A Magyarországi Református Egyház teremtésvédelmi csoportja, az Ökogyülekezeti Mozgalom 2010-ben alakult meg, a skót EcoCongregation mintájára. Elsődleges feladata az egyház környezeti felelősségvállalásának előmozdítása, környezeti szemléletformálás. A szervezetet lelkészekből és környezetvédelmi szakértőkből álló önkéntes testület, az Ökogyülekezeti Tanács irányítja.
A Tanács részben az ökogyülekezeti küldöttekből, részben a Zsinat Elnöksége által megbízott tanácstagokból álló operatív testület.
A Tanács segíti a Mozgalom munkáját, döntéseket hoz az Ökogyülekezeti cím és díj vonatkozásában, a pályázatokban és versenyekben. Véleményt fogalmaz meg a teremtésvédelmi kérdésekben.
A Mozgalomnak 2018 szeptemberétől a KRE Egyház és Társadalom Kutatóintézetének Teremtésvédelmi Műhelye ad infrastrukturális hátteret. A szervezet munkatársai Dr. Kodácsy Tamás református lelkész (műhelyvezető), Szűcs Boglárka környezeti nevelő (referens) és Kolonics Patricia közgazdász (ügyintéző).
Részletes ismertető a csatolmányban érhető el.
Az Ökogyülekezeti Tanács tagjainak bemutatása
Feke György
Újságíró, