Mi fán terem a méltányos kereskedelem?

Március 24-én, az Ökoest előadás-sorozat keretében Újszászi Györgyi, a Védegylet Egyesület főtitkára, Dr. Czagány Gábor református lelkipásztor, a Keresztpont Egyesület elnöke, és Babos Júlia, a Keresztpont Egyesület munkatársa, meghívott vendégek tartottak előadást a Fair Trade-ről, vagyis a méltányos kereskedelemről.
 
Maga a méltányos kereskedelem egy viszonylag fiatal jótékonysági kezdeményezés, amely a II. világháború után jelent meg válaszként a kereskedelem egyenlőtlen természetére. Lássunk egy példát: ha egy olyan harmadik országbeli terméket vásárolunk, amely nem méltányos kereskedelemből származik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a pénzünknek csak egy igen kis százaléka jut el a termelőhöz, aki az adott terméket előállította. A kereskedők ugyanis gyakran kihasználják a termelők kiszolgáltatott helyzetét, velük méltánytalan szerződéseket kötnek és olyan alacsony áron vásárolják meg termékeiket, amely sokszor a megélhetésüket sem fedezi. Így fordulhat elő az a helyzet, hogy akik a legtöbbet dolgoznak egy termék előállításán ők kapják a legalacsonyabb fizetést a munkájukért, míg egy kereskedő multinacionális cég vagy egy reklámcég bőségesen meggazdagodik a termékeken.

Fair trade freepik com

 
Erre válaszként született meg a Fair Trade mozgalom, egy alternatív kereskedelemi forma, melynek célja, hogy a fejlődő országok kistermelőitől és termelő szövetkezeitől a termékeiket olyan méltányos áron vásárolják meg, amely a termelők munkájával arányban álló megbecsülést biztosít, a termelés költségein kívül a termelő és családja megélhetését is fedezi, ezzel növeli a jólétüket és az életszínvonalukat.
 
Ahhoz, hogy egy termelő részese lehessen a méltányos kereskedelemnek szigorú kritériumoknak kell megfelelni. Tiltott a kizsákmányoló gyermekmunka, a nőknek kötelesek ugyanazt a bért megfizetni, amit az azonos munkakörben dolgozó férfi kap, illetve biztosítaniuk kell a munkavállalóik részére a biztonságos munkakörülményeket és a tisztességes munkabért. A termékeiknek nagyon magas minőséget kell képviselnie, nem használhatnak a környezetre vagy az egészségre káros anyagokat, így ezek a termékek méltó versenytársaik a nem méltányos kereskedelemből származó és gyakran olcsóbb termékeknek. A fent említett kritériumoknak megfelelést folyamatosan ellenőrzik.
 
Fair trade logó freepik com
A termelőközösségek az eladott termékek után ún. fair trade prémiumot kapnak, melyet a közösség fejlesztésére fordítanak, így például az oktatás vagy az egészségügy fejlesztésére, úthálózat vagy ivóvíz hálózat kiépítésére. Ezek olyan fejlesztések, melyekre a közösségek önerőből nem lennének képesek és amelyek megvalósításával az emberek korábban elérhetetlen alapellátásokhoz juthatnak. A fair trade prémium elköltését minden esetben a Fair Trade International minősítő szervezet ellenőrzi.
 
 
Láthatjuk tehát, hogy a tudatos vásárlással nem csak kiváló minőségű termékekhez jutunk, de a társadalmi igazságosság mellett is szavazunk, segítjük az emberi jogok érvényre juttatását és a fenntartható fejlődéshez is hozzá járulunk. Éppen ezért tűzte zászlajára a mozgalom a
 
Kereskedj, ne segélyezz!
jelszót, melynek üzenete, hogy a legnagyobb segítség a tudatos vásárlás, hiszen ezzel esélyt adunk egy méltóságteljes életre segély helyett, megbecsülést adomány helyett.
 
Végül szót kell ejtenünk egy nagyszerű kezdeményezésről. A Keresztpont Egyesület megalapításakor az alapító okirat céljai közé sorolták a méltányos kereskedelem hazai propagálását, ennek keretében pedig 2022. szeptemberében az Egyesület Központjában megnyitják Magyarország, sőt, valószínűleg egész Közép-Kelet Európa első fair trade kávézóját. Itt kizárólag méltányos kereskedelemből származó kávét, teát, nádcukrot és kakaót fogyaszthatunk majd, illetve helyi termelők termékeit vásárolhatjuk meg.
 
A kávézó egyébként mobil formában már 2019 óta működik, és különböző fesztiválok és rendezvények állandó vendége, ahol a friss kávé mellett mindenki megismerkedhet a méltányos kereskedelem működésével, előnyeivel ezzel aktívan hozzájárulnak a társadalmi érzékenyítéshez és a tudatos vásárlás népszerűsítéséhez.
 
Képek forrása: https://www.freepik.com/
Írta: Dawud Savannah Rose
 
Az előadásról készült felvételt itt megtekinthető:

 

Kapcsolódó cikkek