Dr. Kodácsy Tamás: A vallásközi párbeszédnek több modellje van. Illetve van egy olyan modell, ami a konferencián erőteljesen megjelent. Ez a vallási pluralizmus. A klasszikus modellben van az inkluzivista, ami mindenkit belefoglal és az exkluzivista, az egymást kizáró modell. A Létkérdés konferencián egyértelműen a vallási pluralizmust éltették, ami azt jelenti, hogy minden vallás egyenrangú, és egyenértékű. A vallások egymás mellett élését, egymás teljes elfogadásával, abban a szellemben hirdették meg, hogy senkinél nincs az igazság, hanem minden vallásban van valamilyen igazság. Minden nagyobb vallás képes elvezetni Istenhez. Vannak különbözőségek a szertartásokban, de vannak közös pontok. Például a szeretetparancsa vagy az aranyszabály, hogy ne tégy másnak olyat, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek! (Máté 7:12.) Amit a konferencián el tudtam mondani, az, hogy szerintem ez a vallási pluralizmus kudarcba fulladt. Azok az országok, ahol ezt nagyon erőteljesen hirdették és nagyon sokat tettek ezért. Például Hollandiában a 2002-es és 2004-es gyilkosságok illetve a mostani radikális szabadság pártjának az előretörése azt jelenti, hogy ez a fajta vallási tolerancia, ami valójában nem igazi vallási tolerancia, hanem egyfajta elfojtás, ez a "multikulti" nem működik. Egyszerűen nem vihető tovább. Azok a keresztyén emberek, akik Európában élnek hiányolják az európai keresztyén identitást. Nagyon sokszor ennek hangot is adnak és az hogy vallási pluralizmust hirdetünk, az nem megoldás erre a problémára. Ez egyszerűen eltakarja az őszinteséget. Valójában ez a vallási tolerancia olyan moderáció, olyan önuralom, amikor valaki csak azért, mert azt mondják neki, mert azt kell mondani, hogy nem találta meg az igazságot, vagy nem szabad az igazságot keresni, nem szabad buzgónak lenni, amikor csak azért mondja, hogy ugyanúgy el tudom fogadni a másik vallását és ugyanolyan értékesnek találom, mint az enyémet, az nem őszinte tolerancia. A szkepticizmus sem, amely azt mondja, hogy lényegében úgysem találja meg senki az igazi vallást, az a fajta mindentudás sem, ami ilyen nagy beolvasztó vallást akar, amilyet a történelem során lát kifejlődni. Ezekről Barth azt mondja, hogy ezek a toleranciák az intolerancia legrosszabb fajtái.
Fekete Ágnes: Ez döbbenet, hogy már akkor ezt látta, hiszen már rég nem él. (Karl Barth 1886-1968)
Dr. Kodácsy Tamás: Barth világosan látta azokat a történelmi eseményeket, amiket mi magunk is megélünk, amiben benne vannak a terrortámadások, a migráció. Európában nem találunk egyetlen olyan várost sem - beleértve Budapestet is -, ahol a világvallások jelentős képviselői ne lennének jelen. De az, ahogyan megpróbáltuk a vallási pluralizmus kérdését kezelni, az egyenrangúság zászlaja alatt, az nem működik. Szerintem, ha párbeszédről van szó, az nagyon fontos, hogy őszinte legyen. Akkor jó a párbeszéd, ha izgalmas. Nagyon sokszor ezt a párbeszédet azok kezdeményezik, akik a saját vallási közösségükben nem találják meg a helyüket és ebben a vallási párbeszédben próbálják, akár a másik vallásban meglátni a jót, vagy az útjukat. Ha egészen őszintén akarunk a vallási párbeszédbe belelépni, akkor a vallási identitásnak nem a megerősítése, hanem az elmélyítése az, ami igazi út lehet. A vallási párbeszédben beszélünk társadalmi, szociális, politikai, gazdasági, katonai jelenségekről, mert erre vagyunk rákényszerítve, de ezek nem valódi párbeszédek. Ezek gazdasági, szociológiai és politikai párbeszédek. Hogy vallási párbeszéd legyen, ahhoz a legfontosabb dolgot kellene megkérdeznünk az üdvösség vagy a lenni vagy nem lenni kérdését. A Létkérdés konferencia tényleg erre koncentrált, hogy a valódi gondolkodásformálás az pontosan a vallási identitásnak és a vallási vitalitásnak az elmélyítésében jelenik meg. Én magam ezt tapasztalom. Minél inkább azon gondolkozom, hogy az az igazság, amit megértettem, mennyiben állja meg a helyét, rádöbbenek ennek a törékenységére. Ezt a közös "porbanszületettség" érzést tudjuk megtapasztalni, tehát, hogy nem vagyunk a bölcsek kövének a birtokosai. Ez olyan, mint amikor egy pszichológusnál az emberek arról kezdenének el beszélni, hogy kinek van igaza. Ez teljes csőd. Amikor azon kezdenek el gondolkodni, hogy esetleg nekem miben nincs igazam, akkor tudom a másikban ezeket az értékeket felismerni. És ezt csak akkor tudom, ha jobban megértem azt, amit én megtapasztaltam.
