérletezés helye
Teremtés hete: 4. nap
3.nap Pixabay Nadine Doerlé
2.nap Pixabay Krzysztof Niewolny
Otthon vagyunk-e Isten világában? 
Teremtés hete 2. nap
1.nap Pixabay Pavlofox vágott
Az otthon mint a bizalom és a biztonság helye -
Teremtés hete 1. nap
teremtes hete fb cover 02  
Hol laksz? - Bevezető a Teremtés hete füzethez
 
 

Információ

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalom

E-mail: info@okogyulekezet.hu

Telefon: +36-30/453-2950

Postacím: 1146, Budapest, Abonyi u 21.

Internet: www.okogyulekezet.hu

Facebook: www.facebook.com/Okogyulekezet

 

 „There isn’t a Planet B! - CSO-LA/2017/388-137. A honlap az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Tartalmáért az Ökogyülekezeti Mozgalom felel, és azok nem szükségszerűen egyeznek meg az Európai Unió véleményével.”

Kövess minket

 

Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form