Textus: János 1: 35-39

 

Egy népszerű sci-fi, az Utazók (Passangers, 2016) arról szól, hogy egy sereg földlakó hosszú emberöltőket szán az új világba érkezésre. A pompázatos űrhonfoglalásba, valami gikszer történt, mert az egyik utas (Jim Preston) időnek előtte felébredt. A bonyodalmak innen indulnak, mert megjelenik a bibliai igazság, „nem jó az embernek egyedül lenni” (I Móz 2: 18). A történet lényege, hogy az utazási időt valahogy el kell tölteni. Ezt egy férfi, egy nő (Aurora Lane) és egy pultos robot (Arthur) társaságában kell elképzelnünk.

 

Az űrhajóban ultramodern, minden eszköz a legújabb fejlesztés, a teljes működés automatizált. A bárpulthoz állított robot is egy android, aminek a külseje, a beszéde és tulajdonságai emberszabásúak. Bár minden adott ahhoz, hogy a fiatal pár, Jim a gépészmérnök és Aurora az újságíró leélhessék az életüket, ők mégsem az űrhajó és a fejlett technológia által nyújtott kényelmet választják a hátralévő életükben. Az űrhajó aulájában az évtizedek során egy hatalmas, burjánzó erdőt hoztak létre. Szükségesnek érezték a sok kiszolgáló funkción és kényelmi szolgáltatáson túl, hogy zöld, életteli közegben tölthessék napjaikat. Az űrhajó csak akkor vált valamelyest otthonukká, amikor a földön jól ismert és szeretett növényzet megjelent rajta.

 

A végső vallomásuk, üzenetük az utastársaiknak, akik átaludták a 120 esztendőt és csak a megérkezés előtti negyedik hónapban ébredtek fel az, hogy gondolják meg, elhagyják e a Föld nevű bolygót. „Kedves Utazótársaim! Ha ezt olvassák, akkor az Avalon űrhajónak sikerült elérnie úti célját. Sok minden történt, amíg aludtak. Egy bölcs barátom szerint sehonnan sem szabad annyira elvágyódni, hogy ne vegyük észre, mennyire jó nekünk ott is, ahol vagyunk. Mi eltévedtünk az úton, aztán egymásra találtunk, s leéltünk egy gyönyörű életet együtt.” Persze, akár a világűr „Ádám és Évája” is lehetne az asszociáció tárgya, de a szöveg a záró képsorokkal együtt, ahol a vidéki élet, a tanyasi létforma ábrázolódik ki, valami különös nosztalgiát hordoz magában.

 

Isten nem véletlenül alkotta, formálta otthonunká a Földet. Minket is minden porcikánkkal, tulajdonságunkkal ehhez a földhöz, bolygóhoz passzított. Erre a földre küldte el Fiát, aki meginvitálta az őt követőket a házába: „Mester – hol laksz? Jöjjetek, és meglátjátok.” (Jn 1: 38-39) A kérdésükben ott a vágy, hogy mi módon kerülhetnek közelebb hozzá, mi az útja annak, hogy jobban megismerhessék. A hely, ahonnan az ember jön meghatározó. Mitől is otthon az otthon? A tárgyak kultuszát éljük. Berendezzük, majd újra színezzük az otthonunkat. Aztán az új színekhez, tapétákhoz friss bútorok, berendezési tárgyak dukálnak. Most ismét divat a retró, akkor a pincéből leporolunk néhány avitt kacatot, hogy trendik legyünk. Van, aki a tárgyak folyamatos cserélődésében, van, aki ezek állandóságában hisz. A megújulás és a kiszámíthatóság csatája ez, mindez persze az otthon eszméjének a megteremtése érdekében. A hazaérkezés ígérete és vágya hatja át az emberiséget. Míg nagyapám korában a nappaliban karfás székek, vitrin, ebédlőasztal, tálalószekrény, pipatórium, és az ovális asztalon hatalmas családi Biblia állt, a háttérben csöves rádióval, addig már apáméknál kényelmes rugósfotelek, dohányzóasztal, rajta folyóiratok, a sarokban pedig színestévé. A jelent a kényelem még további fokozása jellemzi. Ezzel együtt járt az ülőalkalmatosság egyre mélyebbre süllyesztése, akár fekvőpozícióba rendezése, valamint a nyomtatott papírt uralmát szinte teljesen felváltotta az egyszemélyes digitális történetmesélés és tartalomfogyasztás.

