Országos Teremtésvédelmi Verseny középiskolásoknak

Az Ökogyülekezeti Mozgalom és az Ararát Munkacsoport ismét meghirdeti közös versenyét.

A VERSENY CÉLJA

A keresztyén hit és a környezettudatos felelősségvállalás összekapcsolása a keresztyén fiatalok gondolkodásmódjában. A környezet iránti elkötelezett gondolkodásmód és attitűd ösztönzése, a témában kiemelkedő ismeretekkel rendelkező fiatalok támogatása. A gyülekezetek, ifjúsági csoportok, iskolák bevonása a teremtésvédelmi munkába.

 

JELENTKEZÉS ÉS RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI

Középfokú oktatási intézményben tanuló 13-19 éves, keresztyén elköteleződésű diákok nevezhetnek, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Jelentkezhetnek egyénileg vagy csoportosan (pl. iskolai vagy gyülekezeti ifjúsági csoportok, maximum 4 fős csapatokban).

 

TÉMA

A középiskolás korosztály által jól értelmezhető bibliaismereti kérdések, különös tekintettel a teremtett világ iránti felelősségünket tárgyaló igeszakaszokra. Az 5-12. évfolyamok során feldolgozásra került természetismereti tananyag, továbbá olyan aktuális, a földrajzhoz, biológiához, kémiához, fizikához kapcsolódó események/összefüggések ismerete, amelyek elősegítik a környezeti folyamatok megértéséhez szükséges komplex látásmód kialakulását.

 

A NEVEZÉS MÓDJA ÉS HATÁRIDEJE

A versenyre 2016.04.22-től lehet jelentkezni, elektronikus úton, a www.okogyulekezet.hu oldalon a jelentkezési lap kitöltésével. A nevezés díjtalan.

Jelentkezési lap

Folyamatosan be lehet kapcsolódni, nem szükséges minden fordulót teljesíteni. A rangsor a végső összpontszám alapján dől el.

Az első feladatot 2016.05.09-én tesszük közzé  a www.okogyulekezet.hu oldalon. Azok a versenyzők, akik addig jelentkeznek, plusz pontot kapnak. Célszerű tehát május 9-ig regisztrálni, a jobb nyerési esélyek érdekében.

 

A VERSENY MENETE

Öt fordulóból áll, nem szükséges mindet teljesíteni, a pontversenyben a rangsor a végső összpontszám alapján dől el. A verseny 2016. május 9-én kezdődik, és szeptember 18-án fejeződik be.

 

Ütemezés:

  1. 1.forduló: 2016. 05.09.
  2. 2.forduló: 2016. 05.30.
  3. 3.forduló: 2016.06.13.
  4. 4.forduló: 2016.07.04.
  5. 5.forduló. 2016.09.05.

 

A konkrét feladatok az egyes fordulók feladatainak közzétételekor derülnek ki. Az alábbiakban felsorolt feladattípusok tájékoztató jellegűek, az alapvető szempontokat tükrözik.

  • Helyi környezetvédelmi célú akció (gyülekezethez, iskolához kapcsolódóan)
  • Gyülekezet, ifjúsági csoport, iskolai közösség bevonása
  • Elvi és gyakorlati tervek kidolgozása arra, hogy a közösségben (gyülekezet, ifjúsági csoport, stb.) milyen teremtésvédelmi kezdeményezések indíthatók
  • Olyan feladat kidolgozása, ami tágabb körben, gyülekezetekben/iskolákban megvalósítható és a teremtésvédelmi szemléletmód kialakításában segít
  • Valamely környezeti probléma összefüggéseinek feltárása, komplex látásmóddal (pl. a klímaigazságosságról esszé, fotó)
  • Video-, fotó, rajz, vers, stb. pályamunkák készítése

A feladatokat a fent megadott napokon tesszük elérhetővé, honlapon, Facebookon és a regisztrált versenyzőknek e-mailben is. Az elkészült munkákat a megadott határidőig online felületre kell feltölteni.

 

A VERSENYEREDMÉNYEK KÖZZÉTÉTELE

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a Teremtés Hete nyitó-alkalmán kerül sor, 2016. szeptember 25-én, vasárnap, Szegeden. Erre az alkalomra és az ezt követő ökumenikus istentiszteletre is szeretettel várunk mindenkit.

Az eredményeket a szervezeti honlapokon, Facebook oldalakon és az egyházi sajtóban hozzuk nyilvánosságra. Azon nyertesek, akik nem tudnak jelen lenni az eredményhirdetésen, postai úton kapják meg oklevelüket és nyereményeiket.

 

ÉRTÉKELÉS, DÍJAZÁS

Fődíj: 3 napos hosszú hétvége (2016.09.24-26.) a Kiskunsági Nemzeti Park látogatóközpontjában. Vezetett túrákkal, megfigyelésekkel (pl. madarászás), szegedi városnézéssel, kirándulással a nyertes diákok és felkészítő tanáruk/kísérőjük részére.

Második és harmadik díj: Látogatás Budapest egyik érdekes kutatóintézetében, egyetemi központjában 2016. őszén.

Csapat létszámától függően akár az első három csapat is utazhat a hosszú hétvégére.

Az első három nyertes (egyén vagy csapat) közös interjún vehet részt a Kossuth Rádióban.

A negyedik-ötödik csapat között értékes tárgynyereményeket sorsolunk ki.

További információk:

Szűcs Boglárka, MRE Ökogyülekezeti Mozgalom

Tel: +36-30/453-2950

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek