Szarvasi Református Egyházközség

Ha a céltáblát középen találjuk el, elismeréseket zsebelhetünk be, ha azonban a Kárpát-medence közepére bökünk rá, akkor Szarvast találjuk ott. A Szarvasi Református Egyházközség igyekvő öko-gyülekezet, jellemző rá mindaz, ami a többi közösségre: spórolnak minden téren, izzóik takarékosak, levelezésük elektronikus vagy újrapapír, kirándulni pedig nagyon szeretnek – főképp a helyi kincsek felé. A szarvasiak azonban igen módszeresek: a gyülekezet természettudományos végzettségű tagjai négy fős bizottságot alkotnak, akik tervet készítenek öko-céljaik megvalósítására. A célok között szerepel például a nyári ’zacskómentes nap’ – amikor felhívják a figyelmet a műanyagok fajtáira, azok lebomló tulajdonságaira, a szelektív gyűjtésre és elsősorban arra, hogy ezen a napon mindenki próbáljon zacskók nélkül boldogulni. Ha pedig valaki elmélyülne egy teremtésvédelmi témában, számos érdekes könyvajánló közül választhat, amit a gyülekezet tagjai egymás számára adnak közre.
 szarvasi ökocsoport Kun Ágnes virágKép forrása: Kun Ágnes /Szarvasi Református Ökocsoport
 

szarvas_faültetés.jpg

szarvas_kerékpáros_kirándulás.jpg
 
szarvas kerékpáros kirándulás4
 
szarvasi gyülekezeti délután szemétszedés

 

Szarvas zacskómentes július

Szöveg: Bárdos-Blatt Boglárka
 
 
 
Kapcsolódó anyagok:

zoom konferencia

 

VII. Ökogyülekezeti konferencia 

szarvas

 

plakett Füle Tamás