 

Márai Sándor könnyed gondolatfoszlányaiban, miközben egy - egy hangulatot megörökít, ha nem is az örökkévalóság visszfényét tükrözi, de benyomásait melankóliával színezi. Az otthon gondolata nem kerüli el sem a Füves könyvet, sem az Ég és földet, sőt még a Négy évszakot sem. Valahol a hontalan, emigrált lélek örök vágyakozása ül ki ezekre a lehulló forgácsokra, melyet a keserűség lobbant lángra. Lakáshirdetés, kiadó lakás egyaránt felzaklatja. Gyermekkorának kassai lakhelyét újra bejárja, de ott már egy másik polgárság, eltérő igényei szerinti világra lel. Máskor a hotelszobák szerepét teszi helyre, hogy ne legyenek illúzióink velük kapcsolatban: ne akard otthonná babusgatni és meleggé pihézni - figyelmeztet. „Utas vagy, futó vándor főbérleti lakásodban is. Gondolj mindig erre… reggel odébb kell állnod, felmondhat a Tulajdonos” -folytatja a gondolatot. A házak, lakások tárgykultuszát mindezek után végképp a falhoz állítja a Kellékek c. karcolattal, amit így fejez be: „tökéletesen felkészültem egy életre, melyet nincs kedvem élni.” Nem a tárgyak, a vadászfegyver, a szótár, a frakk, a földgömb, a kalamáris, a pipatórium, teszik otthonná a helyet. Az otthont valóságos és érzet szinten más elegyek kell, hogy alkossák.

 

 

Hankiss Elemér az otthon megteremtésének vágyakozását a prometheusi stratégiák közé sorolja. Miszerint az ember a technika lehetséges módozataival megteremti a maga számára a védett helyett. Azt a piciny zugot vagy reneszánsz palotát, ahol bevédheti létének alapjait. Szerinte a félelem űzi az embert addig, hogy egy mikrokozmoszt hoz létre, amiben mindent kézben tart. „Összkomfortos házaink zárt mikrouniverzumokká válnak, amelyben mi ellenőrizzük és szabályozzuk az elemeket, a vizet és tüzet, a meleget és a hideget, és kizárjuk a külső világ minden ellenséges hatását.” Ennek ellenére mégis volt egy szektor, amit nem tudott minden esetben kontrol alatt tartani az ember, a gondolatok, érzelmek, lelki folyamatok ki-ki buggyantak a gondos felügyelet alól. Erre is kellett valamilyen atombiztos alkalmazás, amit Hankiss összefoglaló néven szimbólumoknak nevez.

 

Nagyon úgy tűnik, hogy nem a szabályozás és a tárgyak lesznek a kulcs az otthonkeresésben. A kulcs, ami majd nyitja azt az ajtót, ami bevisz arra a helyre, amin az idő nem fog, és az elemek nem szorongatják.  Mitől otthon tehát az otthon? A lelkület, az azon a helyen sűrűsödő belső dinamizmus lehet a kérdésre a válasz. Az Emberfia, amikor valaki vele együtt akar mozdulni, csatlakozni kíván, akkor arról beszél, amit János evangéliuma prológusa is „saját világba jött, de az ővéi nem fogadták be őt” (Jn 1:11). Erre erősít rá később maga Jézus: „az Emberfiának nincs hová a fejét lehajtania” (Mt 8: 20). Persze ugyan annyira sarkított ez a mondat is, mint amikor a család fogalmát értékeli át egy alkalommal. „Anyád és fivéreid és nővéreid odakint keresnek téged... És végignézve a körülötte körben ülőkön, így szólt: Íme az én anyám és az én testvéreim.” (Mk 3: 31kk)

 

