Gyümölcsleveket, lekvárokat és aszalt gyümölcsöket készítenek a szóládi reformátusok. Sőt a Balatonhoz közeli faluban a református gyülekezet az egyik legnagyobb munkáltató.
„Tényleg Isten keze volt a történések mögött” – kezdi beszélgetésünket Károlyi András, amikor belépünk az illatos helyiségbe. Egy éve költözött Budapestről Szóládra, hamarosan megismerte a helyi református lelkészt és november óta félállásban vezeti a gyülekezet gyümölcsfeldolgozóját.
Büszkén mutatja: szinte hulladékmentes a gyümölcsfeldolgozó, a kevéske gyümölcshulladékot helyi gazdák adják oda az állataiknak, vagy a vadásztársaság hasznosítja. Komposztálnak, a kisműhely áramellátását pedig napelemek biztosítják.
Hajdú Zoltán Levente lelkésszel beszélgetve derül ki, milyen nagy az összhang kettejük között: az üzemvezetővel hasonló értékek mentén gondolkodnak a világról, az embernek a teremtett világhoz fűződő viszonyáról. A szóládi reformátusoknak is fontos a teremtésvédelem, a közösség aktív az ökogyülekezeti mozgalomban is.
Szakállal a gyülekezeti házért
„Életképtelennek nyilvánított kis falusi gyülekezet" fogadta Hajdú Zoltán Leventét, így meséli a lelkész, hogy 1998-ban hogyan került Szóládra. Feleségével mégis úgy élték meg: Isten áldása, hogy itt lehetnek. Úgy érzik, Isten a semmiből épített gyülekezetet Szóládon, és ebben cselekvő részük lehetett.
A dinamikusan gyarapodó közösségnek szűkös lett a hely. A gyülekezet választói névjegyzékében nyolcvanan sincsenek, de kétszázan fizetnek fenntartói járulékot. Anyagi áldozatvállalásukat jól mutatja, hogy három hónap sem kellett, hogy összegyűjtsenek több mint 2,5 millió forintot a gyülekezeti ház bővítésére. Kormányzati támogatást is kaptak a beruházásra, de – a lelkész így magyarázza –, bibliai tizedüket mindenképp mellé akarták tenni. Ráadásul a férfi presbiterek a lelkésszel együtt megfogadták, addig nem borotválkoznak, amíg nem jön össze a pénz. Több presbiter mesélte, hogy kérdezték őket a munkahelyeiken, miért növesztenek szakállat. Amikor megismerték a szűkössé vált hely történetét, a munkatársak is adakoztak a bővítésre.
Természetesen mentes termékek
Itt, az illatos kisműhelyben készülnek gyümölcslevek, lekvárok és különböző aszalványok. Áruik annyira természetesek, amennyire csak lehetnek. „A természethez legközelebbi formájában szeretnénk gyártani a termékeinket” – mondja az üzemvezető. Vagyis: nem adnak hozzájuk cukrot, tartósítószert, színezéket és adalékanyagokat, és nem is hígítják a gyümölcsleveket. Egy kis ablakon átlátunk az üzletbe, ahol például sima almalevet, homoktövises almalevet, illetve aszalt almachips-et árulnak. Lekvárt nem kapunk ma, azokat épp elkapkodták.
A gyümölcsöt környező területekről, gazdálkodóktól vásárolják, de bérfeldolgozást is vállalnak. Termékeiket már nemcsak Szóládon és a környező településeken, hanem Budapesten is meg lehet venni. Gyümölcsleveiket fővárosi kávézókban, de a pápai Pannonia Reformata kávézóban is árusítják.
Őshonos gyümölcsöskert
Van a gyülekezetnek a parókia udvara mögött egy messze elnyúló, saját gyümölcsöskertje száz fával, málnával, ribizlivel. Mivel a gyümölcsfának öt, de akár tíz év is kellhet, mire termőre fordul, ezért még nem teljes a hozam, de már van alma- és szilvafa is, ami terem. A Növényi Diverzitás Központ segítségével harminc különböző alfajú fát ültettek. Ezek őshonos, tájra jellemző fajták, amelyek ellenállóbbak a kártevőkkel szemben, mint a nemesített fajták. Jóval kevesebb gondozást és permetezést igényelnek, igaz, így kevesebbet teremnek. „A végső cél egyébként a bio, azaz a teljes vegyszermentesség elérése; egyelőre őszi és tavaszi lemosó permetezéseket még végeztek” – mondja Károlyi András.
A gyümölcsösben lévő málna és ribizli már tavaly is termett. Látjuk, milyen sokféle apróbb és magasabb málnapalánta növekszik, ezek különlegessége, hogy a gyülekezet tagjai adták össze őket saját kertjeikből, így is támogatva a közösség gyümölcsöskertjét.
Nem a profit a lényeg
A Soladiumban a természeti és az emberi értékek fontosabbak a profitnál – mondja az üzemvezető. Ezért alkalmaznak olyan módszereket, amelyekkel nem terhelik – vagy ha úgy tetszik, védik – a környezetet. Bár elsőre furcsának tűnhet, de ezért nem tesznek például cukrot sem a termékeikbe. Károlyi András kifejti: a nagyüzemek sokszor hígítják a termékeiket, például száz liter gyümölcsléhez húsz liter vizet, valamint cukrot és adalékanyagokat tesznek, így spórolva a gyümölccsel, növelve a profitot. Javasolja, hogy figyeljük meg: más gyártók gyakran feltüntetik a csomagoláson, hogy rostos a termék, azt azonban nagyon apró betűkkel jelzik – ha egyáltalán jelzik –, hogy a rost egy Brazíliából importált fűféle darálmánya, nem az adott gyümölcs húsa. „Nekünk ez a fajta üzleti magatartás nem fér bele a működési elveinkbe – mondja az üzemvezető – ugyanis a profit nem ér ennyit.”
