Beszámoló a VIII. Ökogyülekezeti Konferenciáról

A nyolcadik Ökogyülekezeti Konferencia november 26-án zajlott le – az online térben.
 
Kodácsy Tamás köszöntése után Karsay Eszter nyitóáhítata következett, aki a Fil 4,11–13 kapcsán – saját bevallása szerint – első ránézésre nem teremtésvédelmi témát vetett fel. Végül azonban felfedte magát az ige, ami egyszerre int a mértékletesség felelősségére és a klímaszorongás feloldására. Egyedül Krisztusban oldódik fel a válság paradoxonja: elégedj meg, de munkáld a változást!

ögy konferencia képernyőkép

 
 
Előadás
A konferencia témájával megegyező című előadást Victor András – az ELTE nyugalmazott tanára, a környezeti nevelés szakértője tartotta. A sok szegmenset érintő téma - Isten oikoszának megújítása – bő teret biztosított arra, hogy különböző szempontok villanhassanak fel az emberi felelősségről, tennivalóinkról és saját komfortérzetünkről a teremtett világban.
 Milyen az ökológiai biztonságérzetünk? Az első dolog, ami ezt a fajta biztonságérzetet fenyegeti, az a klímaváltozás. Tény ugyan, hogy az éghajlat melegedése és hűlése az elmúlt korokban is ciklikusan váltakozott, azonban ennek az üteme és mértéke ma sohasem látott mérteket öltött. Ezt a sosem látott mértéket pedig az ember és az ő fogyasztása generálja, például a nagy mértékű CO2 kibocsátással. A természet többnyire körfolyamatokban működik, azonban a fosszilis energiaforrások – a szén, a kőolaj és földgáz – létrejötte ez alól kivételt jelent. Ezeket a természet "kivette” a körforgásból. Ám az ember éppen ezeknek az égetésével nyeri nagymértékben az energiát, így visszajuttatja ezek széntartalmát a körforgásba. Az efféle stratégiáknak később megjósolhatatlan következményei lehetnek.
 
Az előadó szemléletes példája jól mutatja, milyen kiélezett a helyzet az elfogadható értékek és a katasztrófa között. Egy kötéltáncos példáján szemléltette a melegedés problematikáját, miszerint egy kötéltáncos ha megbillen a kötélen, van egy mérték, ahonnan még – profizmusa miatt – gond nélkül egyensúlyban marad. Azonban ha ennél jobban megbillen, nem lehet tudni, hogy mi történik. Ilyen határérték a melegedés témájában a 1,5 oC– Ha ezt meghaladja, akkor kiszámíthatatlanná válnak a következmények.
 
A másik tényező, ami a bolygón való komfortunkat csökkenti, az az éppen aktuális COVID 19 világjárvány. Az előadó kiemelte, hogy korunkban milyen kedvező feltételeket biztosít az ember a a járványok elterjedésének, hiszen bármely távoli országból (pl. Kínából) néhány perc alatt elérkezhet a fertőzés akár hazánkba is. Egy ekkora mértékű terjedésnél pedig lehetetlen „lekapcsolni” a járványt, tenni azonban lehet ellene a folyamatlassító intézkedések felelős betartásával  – példának okáért egy online konferenciával.
 
A biodiverzitás csökkenése a klímaváltozáshoz hasonlóan nagy témája korunknak. -A fajok kihalásának több természetes ciklusa is ismert. Attól függően, hogy milyen számítás alapján szemléljük: a mostani a hatodik vagy hetedik kihalás. A természetes kihalási folyamatokat azonban az ember felgyorsíthatja mérték nélküli életmódjával, ahogyan ezt teszi is. Ez a mostani kihalás azért is problémásabb az eddigieknél, mert ezt nem természeti katasztrófák okozzák, hanem az ember. Az ember kísérletezik és várja a természet reakcióját, ami nem mindig kedvező; illetve nem csak kedvező lehet, sőt.
 