Az otthon hiányának, a lelki, szellemi megértés hiányát, a küldetése kétségbevonását is jelenti. Ez a vonal megy tovább, a tanítványok kiküldésével, amikor is a házba történő belépésre, bemenetelre és annak elhagyására ad pontos útmutatást: „Amikor beléptek egy házba, köszöntsétek a ház népét és ha méltó rá az a ház, szálljon rá a békességetek, ha pedig nem méltó békességetek térjen vissza rátok” (Mt 10: 12-13). Jézus második otthona a Föld. Az ő első hazája pedig az emberiség második otthona lesz. Azért, hogy a vándorút ideje alatt se legyünk számkivetettek, ezért adta az ő Lelkét és általa a békességét nekünk. Ott lehet az igazi otthonunk, ahol ez a Lélek megnyugszik. Isten nem csak az emberbe lehelt az Ő páratlan lelkéből, hanem a Lélek megérkezett erre a világra, hogy amit mi bomlasztunk, korrodálunk, lepusztítunk, általa, az Ő munkája által mégis otthonossá lehessen egy időre. A végső beteljesülésig, a tökéletes otthonig, ahol nem a hiányok, hanem a bizonyosságok vesznek rajtunk erőt.

 

Szalay László Pál

 

Már nem vas, bronz, ezüst és arany vasárnapokat élünk, hanem fekete péntekkel van leöntve az egész ünnepi előtti hónap. Nem lehetőség a vásárlás. Nem úgy van az, hogy eldöntöm, hogy kell e vásárolnom, hanem ez mindenki számára kötelező. Az a világ, ahol mentesül az ember a vásárlás pressziója alól az nem az enyém és nem az átlagemberek világa. Akár merre járunk óriásplakátok, megaképernyők öntik ránk a megvásárolni való termékeket. Érdekes, hogy a repterek business osztályán egy kényszerítő képernyő sincs felszerelve. Tudják jól, hogy a termékeny gondolatok megszületéséhez csendre van szükség. (Matthew Crawford)

 

 

Jó, ha észnél vagyunk, mivel van ok a vásárlásra és van mit megvenni és ami a legrosszabb „a bolondnak is megéri”. Nincs semmi gond az ajándék vásárlással, csak a kacatok halmozását kerüljük el. Ha veszünk valamit, akkor az lehetőleg tartós legyen, nem a percnyi örömök oltárán feláldozható dolog. Esetleg, amit veszünk azzal üzenhetünk is, emlékeztethetünk valamire. Lehet olyan ajándék, ami természetes, organikus, valami helyi. Egyben lehet támogatni a környékbeli mestereket, kisiparosokat a megrendelésünkkel. Nem biztos, hogy a különlegesért, egyediért, az eBay re kell felmenni. Figyeljünk arra, ha már mindenképp valami trendit vásárolunk, hogy Fair Trade legyen. Ha nem tudunk ellátogatni személyesen oda, ahol a terméket előállítják, legalább a címkéket figyeljük, hogy méltányos kereskedelemben előállított termék legyen.

 

Nem gondolom, hogy ki lehet kerülni a vásárlást, de érdemes, mint a hétköznapokon tervet készítve boltba menni és nem ad hoc módon krosszozni a sorok között. Maradjunk a vásárlás során is az evangéliumi gondolatoknál. Jézus az egyszerűségre nevelte tanítványait: „ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodtok. Nem több e az élet a tápláléknál és a test a ruházatnál?” A kifejtése hosszan folytatódik, de az utolsó előtti gondolat szintet lép és valami különleges ígérettel rukkol elő: „De keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6:25kk) Tehát nem veti el Jézus az ezek iránti kívánságot, de elvárja a helyes sorrendet és azt, hogy engedd, Ő ajándékozzon meg a bőséggel.