Emberszámba vett közmunkások
„Ha pusztán az anyagiakat néznénk, nem lenne gyümölcsfeldolgozónk. A profit szükségszerű, hogy ne legyen ráfizetés, de nem törekszünk rá. Ami mégis van, azt a gyülekezeti munkába fektetjük” – veszi át a szót Hajdú Zoltán Levente, a szóládi református gyülekezet lelkipásztora. A gyümölcsfeldolgozó létrehozásánál fontos szempont volt, hogy munkahelyeket teremtsenek a faluban.
A gyülekezet öt éve vesz részt a Magyar Református Szeretetszolgálat közfoglalkoztatási programjában. Mivel intézményfenntartó is a gyülekezet, mára az egyik legnagyobb munkáltató Szóládon. „Ez a helyben maradás erősítéséhez fontos” – teszi hozzá a lelkész. Persze ennek is van lelki oldala, szeretnék, hogy akik náluk dolgoznak, érezzék, fontos munkát végeznek, megbecsülik őket. Sokan rossz tapasztalatokkal érkeznek korábbi munkahelyeikről vagy a munkanélküliségből. „Szörnyű kimondani, de nagy változás az életükben, hogy itt mi emberszámba vesszük őket, megköszönjük a munkájukat, és értékes részesei lesznek a közösségünknek.”
Hasznos munka
A gyülekezet két közfoglalkoztatottja közül az egyik a gyümölcsfeldolgozó üzemben dolgozik. Bár nagyon szereti a munkáját, nem vállalta, hogy nyilatkozzon, és azt sem szerette volna, ha fotót közlünk róla. Az kiderült róla, hogy hívták több jobban fizető munkahelyre, de ő annyira szereti a munkáját, hogy marad. A gyümölcsöskert karbantartásáért, gondozásáért pedig a másik közmunkás, Andrea felel.
Ő kicsit félénken, de végül vállalta a beszélgetést. Egy hónapja dolgozik itt, de azt mondja, már most szereti a kollégáit és a főnökét. A mostanit korábbi munkahelyeivel összevetve Andrea azt emeli ki, hogy itt nyugalom van. Szereti, hogy Szóládon dolgozhat, azaz nem kell más településre utaznia reggelente. A munka ünnepe kapcsán feltett kérdésünkre kifejti: számára nagyon fontos, hogy legyen hol dolgoznia. „Négy hónapig nem volt munkám, haszontalannak éreztem magam, amikor reggel mindenki elment dolgozni vagy iskolába. Jobb, ha van munkám, hasznosnak érzem magam. Bízom benne, hogy itt tényleg hasznos is vagyok.”
Gyümölcsfeldolgozó pap
A Magvető Református Óvodába készülünk, Právetz Anikó segédlelkész kísér bennünket. Séta közben kiderül róla, hogy hatodéves korában érkezett Szóládra, és annyira megszerette a gyülekezetet, a falut, hogy szívesen itt maradt. „Itthon érzem már magam” – teszi hozzá. A kezdetekre utalva azért elmeséli: furcsa volt számára, hogy ideköltözése másnapján Hajdú Zoltán Levente nem egy íróasztal vagy kávé mellett tárgyalta meg vele a teendőket, hanem vitte magával almát vásárolni, hogy legyen mit feldolgozni a kisműhelyben.
„Persze közben mindent megbeszéltünk” – teszi hozzá nevetve Anikó, aki azóta maga is megtanulta a gyümölcslé-készítést, sokszor beáll dolgozni, sőt a faluban úgy emlegetik: ő a „gyümölcsfeldolgozó pap”. Azért is szereti a feldolgozót, mert szerinte ez közelebb viszi a gyülekezetet az emberekhez.
Közmunkásból dajka
Megérkezünk a szóládi református óvodába. Mint megtudjuk, túljelentkezés van, több faluval távolabbról is hoznak ide gyermekeket a szülők. Pedig néhány éve még nem volt óvoda a településen, a korábbit bezárták. A gyerekek épp alszanak, nagy a csend, a segédlelkész biztatására végül Gajtkóné Tóka Mónika dajka mesél nekünk. „Korábban közmunkás voltam az egyháznál, aztán kaptam lehetőséget, hogy elvégezzem a dajkaképzőt” – meséli.
Kislányával egyidőben érkezett az oviba, két évig úgy dolgozhatott itt, hogy a lánya is ide járt. Szerette előző munkáját is, de dajkaként, gyerekekkel még jobban szeret dolgozni. „Annyi szeretetet kapunk tőlük!” A munkáját mindkét munkakörében megbecsülték, ebben nem érez különbséget. A munka ünnepe kapcsán pedig azt mondja: „Fontos, hogy mindenki megtalálja a hivatását, amit lelkiismeretesen végez.” Mi már csak levonjuk a következtetést: Szóládon sok ilyen embert ismerhettünk meg, csupa természetességre törekvés ez a hely, minden szempontból.
Forrás: reformatus.hu
