Tudatos felelősségvállalás a környezetünkért - Mi történik egy ökogyülekezetben? 1. rész

A koronavírus-járvány is rámutatott arra, hogy milyen nagy bajt okoz, ha megbomlik a környezetünkkel való harmonikus együttélés szabályrendszere. Vannak egyházi közösségek, akik tudatosan törekszenek egy fenntarthatóbb életmód megvalósítására, ennek hitbeli megélésére is, bevált jó gyakorlataikat szívesen megmutatják másoknak is. Nem könnyű feladat a fogyasztói társadalom sugallta értékrenddel szemben mértékletességet hirdetni, az ember és környezet viszonyrendszerét biblikus alapokon szemlélni, kilépni a komfortzónából a megszokások és kényelmi szolgáltatások helyett. Akadályokkal teli utak ezek, botladozó lépésekkel, mégis óriási érték már önmagában a feladat felvállalása, a változtatásra való törekvés is. Cikkünkben egy ökogyülekezet mindennapjaiba és motivációiba nyerünk bepillantást.
 
A Veszprém megyei Sóly egy kis település, ám sokan nem tudják, mi mindent rejt magában a környék, s miket tesz az ottani közösség a teremtett világ védelmében. Ennek keretében beszélgettem Dr. Bikádi Lászlóval, a Hajmáskér-Sóly Református Társegyházközség lelkipásztorával.
 
Miért döntöttek úgy, hogy indulnak az ökogyülekezeti címért? Hogyan kezdődött?
A teremtésvédelemmel kapcsolatban az Ökogyülekezeti Mozgalommal talán az interneten találkoztunk először. Ez az információ is Budapesten keresztül jutott el vidékre, ahol leginkább adekvát az Ökogyülekezeti Mozgalom és a legtöbbet tudunk csinálni, de itt kapjuk meg utoljára az információkat. Azt hiszem, a Facebookon keresztül láttuk, hogy van Ökogyülekezeti Mozgalom, illetve a Református.hu-n pár évvel ezelőtt. Akkor épp a Tündérkert program futott, ami révén a Növény Diverzitás Központ segítségével őshonos magyar gyümölcsfákat lehetett igényelni és ezekből hoztunk létre mi is egy kis gyümölcsöst 30 fával a későbbiekben. Ez volt a kiindulópont és utána természetesen egyre jobban kedvet kapott az egészhez a gyülekezet is és onnan jöttek a következő lépések, mint például legyen LED-es a világítás és hasonlók. Tulajdonképpen jó ötletnek tartottuk és nekünk ez kézenfekvő.
 
Ez volt 2015-ben. Mi változott azóta?
Most már egyre inkább kedvet kaptunk ehhez az energiahatékony életmódhoz. Az elején elhatároztuk, hogy legyen egy gyümölcsös, de jött a kérdés, hogy mit lehetne még csinálni? Akkor váltsunk energiatakarékos izzókra a templomban, a parókián, és a szociális szolgálati irodában is. Most beadtunk egy pályázatot arra, hogy napelemes legyen a szociális szolgálat központja és szigetelést kapjon. Valamint egyre jobban figyelünk arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk saját magunk körül. Emellett az itt élő emberek is egyre fontosabbnak érzik a környezetvédelmet. Ráadásul nekem a hobbim a búvárkodás és van egy öko-diver búvárcsoport is, aminek a tagja vagyok. Ez azt jelenti, hogy mi a tenger alatt is gyűjtjük a szemetet, minden merülés után regisztráljuk, hogy mit hoztunk fel a víz alól, milyen műanyag palackot, fémet, halászhálót, stb. Nem nagy dolog, de az ökobúvárok között is van olyan, hogy például 50 darab felhozott szemét után kap egy üveg bort. A kezdeményezés természetesen nem az üveg borról szól, hanem hogy védjük a természetet.