 

 

Az ünnep elmaradhatatlan része az ajándékozás és a megajándékozottság. Elválaszthatatlan az előző ponttól, a vásárlástól, ezért is követik egymást. A Szentírás beszél erről, amikor a napkeleti bölcsek Jézus elé járultak. Megörökítette az evangélista, hogy nem érkeztek üres kézzel. Aranyat, tömjént és mirhát hoztak az újszülött királynak. Nagyon érdekes, amikor Peter Spangenberg a születéstörténetnél egy ilyen mondatot enged meg magának: „A bölcsek úgy látják, hogy nem megfelelő ajándékot hoztak.” Hihetetlen mögé látásról tanúskodik ez az apró megjegyzés. Az istállóhoz, a jászolhoz, az egész betlehemi miliőhöz nem passzoltok ezek az ajándékok. Egy királyi palotában mi se lenne természetesebb, na de itt. Már ez is egy bibliai intenció az ajándékra nézve, oda illő ajándékot válasszak.

 

Továbbá ne váljék teherré az ajándékozás. Az ünnepet ne úgy éljük meg, mint teljesítményt. Egész évben hozzá vagyunk szokva iskolába, munkahelyen, hogy teljesíteni kell. Ez a viselkedési attitűd képes átragadni az ünnepekre is. Ez nem verseny. Sokan már előre gondolkodnak azon, hogy az ünnep után, ha megkérdik őket, hogy mi volt a „fa alatt”, akkor miként tudnak eldicsekedni vele. Majd, hogy eszi a sárga irigység azt, akinek szerényebb volt az ünnep... Legyünk tapintatosak, ennek még a peremvidékeit is kerüljük el messze. Gondoljunk inkább Tóth Árpád és Péter apostol szavainak egybecsengésére. „De lásd egyebem sincsen/Se bírtokom, se kincsem,/Nem adhatok tenéked,/Csak ily borús zenéket.” (Rímes furcsa játék) „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a Názáreti Jézus Krisztus nevében mondom, kelj fel és járj.” (ApCsel 3: 6)

 

Nem állhatom meg, hogy ne térjek ki a kütyük ajándékozásának zárójelbe tételére. Nem vagyok a modernitás ellensége. Viszont érdemes elgondolkoznunk a hitünk, vallásunk viszonyrendszerében is ezekről az új módikról. Az új technologiák lépésről lépésre idejétmúlttá teszik a régi értékeket. A személyes találkozások, az élő beszéd, az empátia ennek hatására sorvadásnak indult. Pont azzal érvelnek a kütyük pártján lévők, hogy olyan intenzitású az ingerek közvetítése, hogy nem unatkoznak a gyerekek. Ezzel viszont, hogy az unalmat kioltják, pont a képzelőerő és a türelem fejlődési lehetőségétől fosztják meg az digitális bennszülötteket. (Sherry Turkle)

 

Az ajándék csomagolásánál legyünk kreatívak. Lehet maga a csomagoló anyag, amibe bele rejtjük az ajándékot, maga is egy újabb ajándék. Pl. egy szép fonott kosárba bele helyezni az ajándékot, vagy egy szép faragott ládikába. Esetleg a télen praktikus sálba, egy ünnepi terítőbe szintén be lehet csomagolni az ajándékot és azt átkötni egy szalaggal. Egyébként a díszszütyő használata sem Isten ellen való vétek. Főleg, ha úgy gondolunk rá, hogy azt akár egy másik alkalommal felhasználhatjuk. Tehát nem kidobjuk, eltépjük, miután a küldetését teljesítette. Aztán ott vannak a vászontáskák, azok is alkalmasak lehetnek erre a célra.

 

 

A Szentírás a karácsonyi menüről nem ír. Születésnap ünneplése nem volt elterjedve Jézus korában. Eleinte vízkeresztkor ünnepelték Jézus születését is. A születésnap a pogányok és a gazdagok szokásának számított. Az uralkodók körében volt hagyománya, pl. Antiokhosz Epifanész, vagy Heródes. Az ilyen alkalmakra szánt lakoma erőfitoktatásnak számított.

 

A karácsony keresztyén jelképei az étkek között pl. az alma, főként a gránátalma, ez Isten hozzánk hajló szerelmének a jelképe. Népdalban énekeljük is: „A kis Jézus aranyalma…” Aztán a dió hasonló módon van jelen, ami latinul: Nux est Christus. A gyermek először az anyaméhben, majd a sírban van, mint a dióbél a kemény héj alatt. Ez utalhat az élet, a sors nehézségére, amit fel kell törni, ki kell belőle szabadulni.