A következő aggasztó téma a túllövés napja volt. A kifejezés azt jelenti, mennyi idő alatt fogyaszt el egy társadalom annyi természeti erőforrást, amennyi egy évre áll a rendelkezésükre. Magyarországon az évente rendelkezésünkre álló források csak a nyár elejéig, a hatodik hónapig tartanak ki – ez éppen azt jelzi, hogy dupla annyit fogyasztunk, mint amennyi a rendelkezésünkre áll. A hatodik hónap után már nem a magunkét fogyasztjuk, hanem a jövő nemzedékektől kölcsönözzük – de vissza tudjuk-e adni?
Az előadásban ezidáig a problémák felvetése és magyarázata történt – ezen a ponton tért át az előadó a megújítás kérdésére, aminek eddig megágyazott.
Isten oikoszának megújítása nem más ugyanis, mint az előbb felsorolt problémák féken tartása, kiküszöbölése vagy megszüntetése. Érvényes ez globálisan éppúgy, mint az egyéni élet szintjén.
 
A szemléletváltás veleje a konferencia elején elhangzott áhítatban rejlik – Pál apostol szavai nyomán, aki tud szűkölködi és bővölködni egyaránt. Az önként vállalt egyszerűség nem csupán a lelkiismeret megnyugtatására elég, hanem megújítja Isten oikoszát.
 
Megelégedés és mérték!
 
 
Játék
Online konferencia ide vagy oda, a tartalmas előadás után még játékkal is készültek a szervezők. A résztvevők okos eszközeik segítségével közös felületen böngészhették, hogy hányféle településről vannak jelen és közösségben – egészen rendkívüli módon 25 különböző város és falu képviseltette magát.
 
 
Beszámoló
Szűcs Boglárka az MRE Ökogyülekezeti Mozgalom referense beszámolt a szervezet szerteágazó tevékenységeiről.  Hangsúlyozta, hogy a Mozgalom célja változatlanul a teremtésvédelmi szemléletformálás és a gyülekezetek, közösségek összekapcsolása, a közös felület létrehozása. A beszámoló után sor került a közgyűlésre és tisztújításra is. A közgyűlés megerősítette az Ökogyülekezeti Mozgalom Tanácsának zsinati delegáltjait és megválasztotta a tanácstagokat. A szavazás alapján az új tanácstagok a következők:
Zsinati delegáltak: Karsay Eszter, Dr. Kodácsy Tamás (elnök), Szalay László Pál, Dr. Victor András. Ökogyülekezeti delegáltak: Feke György, ifj. Gyimóthy Géza, Kocsis Áron, Kovács-Tusa Ádám Máté, Dr. Pájer-Gálos Borbála.
 
 
Új ökogyülekezetek
A 2021-ben ökogyülekezeti címet elnyert közösségek bemutatkozása inspiráló, friss és hasznos bepillantást engedett a közösségi felelősségvállalásba.
 ÖGYM png háttér nélküli
A kilenc címet nyert közösség:
 
  • Csillagkert Balatonarácsi Református Óvoda
Az ovisok őszi levélgyűjtéssel vesznek részt a gyülekezet életében, ez is a szabadtéri foglalkozásaik része. Az óvodában természetsarkok kialakításával teszik barátságosabbá a teret, kint pedig konyhakert és magaságyás is az oktatásukat szolgálja.
 
  • Váncsodi Református Egyházközség
A lelkipásztor kezdeményezésére vágtak bele az öko-projektbe. Missziói lehetőségképpen tekintenek a környezetvédelemre. A templomi levendulás megmetszése összehozta a falu közösségét. A gyülekezeti gyümölcsöst pedig a jövőben hasznosítanák, finomságok készítésével. A közösségi közlekedés népszerűsítésével igyekeznek csökkenteni a környezet terheit.
 
  • Szekszárdi Református Egyházközség
Az újrafelhasználás Szekszárdon nem csupán a szelektív gyűjtést jelenti, valamint a komposztálást, hanem kút és pataktisztitást is. A gyümölcsfaültetést a gyerekek végezték felnőtt felügyelettel – erősítve a közösséget. Évelőket cserél a gyülekezet, így semmi sem megy kárba. Azzal pedig, hogy az idősek a templomkertben kapálgatnak – egyesül a lelkigondozás a környezetvédelemmel.
 
  • Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde (Verőce)
Az óvoda amellett, hogy madárbarát még zöld címet is nyert. A helyi adottságokat figyelembevéve biztosítanak a gyerekeknek felfedezési lehetőségeket. Az udvaron tanösvényt, kertet és menedéket nyújtó kis fűzfakunyhót is létrehoztak. A fűszerkert termékeit pedig a Mihály-napi vasárukon ajánlják.
 
  • Hódos Tanoda (Nagyhódos)
Amikor az eseményeiken látták mennyire sok műanyagot használnak, úgy érezték változtatniuk kell. Közösségi rendezvényeiket már a szabadban is van lehetőségük megtartani. Szabadtéri földrajzóráik egyszerre biciklitúrák és környezetvédelmi előadások. A tanodai egészségnapon a méhészkedéssel és mézzel ismerkedhettek a gyerekek.
 
  • Menedék Biztos Kezdet Gyerekház (Bódvaszilas)
A gyerekházban előadásokkal kedveskednek az anyukáknak – környezetvédelemre tanítják őket. A szemétszedéseket mindig szeretetvendégséggel zárják. A gyerekeket bíztatják saját környezetük megismerésére, hiszen a legszebb tájak közel vannak. Fajátékokkal, környezetbarát tisztítószerekkel és lekvárfőzéssel adnak tippeket, minden generációnak.
 
  • Pécsi Református Kollégium
Pedagógiai programjukba is bevették a teremtésvédelmet: Isten tisztelete, hálaadás és fogékonyság mind a teremtésvédelem szemszögéből. Családi napjaikat a szabadban rendezik, holland kapcsolatuk révén pedig népszerűsítik a kerékpáros közlekedést - az iskolába járás során is. Üvegház, szelektív gyűjtés és napelem – mind témát nyújt a nevelésre.
 
  • Mustármag Tanoda (Szendrő)
A lelkesedésük és felelősségérzetük nagy, még ha most is kezdték a munkát. A kirándulások kiemelt fontosságúak, hiszen a vidék alkalmasabb sem lehetne a természetjárásra. Biogazdaságokat látogatnak, egy napos kirándulásokon vesznek részt ahová vonatoznak. A helyi termékek a tanoda asztalain is megjelennek – fánkot és pizzát együtt sütnek. A kóborkutyákat igyekeznek megmenteni és felelősségre tanítani a gyerekeket, valamint a családokat.
 
  • Tiszakeszi Református Egyházközség
A templomban bagolyvédelmet alakítottak ki, a parókia udvaron pedig gyümölcsös áll rendelkezésre. Hulladékgyűjtő alkalmakat rendeznek a Tisza partján, ezzel inspirálják a helyi horgászokat is. A jövőben az alkalmaik többségébe szeretnék bevonni a teremtésvédelem témáját. Bemutatójuk vége egy ’keresztyén rap’ – volt a környezetünk megóvásának témájában.
 
 
Zárás
Kodácsy Tamás megköszönve a részvételt egy harmadik századi himnusszal zárta le a VIII. Ökogyülekezeti Konferenciát kifejezve az ember közösségét a többi teremtménnyel az Istendicséretben - ,,hadd énekeljenek velünk a fénylő csillagok”.
 
 
Bárdos-Blatt Boglárka
 
A konferenciáról készült felvétel  ezen a linken megtekinthető:

 
Az ökogyülekezeti jó gyakorlatok fórum visszanézhető ide kattintva:

 

VII. Ökogyülekezeti konferencia - beszámoló

,,A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” A Római levél ezen versével köszöntötte Kodácsy Tamás -az Ökogyülekezeti Mozgalom elnöke- a 2020-ben már hetedik alkalommal megrendezett Ökogyülekezeti konferencia résztvevőit 2020. november 20-án. Természetesen a járványügyi intézkedésekkel összhangban az esemény online formában került megrendezésre. A konferencia az Ökogyülekezet munkatársainak bemutatkozásával indult, majd egy áhítat nyitotta meg. Sor került továbbá a mozgalom éves beszámolójára, valamint az ökogyülekezeti címet illetve díjat nyert gyülekezetek, tanodák és óvodák bemutatkozására.
FB esemény kép
 