Épült ki kapcsolat vagy vált szorosabbá együttműködés az ökogyülekezeti tevékenységük révén helyi intézménnyel (iskola, önkormányzat) vagy (környezetvédelmi) szervezettel?
Az az igazság, hogy az Ökogyülekezeti Mozgalom ebből a szempontból magányos a környékünkön. Megint azt kell mondanom, hogy Budapesten ott van minden lehetőség, a kommunikáció is hatványozottan erősebb stb. Itt vidéken sokkal kevésbé foglalkoznak ezzel. Itt az iskolák örülnek, hogy élnek. Tanítani kell arra az embereket - mint ami régen jellemző volt az átlag magyarra és a jó értelemben vett paraszt emberre -, hogy nem kell semmit kidobni, hanem minden felhasználható a háztartás körül. Én úgy gondolom, ennek az Ökogyülekezeti Mozgalomnak is az lenne a lényege, hogy kevesebbet szemeteljünk és vegyük észre, hogy a papírzacskó sem feltétlen szemét, hiszen használhatjuk gyújtósként, ha fával tüzelünk. Hogy műanyagból kevesebbet kell használni, mert ha a műanyag zacskóra nem úgy kötünk rá csomót, hogy azt ne lehessen kinyitni, akkor akár háromszor is fel lehet használni. Igazából gondolkodásmódot kellene tanítani, ami nem új, merthogy - egy valamikori családi gazdaság vagy egy tanya -, 100 évvel ezelőtt a magyar falunak a népe nem termelt szemetet. Mert mindent, amije volt, felhasznált. Nagyon divatos most a komposztálás is, de emlékszem arra, hogy a nagymamámnak még volt ún. szemétdombja. Az nem ilyen bűz nélküli rothasztás volt, hanem az a szemétdomb a legtávolabbi sarokban volt. Azt kétévente egyszer átlapátolták, és  utána beleforgatták a földbe, mert csak olyat raktak bele, ami lebomló hulladék. A világ legjobb trágyája volt. Mára ezeket elfelejtjük és megvesszük a drága pétisót, és a nitrogén tartalmú trágyákat, ahelyett, hogy faluközösségenként kialakítanánk egy nagy trágyadombot, ahol összegyűjtjük a lebomló hulladékot. Példának okáért a műanyagládás komposztálás semmire nem ment itt a környékünkön, mivel ez akkor jó, hogyha csak pázsitfüvet raknak bele. Attól a pillanattól kezdve, hogy bármilyen más növényi hulladékot, fás szárú virágot vagy rózsatövist dobnak bele, már nem működik jól. Ezt tanítani kell, de az iskolák egyáltalán nincsenek motiválva erre.

Ha már említette a gyereket, fiatalokat, ők mennyire vesznek részt ebben?
Azt kell, hogy mondjam, hogy azok, akikkel elkezdtük, családtagok, barátok, illetve a saját gyerekeimmel is, nagyon szívesen. Őket ezek érdeklik és így nem okoz különösebb problémát őket erre megtanítani. A gyerekeknek viszonylag könnyű elmondani, hogy van három kuka: ebbe dobd a fémet, ebbe a papírt, ebbe pedig a műanyagot vagy az üveget. Ez akkor válik bonyolulttá, amikor bekerül az iskolába és ott nem ezt csinálják. Elkezdik lerombolni azt, amit egy szülő felépített, és sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogyha egy osztályban már tíz százaléknyi olyan gyerek van, aki feleslegesnek tartja ezeket az elgondolásokat, akkor azok elkezdik szétbomlasztani a teljes közösséget. Én azt látom, hogy a gyülekezetben azoknak a fiatal szülőknek a gyermekei, akik látják, hogy mit csinálunk – és a szülők is magukévá tették -, nagyon tetszik.

A fiatalok mellett a cím elnyerése óta maga a közösség aktívabb lett? Vannak új tagok?
A hitnek egy megnyilvánulási formája a teremtésvédelem. Nekem a hitemből adódik, mert azt mondta az Úristen az Ószövetség lapjain, hogy „Szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet, vigyázzatok a Paradicsomra, arra a kertre, amit kaptatok.” Nem azért kell keresztyénnek lennem, hogy én vigyázni tudjak a környezetre. Egy keresztyén ember számára ez lehet egy életprogram, míg vannak olyanok, akik nem keresztyének és nekik ezek mégis fontosak. Ez nagyon sok találkozási pontot és missziós területet jelenthet nekünk, mert hogyha már beszélgetünk arról, hogy védjük a Földet, akkor beszélgessünk a megváltásról is. Azonban attól, hogy valaki védi a környezetet, még nagyon sok lépés kell, hogy keresztyénné legyen.

2015-ben átadták a Vidékünk Kultúrája Bemutatóházat, avagy új közösségi épületet Sólyban, mely egyben a teremtésvédelmi események helyszíne is. Mesélne erről?
Gyakorlatilag ez két alapítványnak, a gyülekezetünkhöz tartozó 1000 Éves Sólyi Templomért Alapítványnak, illetve a debreceni Életminőség Alapítványnak az épülete. Pontosan azért hoztuk ezt létre, hogy egy kis települést felrázzunk. Mert az kevés, hogy az emberek az interneten, a Facebook előtt ülve nagyon lelkesen kattintgatnak arra, hogy mentsük meg a Földet.
 
Ugyanakkor itt vannak azok az idős emberek, akiknek még van tapasztalatuk arról, hogy valamikor hogyan működött az ún. „falusi gazdaság”. Amikor nem termelt, mert a rőzse volt a gyújtós, a nagyobb faágak voltak a tüzelő, és egyébként mindent felhasználtak sokszorosan is, és csak akkor dobták ki, amikor már alátétnek sem volt jó. Ezeket a tapasztalatokat meg kell osztani. Azért, hogy ez ne önkormányzat függő legyen, kivettük ezt az egészet az önkormányzat feladatköreiből, és tulajdonképpen a magunk módján szervezzük meg ezeket a közösségi programokat.
 
 
Illetve (az általunk létrehozott) saját tulajdonú kft.-énk megpályázott egy Árpád-kori falu rekonstrukciót, ahol a Honfoglaláskori életet lehet megnézni, kipróbálni. Ott előadásokat is tartunk arról, hogy hogyan élt az ősmagyar és - például a Vidékünk kultúrája bemutatóházban is volt -, hogyan néz ki az íj és hogyan rakták össze. Ezt nyáron, tavasztól őszig ki lehet próbálni és meg lehet nézni, hogy pl. egy veremház – amire úgy gondolunk, hogy földbe ásott, kényelmetlen stb. - mennyire kellemes tud lenni, amikor 40 fok van kint, akkor a belsejében csak 22°C. Azért érdemes elgondolkodni azon, hogy az általunk fejletlennek tartott technika valójában ezt tudja. Ahhoz, hogy ma egy házban 22 fok legyen, el kell indítani egy klímaberendezést, és szigeteléseket kell kiépíteni, redőnyöket felszerelni, hogy a hatalmas ablakokon ne dőljön be a fény, és még sorolhatnánk. Valamikor azt mondták, hogy napközbe kint vagyunk az udvaron, a házba pedig csak akkor megyünk be, hogyha esik az eső, ha olyan meleg van, hogy nem tudunk kint lenni, vagy este van és aludni szeretnénk. Mivel az ember beköltözött a kőházakba, téglaházakba, betonházakba, a kényelmét is a lakáson belüli élethez alakítja, ami iszonyatos energiába és pocsékolásba kerül. Valójában ez az épület helyet ad annak, hogy ezekről a témákról beszéljünk, illetve lehetőséget biztosít arra, hogyha valakinek van elképzelése közösségi programokról, akkor azt a bemutatóházban meg lehessen tartani. Viszont az elmúlt tél program nélkül telt, mert az épület arra volt használva, hogy egy 1000 éves műemlék megmentéséhez használt eszközöket ott tartsák. De már tervezzük, hogy szeptembertől az Árpád-kori faluból „átköltözünk” a Vidékünk Kultúrája Bemutatóházba, akkor gyakorlatilag megint lesznek olyan fedett programok (többek között virágkötészetről), ami érdekli mind az idősebbeket, mind a fiatalabbakat, lehetőséget teremtve arra, hogy ezek a korosztályok meg tudják mutatni egymásnak, hogy mihez értenek.

