"Már október végén beszivárog a mindennapokba Sinatra, az ünnepi fényarzenál és persze a kihagyhatatlan ajánlatok, a nélkülözhetetlen ajándéktippek özöne. Minden évben elhatározzuk, hogy na, majd jövőre nem rohanunk az utolsó pillanatban, nem fogunk pánikszerűen vásárolni, elverni súlyos összegeket, idegileg teljesen összeroppanni és a bolygóra is kíméletlen csapást mérni a szeretet ünnepének jegyében. Jövőre tudatosan fogunk ünnepelni. Vagy talán már idén is sikerülhet? Nem kizárt." FENNTARTHATÓ ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS – MIÉRT NE SIKERÜLHETNE AKÁR MÁR IDÉN? wmn.hu
A fogyasztási kényszerbetegség csúcsrajáratása ilyenkor, advent idején szinte kötelező, már-már az ünnep „komolyan vételének” mércéje. A piac logikája persze már csak olyan, hogy ha egy hang felerősödik, akkor hamar kitermeli annak ellenzékét is. Önmagában örömteli esemény, hogy fenntartható adventre buzdít a népszerű női portál, hogy hulladékmentes karácsonyt kínál a HVG online. Még nagyobb öröm, hogy a túlfogyasztás ellen kedvenc egyházi médiumom is szót emel.
És mégis: a kampány logikája, hogy az ellenkampány is hozzáadódik a dömpinghez, és hiába épp ellenkező előjellel működik, éppúgy hozzájárul a csömörhöz. Az advent üzenetéhez képest pont annyira közegidegen komforttermék a klímatudatosság, a slow life, a lelassulás és befelé figyelés, mint a wellness-hétvége, a paleo-csokis adventi naptár, az erőspistás szaloncukor vagy a plüss kaki-emoji. Egyiknek sincs közvetlen köze semmihez, amit az év ezen időszakában megélek, még kevésbé ahhoz, amit megélni vágyom. És azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.
A dolgozó emberek nagy többsége ilyenkor ugyanis nem hogy nem csendesedik el, nem gondol át semmit, hanem túlélésre játszik, kipörgeti a raktárkészletet, lezárja a projekteket, hozza a számokat az évértékelő grafikonokhoz. Karácsonyi akciókban, céges rendezvényekben, bónuszokban gondolkozik. Jó eséllyel betegre hajszolja magát, miközben próbálja eladni az év végi kikapcsolódást és feltöltődést. Még a diákokat is behívják az iskolába ledolgozni a téli szünetet. Hadd szokják. Mindezen keveset segítenek az újságok életmódrovatainak lelkigondozói tanácsai. Van ebben bármi rendkívüli?
Legfeljebb kellemetlen, de nem árt, ha eszünkbe jut, hogy az első karácsony sem épp az elcsendesedés és a meghittség jegyében telt. Az Írások szerint egy kaotikus tömegjelenettel, egy népszámlálással kezdődött minden. Ismerjük: túlzsúfolt város, szálláshely sehol. Mégis egy gyermekét váró, fiatal házaspár egy látomás nyomán, az életét kockáztatva úgy dönt, így is végigcsinálja. Nem sokkal ezután pedig már egy tömeggyilkosság közepén találjuk magunkat. Pontosabban: tömeges csecsemőgyilkosság közepén. Így kezdődik a történet, amelyben a Mindenható magatehetetlenné (más szóval: emberré) válik.
Ezt ünnepeljük fahéjillatú gyertyákkal, meghittséggel, elcsendesedéssel. Túlfogyasztással vagy épp hulladékmentesen. Nem árt mindezt felidézni a kürtőskalácsos bódék mellett karácsonyi fényfestést nézve, angyalkás bögréből forralt bort kortyolgatva. (Az angyal debilizációja külön bejegyzést érdemelne: amikor a bibliai angyalok megjelennek, az embert általában félelem fogja el, és a földre borul. Valószínűleg nem dundi, hálóinges puttók váltották ki ezeket a reakciókat.)
Amikor már forog a gyomrom az adventi vásároktól, akcióktól, agyonnyom a karácsonyi illat- és Last Christmas-túladagolás, és az ellencsapat „rohanó világunkat” ostorozó, „értékközpontú”, eszképista ejnye-bejnyézése, az elcsöndesedés fals erőltetése sem vigasztal, és kétségbevonhatatlan bizonyosság uralkodik el rajtam arról, hogy itt valami helyrehozhatatlanul tönkrement, már tudom, hogy egy, csak egy helyen találok menedéket. Keresztyénként ugyanis megvan az a luxusom, hogy a hiábavalóság, a hamisság és a bóvli által kiváltott undor okát nemcsak a bukott, romlott világban, de saját (bukott, romlott, stb.) magamban is kereshetem. De ilyenkor is van hova fordulnom: tapasztalati, zsigeri tudásom van arról, hogy az Írások szava minden helyzetben érvényes és csontig hatoló.
Kedvenc verseskötetem, a Besokallások könyve – amit az egyházi kánon Zsoltárok névvel illetett – most sem okoz csalódást. Ezek az őrjöngő és ujjongó, szerelmes és gyűlölködő, lelkesedő és fuldokló költemények százötven fejezetben körbejárnak minden lényegeset, ami Isten-ember viszonyban előjöhet. Imák, amelyekben önmagamra ismerek, és amelyekben a lépten-nyomon zsoltárokat éneklő, kereszthalála pillanatában is abból idéző Krisztusra ismerek. Nem véletlen, hogy az emberré lett Isten az Istenre szomjas ember énekeivel a szájában élt.
Most, a karácsonyi cukiságrohamtól viszketve, de az Advent lényegéről nem lemondva talán a 42. a legaktuálisabb: „Miattad gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek. Serkenj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp! Miért rejted el orcádat, miért felejted el nyomorúságunkat és ínségünket? Lelkünk a porba hanyatlott, testünk a földhöz tapadt. Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból!” Az Advent fenntartható. Megváltónk tartja fenn. Meddig még? Jöjj Uram, gyere, már nagyon hiányzol!
Molnár Illés; budakalászi költő, kritikus
Forrás: reposzt.hu
Fotó: pixabay.com
