II. Országos Teremtésvédelmi Verseny

Középsikolások figyelem, ide kattintva megismerhetitek a teremtésvédelmi verseny kiírását.

A verseny célja: A keresztyén hit és a környezettudatos felelősségvállalás összekapcsolása a keresztyén fiatalok gondolkodásmódjában.

Jelentkezés és részvétel feltételei: A versenyre háromfős, 16-19 éves, egyházi iskolák tanulóiból vagy gyülekezeti ifjúsági csoport tagjaiból álló csapatok jelentkezhetnek.

Téma: Az éltető víz. A víz, mint éltető elem a Bibliában és ökológiai jelentősége napjainkban.

A nevezés módja, határideje:

A versenyre kizárólag elektronikus úton lehet jelentkezni a www.okogyulekezet.hu oldalon a nevezési adatlap kitöltésével. Határidő: 2014. március 3. A nevezés díjtalan.

A késve érkezett, valamint a levélben, faxon, telefonon elküldött jelentkezéseket nem tudjuk elfogadni.

 A szervezők elérhetősége: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 A verseny menete

1. forduló:

A résztvevő csapatoknak a saját környezetükben (iskola, gyülekezet, lakóhely) kell megvalósítaniuk egy ötletes teremtésvédelmi akciót (pl. pataktisztítás, vízminőség-vizsgálat, vízi- vagy vízparti környezetben élő állatok mentése), és azt dokumentálniuk (bármilyen szöveges vagy képi formában). Az akció dokumentálását a nevezéssel együtt március 3-ig kell elküldeniük az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. A beküldött dokumentáció értékelési szempontjai: hasznosság, biblikus megközelítés, ötletesség, nevelési erő.

 

2. forduló:

Szóbeli vetélkedő az 1. fordulóban legjobban szereplő csapatok között – 2014. április 4-én 14:00 órától Budapesten – a kiadott irodalom alapján.

 Értékelés, díjazás

A verseny értékelése a teremtésvédelmi akció és a szóbeli vetélkedő együttes eredményén alapul.

1. A verseny fődíja a nyertes csapat számára egy háromnapos telkibányai üdülés a Telkibányai Református ökogyülekezet szervezésében, vezetett túrákkal, gazdag szakmai programmal.

 

2. Második díj: Háromnapos Balaton-parti üdülés, teljes ellátással, a környezetbarát Balatonszárszói Evangélikus Konferencia és Missziói Otthonban. A szállás és étkezés költségeit az MEE fizeti.

3. A harmadik-ötödik helyezett csapatok értékes tárgynyereményben részesülnek.

 Kötelező irodalom

  • Nézd, itt a víz! Teremtés hete füzet 2013

http://www.teremtesunnepe.hu/sajat_fajlok/TeremtesHeteFuzet2013.pdf

Javasolt forrásanyag

http://www.budapestwatersummit.hu/vilagtalalkozo/attekintes/

kisfilmek: http://www.budapestwatersummit.hu/vilagtalalkozo/kisfilmek/

  • Al Gore: Mérlegen a Föld. Föld Napja Alapítvány, 1993.
  • Bartholy Judit: Az éghajlat változása - bizonyosságok és bizonytalanságok.

Mindentudás Egyeteme, http://www.mindentudas.hu/bartholy

http://www.nabe.hu/images/stories/leporello_vizkimelohaztartasok.pdf

http://www.nabe.hu/images/stories/NABE_kiadvanyok/fuzet_1_foldrajz.pdf

http://www.nabe.hu/images/stories/NABE_kiadvanyok/fuzet_2_vizbiologia.pdf

http://www.nabe.hu/images/stories/leporello_balatonvizszintje.pdf

A fődíj egy telkibányai tanulmányút a Telkibányai Református ökogyülekezet szervezésében, vezetett túrákkal, gazdag szakmai programmal!

Kapcsolódó cikkek