 

Az ünnepi menü a halászlé, töltöttkáposzta, diós, mákos bejgli, mézes kalács. Sok helyen ez a hagyomány ma is él. Arra mutatnék rá, hogy sokaknak nincs mit enniük, a mi asztalaink pedig roskadoznak. Az emberiség 65% szegénységben él, 10% pedig mélyszegénységben. Vannak, akinek napi két dollár alatti összegből kell kijönniük és ez nem az ő döntésük.  Jézus mondja a szegények mindig veletek lesznek. Gondoljunk az ünnepen rájuk is, amikor asztalt terítünk, ételt készítünk. Ez ne tántorítson el bennünket az ünnepi asztaltól. Jézus megülte a zsidó ünnepeket. Lásd például az utolsó vacsorát, a páska vacsorát. Igyekezzünk maradék nélkül főzni. Ha marad valami az ünnepről azt hasznosítsuk újra, vagy emlékezzünk meg vele azokról, akik nem ily szerencsések, mint mi.

 

Az étkezéseknél ne feledkezzünk meg arról, hogy ki az, aki a kenyeret adja. Királyi előjognak számított a kenyérosztás, ezért is volt akkora jelentősége Jézus kenyérszaporításának. Az emmausi tanítványok amikor Jézust beinvitálják magukhoz, a kenyértörésről ismerték őt fel. A házigazda előjoga, hogy a kenyérlepényt töri és osztja. Jézus nem vendég annál a háznál, sem nálunk, hiszen ő van itt igazán otthon. „Itt mindenki vendég és a házigazda fizet. ”(Kovács Ákos: Az utolsó hangos dal)

 

 

Az ünnepi kellékek pártján állok. Teljes mértékben. Szükséges, hogy odataláljunk a jászolhoz, a hideg, didergő, szeretetéhes világban. Kell a hangolódás, minden szinten. Kint és bent. A díszítő kellékek vizuálisan hatnak ránk, a fényekkel, a kódolt üzeneteikkel, az egyébként hétköznapi életterünk átrajzolásával. Én ebben is, mint sok egyébben az aurea mediocritas, az arany középút megtalálását javasolnám. Ne essünk ebben se túlzásokba. Maradjunk a jó ízlés határain belül. Mértékletesség, szerénység, visszafogottság – Ezek lehetnek az irányzékaink.

 

Az első karácsonykor nem volt még fenyőfa. A 16. sz. idején már állítottak karácsonyfát. Szokás volt alma és cseresznyefa ágat vízbe tenni karácsony előtt néhány héttel, hogy az ünnepre kivirágozzon. A fenyő kiválasztásának oka lehetett praktikus ok is, de utalhat az örökzöld mivolta a halhatatlanságra.  Már nem azt a kort éljük, amikor kimennek az erdőre és ott vágnak ki fenyőfát az ünnep tiszteletére. Elzászban a 16. században őrizék az erdőt és rendeletet hoztak a fa megszerzésének jogára.  Ma már faiskolákból vásárolják a fát. Amíg felnő a fa az 10-12 év is akár. Addig is megköti a széndioxidot és élőlényeknek ad otthont A felhasználás után pedig akár mulcs is készülhet belőle, illetve tüzelőanyagnak is kitűnő. A műfenyő problematikája a tartósság ígérete mellett az, hogy bizony a kreált fenyő ágai, tűlevelei a használat során kopnak és egyáltalán nem biztos, hogy akár tíz évet kiszolgálna. Mindezek ismeretében inkább a gyökérlabdás és vágott fenyő mellett teszik le a voksukat a szakértők.

A mesterséges fények megzavarják az állatokat, de még az emberek figyelmét is elvonhatják a nagy csodálkozásban, fotózkodásban. Ma már nem csak szeméttel, gázokkal szennyezzük a környezetet, hanem a felesleges, pazarló fényekkel is. Isten viszont nagyon fontos szerepet szánt Jézus születésnapján a fénynek. Tehát a fénynek van létjogosultsága. Ott a Szaturnusz és a Jupiter együtt állása, de János evangélista így fogalmaz: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.” (Jn 1:9) Református templomaink tornyának tetején is gyakorta találkozunk a betlehemi csillag jelképével. Lehet díszíteni, de közben vegyük figyelembe az ott élő denevéreket, baglyokat és egyéb éjszakai állatokat. Javaslom időzítővel lássuk el fénysorainkat, hogy akkor világítsanak, akkor hirdessék a növekvő fény érkezését, amikor azt az ott közlekedők láthatják. 

