Kodácsy Tamás: Olyan helyzetben vagyunk, mint a két rabló, akiket elkapnak gyorshajtásért a rendőrök, és egy-egy hónapra le akarják csukni őket. Azonban a rendőrségnek tudomása van egy sokkal nagyobb bűncselekményről, amit nem tudnak rájuk bizonyítani. Ezért külön veszik ezt a két rablót, és azt mondják mind a kettőnek, hogy ha vallasz a másik ellen, akkor elengedjük a büntetésedet, a másik pedig tíz évet kaphat. Ha egyik sem vall a másikra, akkor megússzák a büntetést, de ha mindketten vallanak, akkor mindketten közepesen súlyos büntetésre számíthatnak. A nagy dilemma az, hogy elmondják-e, hogy mit tett a másik vagy nem? Ezt hívják úgy, hogy fogolydilemma. Ez az egész a huszonegyedik századi gondolkodásmódra abszolút jellemző. Jellemző az emberi kapcsolatainkra, a hatalmi logikára, ahogyan az etikai döntéseket hozzuk és leginkább most, ahol ez kulminál és a legfontosabb, az ökológia. Mindig azt gondoljuk, hogy majd a másik megteszi azt, amit kell, így megúszhatom a problémát. Ez Kiotó és Rió tragédiája. Azok, akik tehetnének valamit - India, Kína, az Egyesült Államok - a legnagyobb ökológiai adósok és mindenki a másikra vár. A termelést kellene visszafogni és életszemlélet, életstílus váltásra lenne szükség. Fogolydilemmában vagyunk benne, senki nem meri azt a felelősséget vállalni, hogy lépjen és senkinek nincs az a szemlélete, hogy túlnézzen a pillanatnyi helyzetenn és akár áldozatok árán is felelősséggel tekintsen a jövő felé. Ezt elég kategorikusan állíthatjuk, hogy a gyermekink életterét éljük fel. Mi lehet, hogy megmenekülünk, de akik utánunk jönnek, azok nem. Teológiailag igazán izgalmas a vég kérdése, hogy annak a világnak, amiben élünk hogyan lesz úgy vége, hogy jönni fog egy új Jeruzsálem. Amit a Jelenések könyvében olvasunk, az tele van olyan elemekkel, amik ebben a világban vannak. Találunk folyót, fát, drágaköveket. Vajon az a világ, ami elmúlik, és a helyette lett új világ mennyire hordozza magán azokat a nyomokat, amik a régi világban vannak? Ebben nem teljesen egyértelmű a bibliai tudósítás sem. Hogyha ez az új világ teljesen, gyökeresen más, mint amiben vagyunk, a Jeruzsálem-kép, a fa-kép, a folyó-kép, az arany, meg minden más is csak szimbólum és jelkép a régi világból, mert másképp nem tudtuk leírni. Akkor mondhatná azt a keresztyén ember, hogy mit törődöm én ezzel az egész ökológiai felelősséggel, úgyis egy teljesen új világ fog létrejönni. Ez a világ pusztulásra van ítélve, vége kell, hogy legyen ennek a világnak és mindegy mit csinálok itt, mert az új világ Isten teremtéséből adódóan egy gyökeresen új világ lesz. Vagy fel kell tennünk azt a kérdést, hogy amit most is csinálunk, annak milyen nyomai lesznek a jövőben? Az az új Jeruzsálem magán hordozza azokat a jeleket, amelyeket mi most itt magunk után hagyunk végérvényesen. Az atomhulladékot nagyvonalúan a jövőnemzedékre hagyjuk, elássuk a dolgokat. Kérdés, hogy ezt meddig tudjuk elásni? De nem csak ez a probléma ezzel, hanem olvashattunk olyan híreket, hogy Japánban, ahol a lehető legfegyelmezettebb módon végzik ezeket a dolgokat, mégis előfordulhatott, hogy véletlenül egy vödörben beindult egy radioaktív folyamat egy japán atomerőműnél. Nem figyeltek oda, de természetesen leállították, és nem is volt belőle olyan nagy probléma, de ezek mind olyan intő jelek, amelyek azt mondják, hogy az az idea, hogy az ember ezt teljes egészében a kezében tudja tartani, ez nem igaz.