Fekete Ágnes: Hogyan fogadták ezt a te álláspontodat? Mert ha jól értem, akkor ez a konferencia nagyon ellene ment annak, amit te mondtál.
Dr. Kodácsy Tamás: Fura dolog volt. Máté-Tóth András hirdette meg a vallási pluralizmust és a létkérdés konferencia üzent az egyházaknak és a médiának, hogy most már egy új időszak következik. Én a holland és más külföldi példát mondtam el, hogy ez jelenleg nem működik és szerintem a vallási identitás mélyítése az, ami közelebb vihet egymáshoz bennünket. A fogadtatás vegyes volt. Amikor egyenrangúságról beszélünk, az azt jelenti, hogy valamilyen rangot adok az én vallásomnak és a másiknak is. És ugyanúgy értéket az én vallásomnak és a másiknak is. Pontosan ez a fajta törekvés az, ami szerintem nem vezet előre.
Fekete Ágnes: Az a nehéz, hogy itt hatalmi harcról van szó. Ezek a párbeszédek nagyon sokszor anoním módon születnek. Igazából nem tudjuk, ki szponzorálja, ki áll mögötte? Az egész multikulturális ideológia - mert valljuk meg, hogy csak ideológia - nagyon mélyen nem igaz. Nem igaz, hogy csak úgy véletlenül, multikulturális lett Európa. Magyarul az ideológia mögött hatalom van.
Dr. Kodácsy Tamás: Ez így van. A vallásköziség is egy új vallás. Amelynek papjai vannak alakulóban, szokásai, nyelvezete, és felfogása van. Ez egyébként a legnagyobb baja néha az ökumenikus mozgalomban is, hogy külön eszmerendszer lesz, külön gondolatokat fogalmaz meg. A vallásköziség, mint új vallás, az is egy pozíciónak és egy új térnek a betöltésére irányul.
Fekete Ágnes: Ez nem félelmetes?
Dr. Kodácsy Tamás: Attól függ, hogy mennyire félünk ettől, azzal hogy tudjuk, hogy ez így van, lényegében felfogható egy új vallási mozgalomként. Nem kell jobban félni tőle, mint más vallási mozgalmaktól! Én azért azt a pozitív lehetőséget látom benne, hogy ez tényleg párbeszéd, ez nem egy új kör, nem egy új intézményrendszer kialakulása, hanem egy őszinte párbeszéd. Ezért mi tehetünk a legtöbbet. Abban a pillanatban, amikor ez intézményesül, új fogalomkészletek jelennek meg és nagyon erőteljesen akár a pluralizmus eszméje kezd el dominálni, akkor úgyis kihullanak azok, akik más vallásnak a képviselői.
Fekete Ágnes: Eljöhet az az idő, amikor kötelező lesz kirakni mindenféle szimbólumot a falra.
Dr. Kodácsy Tamás: Persze. Ez a Létkérdés konferenciának az egyik tétele volt, hogy a felekezetsemleges vallásoktatást be kell vezetni az iskolákban.
Fekete Ágnes: Ez vicc!
Dr. Kodácsy Tamás: Ez az. Ezzel pontosan azt a célt öljük meg, hogy a vallások párbeszédbe kezdjenek egymással. Ha például egy térítő vallásnál nem ismerjük el másoknak azt a irányultságát, hogy embereket halásszanak, hogy tanítvánnyá tegyenek minden népeket és azt mondjuk, hogy ez nem lényeges, mert itt párbeszédben kell élni. Akkor lényegében nem annak a közösségnek a céljával és nem azzal a közösséggel kerülünk párbeszédbe, a kiknek valóban ott van az a lelkükben és a szívükben, hanem mesterségesen létrehozott eszmerendszerrel kezdünk el beszédet folytatni, ami semmire sem vezethet. Ez a holland példa. Megpróbáljuk azokat a közös dolgokat megtalálni, amik azonosak, csakhogy ezek a közös dolgok történetekbe ágyazóknak, kultúrába ágyazódik, amit hordozunk magunkkal ez egy fontos része annak, amit hordozunk. Ha mindezt kiirtjuk, akkor semmi nem marad.
Fekete Ágnes: Hogyan lehetne működőképes a párbeszéd?
Dr. Kodácsy Tamás: Számomra például az 1975-ös Leuenbergi Konkordia, ami az evangélikus és a református egyház között született. Azért találom jónak, mert nem arra törekedett, hogy megtaláljuk a confessionális minimumot, hogy mi az, amiben egyetértünk, és ezt tűzzük a zászlónkra, hanem minden tétel végén ott vannak a különbözőségek és nagyon karakteresen le vannak írva. Ott van utána, hogy ennek ellenére, miért fontosabb az egység és mi az ami összeköt? A párbeszédnek nem feltétlen célja az egység. De az elfojtás megszüntetése, az, hogy őszintén el tudjuk mondani, amit gondolunk és ahogy gondoljuk, az sokkal fontosabb.
