Ökogyülekezeti cím 2014

Az ökogyülekezeti címre olyan gyülekezetek, egyházi közösségek, és intézmények jelentkezhetnek, akik önkéntes működésükkel, szemléletükkel aktívan tesznek a teremtett világ megóvásáért.

Az ökogyülekezetek önkéntes alapon betartják az alábbi alapvető célokat:

ISTENTISZTELET

1. A közösség megünnepli a Teremtés hetét (szeptember utolsó vasárnapjától kezdődő hét).

2. Egy évben legalább egyszer szabadtéri alkalmat (áhítatot, közös imádságot, éneklést) tartanak.

3. Rendszeresen imádkoznak a teremtett világ megőrzéséért, amely része az istentiszteletnek.

GYÜLEKEZETI KÖZÖSSÉG

1. Hivatali ügyekben döntően csak újrahasznosított papírt használnak.

2. Elsősorban elektronikus levelezést folytatnak, a levelezésben felhívják a figyelmet a felesleges nyomtatás elkerülésére.

3. Közösségi rendezvényeken jelentősen csökkentik a műanyag flakonok, eldobható műanyag poharak és műanyag tányérok használatát, és a helyi termékeket pl. házi sütemény, saját készítésű gyümölcslé, szörp stb. részesítik előnyben.

4. Amennyiben van kertje a közösségnek, akkor részt vesz a természetes génbank megőrzésében. Igyekeznek részt venni a kistermelőket és fogyasztókat összekötő Egyháztáji  vagy Luther Market programban.

Ökogyülekezeti díj

Az ökögyülekezeti címre a kapcsolódó letöltéseknél kitölthető kérdőív kitöltésével és aláírásával lehet jelentkezni.

Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 1.

A címek kihirdetése: a Teremtés hetén, 2014. szeptember 28 - október 5.

Az ökogyülekezeti cím adományozásáról az MRE Ökogyülekezeti Tanács és az MEE Ararát Munkacsoport által delegált bizottság dönt. Az ökogyülekezeti cím megszerzéséhez a közösségnek vállalnia kell, hogy három éven keresztül fenntarja az ökogyülekezeti cím alapvető célkitűzéseit, és egy saját teremtésvédelmi programot dolgoz ki. A teremtésvédelmi programmal jó példát mutat a teremtett világ megőrzéséhez.

 

A következő pontok csak ajánlások, nem kötelező a programalkotáshoz, segítséget, ötleteket kíván nyújtani

I.) Gyülekezet jelenlegi „teremtésvédelmi állapota", állapotfelmérés:

- teológia értelemben vett öko- állapot

1. imádkozás, liturgia,

2. rendszeres előadás megbeszéléssel, fórumok,

3. tanulmány vagy könyv ismertetése.

II.) Gyülekezet adottságai, lehetőségei

- fizikai /gyakorlati értelemben vett öko állapot

1.gyülekezeti ház/terem energetikai -világítás, fűtés, szigetelés - állapota; mit kívánnak tenni a jobb állapot eléréséhez,

2. épületekben mennyire takarékos a vízfogyasztás; mit kívánnak tenni a jobb állapot eléréséhez,

3. gyülekezetben hogyan valósul meg a hulladékgyűjtés, van-e szelektív hull., biológia hull. komposztálás stb., mit kívánnak tenni a jobb állapot eléréséhez,

4. templomkert állapota, növények (fák, cserjék, virágok) állapota, mit kívánnak tenni a jobb állapot eléréséhez,

5. madáretetők kihelyezése a templomkertben, és madárodúk

III.) Gyülekezeti közösség

- közösségi értelemben vett öko-tudatos állapota, jelenlegi állapota és jövőbeni tervek

1. gyermekekkel való foglalkozás, ifjúsági munka, ökotábor,

2. lehetőség szerint minden korosztállyal értessük meg az ökogyülekezet, a teremtésvédelmi gondolkodás és szemlélet fontosságát.

Kapcsolódó cikkek