A juhtartás mellett kuvasz fajtamegőrzéssel is foglalkoznak. Honnan jött az elhatározás? Miért éppen ez a fajta?
Mert rajongok a kuvaszért. Nekem gyerekkoromban is volt kuvaszom és ez egy olyan fajta, mint általában a magyar nagytestű pásztorkutyák, amiket nagyon félreismernek. Azt mondják félelmetes, pedig egy kuvasz egyáltalán nem az. Nem bántja a gyereket. Ha nem tartjuk be azokat a szabályokat, amik az általános emberi együttélés szabályai, akkor azt a kuvasz nagyon keményen lereagálja. Míg egy dalmata csak azért, hogy vele foglalkozzanak mindenre képes, a kuvasz megszabja a határokat, ez az ő területe, itt ő vigyáz, ez az ő gazdája. De egyben a legjobb barát. Azt a szintű biztonságot semmi más nem tudná nyújtani. Másrészt szeretnénk népszerűsíteni, és megmutatni, hogy milyen csodálatos állatok. A kuvasz fajtát meg kell őrizni és meg kell védeni attól, - ami jellemző volt egy időben- hogy a tenyésztését elvigyék az egyre kisebb testű ebek irányába. Nem tesszük tönkre azt, ami képes megvédeni minket. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy programot kellene arra indítani, hogy idős emberekhez, rászorulókhoz, egyedülállókhoz oda lehessen telepíteni ezeket az őshonos kutyákat, akik többnyire egy gazdát ismernek el. Úgyhogy mi elkezdtük a nagyobb testű kuvaszokat tenyészteni és nem véletlenül lett a kennelünk neve „Templomőre”.
 
Ráadásul ez is az ökogazdálkodáshoz hozzátartozik, hogy nálunk nincs kidobott étel. Mert vagy megeszik a kutyák, vagy a birkák, hiszen a korábbi öt rackából idénre már 11 példány lett. Most azon gondolkozunk, hogy nagyon sok olyan portát látunk, ahol egyedül maradtak idős emberek és a fiatalok úgy gondolják, hogy elég, ha befüvesítik a kertet, akkor az rendben lesz. De egy nagy eső után, ha három hétig nem nézünk rá, akkor az úgy nem lesz jó. Ezért lehetne párosával ezekhez az idős emberekhez rackajuhokat letelepíteni. Így először is megint megvédenénk egy őshonos magyar fajtát, illetve két juh gyakorlatilag 2000 négyzetmétert rendben tud tartani. Vagy olyan programot lehetne indítani hogy amikor fásítani akarnak cégek, önkormányzatok, akkor ne a kanadai juhart meg a nyárt – allergén fafajtákat - ajánljuk nekik, hanem szilvafát, almafát, körtefát. És ezek termése mellesleg nem a globál üzletház gyümölcse, hanem hazai.
 
 
Említett rengeteg öko módszert, de összességében mi az, amire a legbüszkébbek?
A rendszerre. Az egész, ami köré épül. A gyülekezet létrehozott egy szociális szolgáltató hálózatot, mi vagyunk a Dunántúlon a legnagyobb házi segítségnyújtó szervezet a református egyházban. Idősekre vigyázunk, ellátjuk őket. Tanulunk tőlük és tudunk mi is tanítani sok mindent. Tehát egyfajta tudástár is kialakul, miközben csináljuk a dolgunkat. A másik, hogy rájöttünk arra, hogy igazából hatékonyak akkor tudunk lenni akár egy pályázati rendszerben, akár az emberek megszólításában, amikor van mögöttünk egy gazdasági társaság, van alapítvány, van egyházközség és van önkormányzati együttműködés. és egy komplex rendszert hoztunk létre. Itt egy olyan együttműködés van, ahol a magánszemély, a gyülekezeti tag, a minket körülvevő gazdasági rendszer, a szociális ágazat és a vállalkozói szféra mind összedolgozik és szolgálja – a legfontosabb – a Jézus Krisztus ügyét. Felelősség és hálás élet. Ez erről szól.
Együttműködünk például a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Ez azt jelenti, hogy egy kereskedelmi üzletlánctól mi minden reggel elhozzuk az előző napon megsütött kenyereket, péksüteményeket – ami már nem számít friss árunak. Megérkezik hozzánk ez az áru, amit aztán szétválogatunk, zacskózunk, csomagolunk és utána kihordunk. Van, amikor csak tíz családhoz, van, amikor 40-hez, attól függően, hogy az előző nap mi maradt. Ez egyrészt teremtésvédelem is. Minden nap egy kicsit megmentünk abból az élelmiszerből, amit máshol kidobnának. Ez lenne a kötelességünk. Kedvenc zeneszerzőm, Kovács Ákos gyönyörű gondolata, mindig idézem: „Karnyújtásnyi körben felelős vagy a világért.” Erre a karnyújtásnyi körre vagyok büszke. Mert itt érezzük és végezzük is azt a munkát, ami a felelősségből adódik. Ezt szeretnénk továbbadni. Gyerekeknek, a környezetünknek, az egyház nagyobb egységének is – amennyit látnak belőlünk.