Kiss Sándor: Európában hetven millió tonnával csökkent a széndioxid kibocsátás tavaly. Ázsiáé viszont kétszázmillióval nőtt.
Kodácsy Tamás: Itt van az egyik legnagyobb feszültség, hogy vannak olyan fejletlenebb országok, mint például India, akik a fejletlenségük mellett, ökológiailag még adósok is. Nagyon nagy kérdés, hogy mit lehet kérni tőlük. Ezek a lehetőségek egyszerűen, ebben a pillanatban nem adottak. Számukra ez a létkérdésükhöz tartozik. A fogolydilemmát egyféle módon lehet megoldani, hogy a saját érdekeinkből kilépve, a jövőt és a reménységet tekintve, hogy a másik is ugyanígy fog cselekedni, lépek. Ehhez egy nyitott szemlélet szükséges, amit akármilyen országban vagyunk alapvetően a vallás adhat meg szerintem. A nyers racionalizmus és a matematika soha nem fogja arra sarkallni az országokat, vagy a döntéshozókat, hogy ők lépjék meg, azokat a lépéseket, amelyek az ökológiai válság megakadályozására szükségesek, a fogyasztás visszafogására vonatkoznak. Az emberek a saját életvitelükben, a saját fogyasztásukban, a saját szemléletükben itt, ebben a jelenben gondolkoznak azon, hogy mit hoz a jövő számukra. Mert, hogy ez nem lesz közömbös, nem lesz mindegy. Így szép lassan változást lehet elérni, cseppenként. Ezt nem nagy politikai döntésekkel, hanem az emberek szemléletének a megváltoztatásával lehet elérni, amiben az egyházaknak, Európában, Magyarországon nagyon fontos szerepe lehet.
Kiss Sándor: Azt tudjuk, hogy a kereszténység ökológiailag érzékeny, de a többi vallás, hogyan áll ehhez a kérdéshez?
Kodácsy Tamás: A keresztyénségnek hihetetlenül nagy felelőssége van, mert egy olyan világszemléletet képvisel, aminek van eleje, és van vége. Számunkra a világ egyszeri és megismételhetetlen. Ezt a világot, amelyet kaptunk, Isten sem pusztította el az özönvízben. Nem véletlen az, hogy keresztyén kultúrában jelent meg először az a szemlélet, hogy ezt a világot oly módon lehet irányítani és uralmunk alá hajtani, hogy bizonyos értelemben megváltoztathatjuk a világ természetes folyamatait, akár technikai vívmányain keresztül is. Egyszer egy riportot készítettek a General Motors egyik főmérnökével és a riporter azt a kérdést tette fel, hogy miért építenek és fejlesztenek nagyfogyasztású városi terepjárókat? Hiszen terepre nem lehet menni velük, a városban meg nem lehet parkolni velük, miközben olyan kőolajmennyiséget használnak el, hogy ahhoz, hogy ez újratermelődjék, évmilliókra van szükség. Mire a válasza az volt a főmérnöknek, hogy mit beszél itt évmilliókról? A világ csak tízezer éves. Hogyha a Biblia lapjait szószerint értelmezzük ennek a veszélye pontosan a teremtés rövid világelméletének és a hozzákapcsolódóan az ilyen apokaliptikus úgyis mindegy, megváltozik világszemléletnek, hogy a felelősséget egyszerűen lerázzuk magunkról. Ez nagyon sok keresztyén közösségben jellemző. A keresztyén reménységet pont az adja, hogy mindazon jelenségek ellenére, amelyek egyébként egyre nyilvánvalóbbak ebben a világban, akire várunk, az nem más, mint az, aki itt volt köztünk és ismeri ezt a világot, mert teremtménnyé lett és ő fog eljönni, hogy mi erre a világra valamilyen módon derűlátással tekintsünk. Nagyon érdekes, hogy egy iparos ács fia, miért hoz annyi példát a természetből a földművelésből, miért nem hoz szinte semmit az iparból, az építészetből?
Kiss Sándor: Ez nagyon érdekes.