 

 

A nagy készület közepette tegyük fel a kérdést magunknak: miért? Ha teszünk valamit ne ok nélkül tegyük. Ne egyszerű mimikri legyen az ünnepi parádé. Mindig hasznos tisztázni ezt az embernek magában, olyasmi gyakorlat ez, mint este, lefekvéskor az elmúlt nap dolgai felett mérleget vonni. Mi van a cselekedeteim mögött? Az ünnep jóérzése, a családi, baráti összetartozás erősítése, a jónak lenni jó érzés magunkra öltése, vagy hitbéli, vallási meggyőződés? Az ünnep nem csak passzív idő. Bár tanulni kell a passzivitást, hiszen ez idő alatt nem keresem a magam hasznát, hanem inkább a másikét. Ferenc pápa szerint az ünnep arról is szól, hogy gyógyítom az Istennel és a felebarátommal való viszonyomat. Isten a teremtés, minden eddig alkotó munka non plus ultrája után megpihent. Nem gondolom, hogy elfáradt, sokkal inkább példát adott és gyönyörködött a jóban. Legyünk tekintettel saját testünkre és a körülöttünk lévő állatokra is: „pihenjen ökröd és szamarad és lélegzethez jusson szolgálód fia és a jövevény.” (II. Móz 23: 12)

 

A zöld Biblia minta igemagyarázat vázlatok között az egyik karácsonyi textusunk is megtalálható. A Jn 1: 1-5 az isteni teremtésre és újjáteremtésre történő utalás miatt került bele a példatárba. Ebben a részben a teremtő és a teremtés nincs egymástól elválasztva. Jézusban a kettő összeolvad. Miközben a kezdet szón átsiklik a szemünk, majd hirtelen visszaugrik és halljuk párhuzamosan visszhangozni: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (I. Móz 1:1) „Kezdetben volt az Ige.” (Jn 1:1) Jézus ott van a kezdetben, az Atyával és a Szentlélekkel együtt. Most viszont itt van az új kezdetben, amikor az Isten ismét az ember közelébe lép, mint az Édenben, hogy bemutatkozzon, megismertesse magát vele. A karácsony szellemiségében nem csak a szeretet evangéliuma jelenik meg, hanem a vajúdó világot, egy asszony vajúdásán keresztül képezi le és ad általa bűnbocsánatot és megváltást.

 

 

Szalay László Pál

 

Képek forrása: pexels.com, pixabay.com

Isten oikoszának megújítása címmel rendezte meg soron következő éves konferenciáját az MRE Ökogyülekezeti Mozgalom 2021 november 26-án. A címválasztás tulajdonképpen az idei Teremtés hete nemzetközi tematikáját folytatta, ezzel is jelezve, hogy a teremtésvédelem ügye nem szűkíthető le egyetlen hétre az évben. A szám szerint nyolcadik ökogyülekezeti konferenciára végül az aktuális járványveszély miatt online került sor, így az ökogyülekezeti oklevelek és díjak személyes átadásától el kellett tekinteni. A nyitó áhítatot Karsay Eszter református lelkipásztor tartotta, majd Victor András biológus, az ELTE nyugalmazott főiskolai tanárára adott elő. Az éves beszámolót követő közgyűlésen új tagokat választottak az Ökogyülekezeti Tanácsba, ezután a frissen csatlakozott ökogyülekezetek mutatkoztak be.

 

Forrás: Barna Bálint/parokia.hu

 

A konferenciáról készült felvétel - Karsay Eszter áhítata és dr. Victor András előadása - ide kattintva visszanézhető (a megnyíló oldal alján)

Az ökogyülekezeti jó gyakorlatok fórum ide kattintva megtekinthető (a megnyíló oldal alján).