Ezen kívül mik a jövőbeli célok?
Pályáztunk napelem-rendszerre, van már elektromos autónk, amit megvettünk a Pannonikum Szeretetszolgálati Irodának. De egyetlen célunk van, az Isten igéjének hirdetése. Az, hogy milyen eszközöket találunk még hozzá, vagy a felelősségünket mi módon tudjuk még megélni, az mindig ad hoc, helyzettől függ. Szeretünk például fotózni. Csináltunk fotósorozatot a környék vadállatairól, műemlékekről, nagyon sok mindenről, amit vagy közösségi oldalakon osztunk meg vagy fotókiállítást szervezünk belőle. De én például a tenger alatt is fotózok. Rendeztem egyszer egy fotókiállítást, a tengeri állatok szépségét bemutatva. De ezek csak eszközök, amik arról szólnak, hogy hogyan tudjuk megmutatni az embereknek azt, hogy a világ szép és ezt meg kell tartani annak. Nem a programokban hiszek, hanem hogy találkozzanak azok az emberek, akik ezt csinálják és gondolkodjanak együtt, s azután ha valaki úgy gondolja, csatlakozik. Például nekem az bőven elég, hogy mi elültettünk Sólyban 30 gyümölcsfát és utána láttam azt, hogy két héten belül a faluban hirtelen még tíz-húsz-harminc ember nekiállt gyümölcsfát ültetni. Nem akartak keresztyénné lenni. Nem akartak feltétlen csatlakozni. De ültettem 30 fát és akkor hármat ő is ültetett, hogy megmutassa. Megmutatta, én pedig megtapsoltam, mert azt mondtam, hogy az Úristen ügyét három fányival ő is előrébb vitte. Hajtsa végre a feladatot, óvja a világot, óvja azt a környezetet, amiben élünk és akkor mindenki jól fogja érezni magát.
 
Gondolja, hogy indulni fognak az Ökogyülekezeti díjért idén vagy a közeljövőben?
Ezt nem tudom. A feleségem egy bibliai igét választott, amikor a szociális szolgálatunk elindult: „Magunkat adjuk példaként elétek.” Mi mutatunk egy példát. Azt kell mondanom, hogy fontos észre vennünk, hogy ebben mindenkinek részt kell venni, minden falusi gyülekezetnek, minden egyházközségnek. Csináljuk a dolgunkat és szeretjük, amit csinálunk. Egy buddhista mondás azt tartja, hogy „Ha a hobbid lesz a munkád, akkor életed egyik pillanatában sem kell dolgoznod.” Tehát amit mi csinálunk, az a szenvedélyünk és sosem érezzük munkának.
 
Felelősséggel tartozol Te is a teremtett világért! Mutass példát!
Csatlakozz az Ökogyülekezeti Mozgalomhoz! 
Cím és díj pályázat a honlapon: http://okogyulekezet.hu/csatlakozz/okogyulekezeti-dij
Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 10.
 
Roza Vivien, Szűcs Boglárka
Fotó: Dr. Bikádi László lp.

Kapcsolódó cikkek