Isten szívünkbe áradó szeretete

Gondolatok a Teremtés hete 6. napjára.

 

"De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete." Róm 5,3–5

A szeretet alapja: jót akarok neked, azt akarom, hogy légy, hogy jó légy, hogy jól légy. Mert – valóban – jónak lenni jó! Mert csak jónak lenni jó; rossznak lenni nem jó, nemcsak következményeiben, hanem már állapotában sem. A szeretetből fakadó cselekedeteink, maga a „szeretés” folyamata erről az alapról indul és erre támaszkodik. A valódi szeretethez szükségünk van az okosság erényére, hogy a valósággal való szembenézés során dönthessünk szeretetünk „mozgásteréről”. És azután újra meg újra döntenünk kell teendőinkről, és el is kell végeznünk azokat, hogy cselekedeteink által nyilvánulhasson meg az Atya szeretete, amelynek mi, az ő hasonlatos képei, hordozói és eszközei vagyunk.

Gyarló szeretetünk, jóakaratunk: Isten szeretetének homályos tükröződése. Ám Isten szeretete tökéletes és mindenható. Isten szeretete is jóakarat – de mindenhatóságánál fogva az ő akarata teremtő erejű. Amit ő akar, az lesz is; és ami van, létezik, fennmarad, az csakis az ő jóakarata jóvoltából létezhet és maradhat fenn folyamatosan. Így teremti a mindenséget az, Aki Van.

Ebből az éltető, fenntartó jóakaratból kaptunk mi, emberek, ez árad a szívünkbe mindenkor, ha be nem zárjuk őelőtte. Mert hisz – Isten képmásaiként – szabadságunkban áll a szívünk felé áradó szeretetről dönteni. Akik befogadják, azoknak hatalmat ad, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Akik befogadják Isten áradó jó akaratát, akik így maguk is jó akaratúakká válnak, azoknak békességük is lesz, evilágon túli békességük. Nem félnek és nem inognak meg reménységükben, hiszen amint a szeretet nem szűnik meg soha, a szeretet cselekedetei is örökké ragyognak. Nincs „sikertelen” szeretet…

 

Szerető Istenünk,
Égnek és Földnek és mindennek, ami benne van, Teremtője!
Képedre teremtettél bennünket, szabadsággal és akarattal
áldottál meg, és minden teremtményedet szeretetünkre bíztad.
Nyisd meg értelmünket és érintsd meg szívünket,
hogy teremtésed ajándékát befogadjuk!
Segítsd tudatosítanunk magunkban,
hogy közös otthonunkon osztozunk minden teremtményeddel,
és a jelen és elkövetkező emberi nemzedékekkel.
Vigyél minket közelebb azokhoz, akik szükséget szenvednek
ezekben az embert próbáló időkben,
különösen a legszegényebbekhez, és azokhoz,
akik leginkább magukra maradtak.
Félelmeinket és az elszigeteltség érzését alakítsd át bizalommá
és reménnyé, hogy megtapasztalhassuk szívünk
valódi megtérését.
Segíts, hogy a világjárvány következményeit találékony,
cselekvő együttérzéssel gyógyítsuk!
Szent Lelked árassza szívünkbe szeretetét,
hogy merjük vállalni mindazokat a változtatásokat,
amik a közjó érdekében szükségesek.
Engedd meghallanunk a Földnek és szegényeinek
segélykiáltását, és gyakorlati választ adni rá,
tégy minket szereteted eszközeivé,
hogy egy testvéri és fenntartható világ születhessék meg.
Mindezekért Krisztus, a mi Urunk által könyörgünk Hozzád!
Ámen!

 

Zlinszky János,

az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport katolikus tagja

 

Forrás: Teremtés hete füzet 2020.

További elmélkedések a mai napra, teremtés heti litugria felnőtteknek és gyermekeknek, írás a pandémia globális ökológiai összefüggéseiről, valamint számos hasznos információ az idei teremtés heti akciók szervezéséről. A Teremtés hete füzet letölthető ide kattintva. 

 

Kapcsolódó anyagaink:

Van értelme a szenvedésnek? - Gondolatok a Teremtés hete 1. napjára

A türelem mint formáló erő - Gondolatok a Teremtés hete 2. napjára

Kipróbált erény - Gondolatok a Teremtés hete 3. napjára

Ne várd a reményt, nézd meg jobban mit kaptál - Gondolatok a Teremtés hete 4. napjára

A kiáradt Szentlélek ajándéka​- Gondolatok a Teremtés hete 5. napjára

Kapcsolódó cikkek