2020-ban a következő közösségek nyertek ökogyülekezeti címet:
1.  Budapest Baross Gábor Telepi Jézus Szíve Plébánia
2.  Csillagkert Balatonarácsi Református Óvoda
3.  Géberjéni Református Egyházközség
4.  Gyulai Evangélikus Egyházközség
5.  Kulcs-Rácalmási Református Missziói Egyházközség
6.  MRE Diakóniai Iroda Biharkeresztesi Napkelet Tanoda
7.  MRE Diakóniai Iroda Dencsházai Tanoda
8.  MRE Diakóniai Iroda Hajnalcsillag Tanoda
9.  MRE Diakóniai Iroda Okányi Tanoda
10. MRE Diakóniai Iroda Piliscsabai Tanoda
11. Pusztaszabolcsi-Szabadegyházi Református Missziói Egyházközség
12. Szeged-Honvéd téri Református Egyházközség
 
Ökogyülekezeti díjat pedig két közösség: a Hajmáskér–Sólyi Református Társegyházközség és a Szarvasi Református Egyházközség – vihetett haza.
 
Vagyunk-e olyan jó minta, mint egy mézeskalácsforma? - fejtegette Kocsis Áron áhítatában, ahol a Titusz 2,7 alapján beszélt arról, hogy vajon mennyire vagyunk jó minta a környezetünk számára, akár a hitre, akár a teremtésvédelemre gondolunk. A kérdés szemléltetésére a mézeskalácsforma példáját hozta, miszerint a mézeskalácsforma által tökéletesen formálható a tészta - tudunk-e ilyen formáló erővé válni ökogyülekezetként? A válasza az volt, hogy minkeppén lehetséges feladat a példává válás és szemléletformálás, ám minden esetben csak az evangélium által. Az evangélium tölti fel valódi üzenettel a legjóhiszeműbb kezdeményezéseket is, így lehetünk műkedvelő zöld keresztyének helyett Isten teremtésvédő eszközeivé.
 
Az Ökogyülekezeti Mozgalom éves beszámolóját Szűcs Boglárka, a mozgalom referense ismertette. Kiemelte, hogy bár ez a különös év nehézségeket állított, mégis igyekeztek helytállni - és amennyire lehet, nem eltérni a kitűzött céloktól. A mozgalom célja ugyanis nem változott meg: a keresztyén felelősség ösztönzése a hívőkben az online tér dacára sem állt le. Ennek gyakorlati formái: a kapcsolati összekötésben, a megújult áttekinthető honlapban, a jó példával szolgáló programajánlókban, illetve nem utolsó sorban az inspirációként odaítélt ökogyülekezeti díjban nyilvánultak meg.
 
Az Ökogyülekezeti Mozgalom, Teremtésvédelmi Műhely néven van jelen a Károli Gáspár Református Egyetemen kutatási céllal is, ám itt sem marad el a jó példa átadása. Tanárok és diákok között igyekeznek felhívni a figyelmet nem a puszta környezettudatosságra, hanem a teremtett világ megvédésére, utal erre maga a név. Teszik mindezt különböző programokkal valamint ismeretterjesztő előadásokkal egyaránt.
 
Kiemelten fontos a mozgalom számára a kapcsolattartás, de az összekötés éppúgy. Éppen ezen terület szenvedett csorbát leginkább ebben az évben, ám amit csak lehetett: mentettek az online térbe. A közegyházi és egyetemi kapcsolatokon túl a hivatali és intézményi kapcsolatok is felállnak, példa erre a Nemzetközi Biodiverzitás – és Génmegőrzési Központtal való együttműködés, akik őshonos gyümölcsfák széleskörű telepítésén munkálkodnak. Nem elhanyagolhatóak a civil kapcsolatok sem, ezen a területen a legkülönbözőbb együttműködésekre van példa, ahogy az a későbbi lokális beszámolókból is kiderül. A mozgalom tagjai részt vesznek a tananyagfejlesztésben, hiszen a teremtésvédelem témájában a gyermekek elnyerése és nevelése kulcsfontosságú kérdés.
 