Kodácsy Tamás: Miért van az, hogy az állatok szinte végigkísérik az evangéliumokat? Például a keresztfán, amikor kilehelte a lelkét és meghalt Jézus és a templom kárpitja felülről lefelé kettéhasadt, akkor az a hasadás nem állt meg. Volt egy földrengés és a sziklák is meghasadtak. Minden ilyen nagyon lényeges dologban, a kereszthalálban, a feltámadásban, amelyekre ünnepeink vannak, ott van valahol a föld nem mellékesen, hanem konkrétan megemlítve.
Kiss Sándor: Az ómegát, a végidőket Krisztus újra eljövetele jelenti. Nem tudjuk...
Kodácsy Tamás: Nem tudjuk mely órában. A kérdés az, hogy várakozunk-e arra, hogy ez megtörténjen? A várakozás nem azt jelenti, hogy elvagyunk benne, hanem abban a tudatban vagyunk, hogy ő el fog jönni.
Kiss Sándor: Sosem tudhatjuk, hogy mondjuk a földön egy ökológiai összeomlás egybeesik-e Krisztus visszajövetelével?
Kodácsy Tamás: Nyilván a végidőkhöz ezek a jelenségek hozzátartoznak. Az, hogy valami történni fog, az egészen biztos. Hogyha ilyen életszínvonalat akarunk fenntartani, mint ami például ma Magyarországon van, akkor háromszor annyi földre lesz szükség 2050-ben. Vagy kevesebben kell, hogy legyünk. Fizikailag nem működik, hogy ez a fajta szaporodás sokáig fenntartható lenne. Levegő kell és víz kell! Az ökológiai lábnyom elég jó mutató ilyen szempontból.
Kiss Sándor: De mikor lesz érzékelhető egy magyar ember számára, hogy itt óriási problémák vannak?
Kodácsy Tamás: Nekem érzékelhető. Én, amikor gimnazista voltam végig tudtunk menni a Zemplénben úgy, hogy csak természetes forrásokból ittunk a gyalogtúrán. Nyúl-kút és a többi forrás. Ezt nem fogja már valószínűleg a gyermekem megtenni. Csak nem tudom, hogy van-e rá szemünk? Amíg meg tudjuk nyitni a csapból a vizet, aztán jönnek a víztisztítók meg mindenféle mágikus szerkezetek, abban a tudatban vagyunk, hogy minden rendben van, kezünkben tartjuk a teremtett világot. Meg tudjuk csinálni az ivóvizünket, le tudjuk szűrni, ki tudjuk engedni a csapból, vagy PET palackból meg tudjuk inni. Meg tudjuk oldani a szelet, mert, ha nagyon melegünk van, akkor légkondis helyiségbe megyünk, és nem foglalkozunk azzal, hogy ez milyen energiába kerül. Lecseréljük a teremtés napjait a saját paneljeinkre és azt gondoljuk, hogy minden rendben van. Az, hogy ez kívül milyen hatással jár, és hogy milyen globális következményei vannak, azzal nem törődünk. Például a migráció is probléma, ugyanis azért kell embereknek elmenni, mert az, ahogyan élünk lehetetlenné teszi az életüket, ahol laknak. Mennyi időnk van? Attól függ, hol vagyunk és hogy gondolkodunk.
Kiss Sándor: Annak a gyereknek, aki most meghal, amíg én kimondom most ezt a mondatot, már itt van az ideje.
Kodácsy Tamás: Igen. Becsukhatjuk a szemünket és lehet struccpolitikát folytatni, és azt gondoljuk, hogy majd utolsóként megússzuk a dolgot. De nem! Az, hogy kezdete van a világnak és vége, ez nem azt jelenti, hogy lenne még egy földgolyónk.
Kiss Sándor: Mi történt Rióban és mik voltak az elvárásaink Rióval kapcsolatban?
Kodácsy Tamás: Az utolsó pillanatban visszaléptek országok és alapvetően azért, mert ebben a fogolydilemmában küzdenek és küzdünk, és nem meri senki megtenni ezt a lépést.
Kiss Sándor: A keresztyén egyházak valamilyen módon jelen tudtak lenni ezen a konferencián?
Kodácsy Tamás: Igen, de nincs akkora szavuk, hogy valódi befolyással lennének.
Forrás: Kossuth Rádió archívuma
