Isten teremtményeiként van felelősségünk ebben a világban

A teremtésvédelem, mint a keresztények és a környezet iránti felelősség kapcsolatát kifejező szó rövid idő alatt nagy karriert futott be a – nem is csak egyházi – közbeszédben, és egyre többen értik, mit is akar kifejezni ez a fogalom valójában. Kodácsy Tamás református lelkész, Béres Tamás evangélikus lelkész és Nobilis Márió katolikus pap a Green Policy Center tanulmánysorozatának legújabb részében keresztény szemmel tekintik át a XXI. századi környezeti kihívásokat.

 

 

Az emberiség előtt álló következő történelmi lépcsőfok minden jel szerint a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben elkezdődött digitális kor, amely korábbi ígéretei és lehetőségei ellenére erősen ki van téve annak az eshetőségnek, hogy előbb vagy utóbb alkotója ellen fordul – fejti ki a Megtestelülés és teremtésvédelem – a XXI. századi környezeti kihívások keresztény szemmel című tanulmányban Béres Tamás. A lelkész úgy véli,

 

a múlt és annak szereplői eltörpülnek és eljelentéktelenednek, a jövőbe feledkező embert legfeljebb a szimbólumok és mítoszok időkapszulákba zárt üzenetei menthetnék meg attól, hogy önmaga sorsának beteljesítője legyen.

Béres Tamás szerint ha végigtekintünk az ENSZ 2015-ben megfogalmazott 17 fenntartható fejlődési célján, világossá válik, hogy az emberi élettel járó sérülékenység és kiszolgáltatottság nem vallási vagy metafizikai eredetű rémként függ a fejünk fölött fenyegetően, hanem konkrét, többnyire mindannyiunk által ismert interakciókban keletkezik. Az emberi sérülékenység annyiban valóban metafizikai, mitikus, sőt vallási eredetű, hogy a bibliai teremtéstörténetben megismert ember a maga teremtményi voltában nem hordozza a teljesség és tökéletesség jegyeit. A lelkész meglátása szerint a tizenhét nemzetközi fenntartható fejlődési célban felfedezhetjük annak az útnak a globálisan jelenleg legsürgetőbb interakciós stációit, amelynek során

 

anélkül nézhet szembe és tehet lépéseket saját kapcsolati létéből adódó sérülékenységének leküzdése felé az emberiség, hogy komolyan kellene vennie a poszthumanista válaszkísérlet felfújt ijesztegetéseit.

A teremtésvédelem mint a keresztény emberek és a környezet iránti felelősség kapcsolatát kifejező szó rövid idő alatt nagy karriert látszik befutni a – nem is csak egyházi – közbeszédben – állapítja meg Nobilis Márió katolikus pap a tanulmány folytatásában, aki szerint egyre többen értik, mit is akar kifejezni ez a fogalom valójában. Ugyanakkor a terjedés egy másik sokszínűsödést is elindított. Megértve, hogy a teremtésvédelem a kortárs világ ökológiai krízisére adott keresztény választ szeretné jelölni, ki így, ki úgy próbálja elképzelni ennek általa helyesnek tartott tartalmát, és azt érti bele a szóba. Nobilis Márió kijelenti: a „teremtésvédelem” szó nem a „világi” környezetvédelemmel szemben a hívő álláspont kifejezésére jött létre, hanem egy felkínált sajátosság megragadására:

azt a hozzájárulást foglalja össze, amivel a hívő keresztények hozzá tudnak és akarnak járulni az egész emberiség „környezeti krízisként” megfogalmazott közös problémájának megoldásához.

Nobilis Márió a kereszténység környezeti krízisre adott válaszával kapcsolatban kifejti: az ember rendeltetéséről való meggyőződéssel reménykedik a kegyelem és az emberi erőfeszítések együttműködésében.

2001-ben Niels Gregersen koppenhágai rendszeres teológus vezette be a kortárs teológiába a mély inkarnáció fogalmát, ami azt jelenti, hogy a megtestesülés nem csupán a személyre értendő, hanem a személlyel együtt az egész teremtettség állapotára – hívja fel a figyelmet Kodácsy Tamás református lelkész. Eszerint „a mély inkarnáció egy olyan isteni megtestesülésről beszél, amely az anyagi és biológiai létezés gyökeréig, egyszersmind a teremtés sötét mélységéiig nyúlik le. Krisztus keresztje egyszerre tengelye és mélysége az inkarnációnak.” A lelkész értelmezésében ez azt jelenti, hogy

 

a teológiai hagyományban a világról mint közös otthonunkról való isteni gondoskodás és az isteni megtestesülés összefonódnak.

Ebből következik, hogy az elrontott világnak nem lehet megváltója az ember, és minden teremtésvédelmi akció és program egyik fő kritériuma, hogy képes-e az ember úgy cselekedni, hogy nem ő van a középpontban. Kodácsy Tamás arról is ír, hogy a panteizmus kísértése a semmittevés és lemondás, amikor a teremtést Istennel azonosítva elfelejtjük azt, hogy teremtett társteremtőként felelősségünk van ebben a világban.

 

A tanulmányt 2020. december 21-én mutatták be online, az eseményen a szerzőkkel Huszár András, a Green Policy Center igazgatója beszélgetett.

A teljes elemzés a linkre kattintva oldalon olvasható.

A Green Policy Center tanulmánysorozatának korábbi részei itt, itt, és itt és olvashatók.