Kelemér-Gömörszőlős Református Társegyházközség

A kihalt, száraz, élettelen bokor helyébe ültess rózsát. Keleméren ez az erős, szinte szimbolikus tett jól példázza a gyülekezet öko-tevékenységeit. A parókiaudvarra telepített 80 gyümölcsfa egyikének árnyékában megpihenhetnek a túrázás szerelmesei, hiszen a kéktúra útvonala kettészeli a települést. Aki bort iszik ne prédikáljon vizet – nincs ez másképp, ha az ember teremtésvédelemmel foglalkozik. A gyülekezet lelkipásztora szerint a legfontosabb a hitelesség – amikor a nagy rendezvények után nem konténer viszi el a műanyag szemetet, vagy az ember pelenkát mos – gondolva a jövőre, esetleg nem dobja ki a zacskókat mit sem sejtve, inkább újra felhasználja azt. A jó példa pedig ugyanolyan ragadós, mint a rossz: csak idő kérdése minden. A kelemériek tudják, mire jó az ökogyülekezeti cím – nem arra, hogy egy porosodó oklevél legyen az irodafalon, hanem arra, hogy feltekintve rá emlékezzen a közösség, mit is vállalt. Védeni a teremtett világot – hálából, jó példával, örömmel.

 

TH 4 vágott

 TH 5 vágott  TH 3 vágott
Kelemér 1  Kelemér 4

 

Szöveg: Bárdos-Blatt Boglárka
Fotó: Kelemér-Gömörszőlős Református Társegyházközség
 
 
 
Kapcsolódó anyagok:

Kelemér 6

Cselekvő odafigyelés - Mi történik egy ökogyülekezetben? 
 helyi akcio terkep  Idén is lesz Teremtés hete! (2020)
 TH 3 vágott  Helyben szebb
 TH 1 vágott  Teremtés heti programok az ökogyülekezeteknél
 

 

 

Információ

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalom

E-mail: info@okogyulekezet.hu

Telefon: +36-30/453-2950

Postacím: 1146, Budapest, Abonyi u 21.

Internet: www.okogyulekezet.hu

Facebook: www.facebook.com/Okogyulekezet

 

 „There isn’t a Planet B! - CSO-LA/2017/388-137. A honlap az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Tartalmáért az Ökogyülekezeti Mozgalom felel, és azok nem szükségszerűen egyeznek meg az Európai Unió véleményével.”

Kövess minket

 

Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form



Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.