A mozgalom annak ellenére, hogy református berkeken belül működik legfőképpen, nem ritkák az ökumenikus kapcsolatok és becsatlakozó más felekezetű intézmények. Nem másra bizonyíték ez, minthogy a teremtésvédelem közös ügyünk, felette áll ez a felekezeti megoszlásnak. A mozgalom legjelentősebb fejlesztése a 2020-as évet tekintve kétséget kizáróan, az a 13 részes tematikus kiállítási anyag, úgynevezett ’Rollup’ - amely egyaránt nyújt lehetőséget iskolák, de a már csatlakozott ökogyülekezetek részére is - az ismeretterjesztő tárlat megtekintésére és tovább terjesztésére.
 
Kodácsy Tamás, a mozgalom elnöke a beszámoló után elmondta, hogy a társadalmi szerepvállalás és a prófétai hang megütése sem esik távol a mozgalomtól. Magyarország ugyanis vétót intézett az Európai Unió karbonsemlegességi egyezménye ellen - ám hazánk végül visszavonta a vétót. Erre a döntésre buzdította Áder Jánost az Ökogyülekezeti Mozgalom nyílt levele is, amely a válaszlevél szerint egy kedves hangú, megerősítő erejű adaléka volt a döntésnek.
 
zoom konferencia
 
A konferencia hátralévő részében az ökogyülekezeti címet, valamint díjat elnyert intézmények számoltak be tevékenységeikről és osztották meg tapasztalataikat egymással. A teremtésvédelmi tevékenységek kapcsán hasonlóak az eljárások ezekben a gyülekezetekben, illetve oktatási intézményekben. Kiemelten fontos: a szelektív hulladékgyűjtés, a komposztálás, a műanyagmentességre törekvés a közös étkezésekkor, a helyi termelők támogatása, a takarékosság, valamint a környezetbarát takarítószerek illetve nyersanyagok felhasználása. Sokan célul tűzték ki a megújuló energiaforrások beszerelését az épületeik energiafelhasználásának fedezésére.
 
A két díjazott gyülekezet elárulta: mi az a plusz, amit ők a teremtésvédelem területén tesznek; állításuk szerint nem elég, hogy a területeiket rackajuhok legeltetik fűnyírás apropóján, de folyamatosan imádságaik témáját képezi a teremtésvédelem kérdése. Így válik a környezettudatosság teremtésvédelemmé.
 
Írta: Bárdos-Blatt Boglárka
 
 
Az online konferenciáról készült felvétel itt megtekinthető: 

VI. Ökogyülekezeti konferencia

KÖZÖSSÉGBEN A TEREMTETT VILÁGÉRT címmel rendezi meg az Ökogyülekezeti Mozgalom soron következő konferenciáját. Időpont: 2019. január 5. szombat Helyszín: Budapest, XIV. ker. Abonyi. u. 21.      

Previous Next

A remény kisközösségei - beszámoló a VI. Ökogyülekezeti Konferenciáról

Január 5-én lezajlott a VI. Ökogyülekezeti Konferenciánk. Az eseményről két oldalas cikk jelent meg a Reformátusok lapjában, amelyet alább lehet megtekinteni.

Previous Next

Hit és teremtésvédelem - Beszámoló az V. Ökogyülekezeti konferenciáról

Várakozás, keresztyén remények és feladatok a teljesség elérkezéséig címmel rendezték meg november 12-én az ötödik ökogyülekezeti konferenciát, mely teológiai, környezetvédelmi és környezetpedagógiai szempontból vizsgálta az ember szerepét és feladatát a teremtésvédelemben.

Információ

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalom

E-mail: info@okogyulekezet.hu

Telefon: +36-30/453-2950

Postacím: 1146, Budapest, Abonyi u 21.

Internet: www.okogyulekezet.hu

Facebook: www.facebook.com/Okogyulekezet

 

 „There isn’t a Planet B! - CSO-LA/2017/388-137. A honlap az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Tartalmáért az Ökogyülekezeti Mozgalom felel, és azok nem szükségszerűen egyeznek meg az Európai Unió véleményével.”

Kövess minket

 

Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form



Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.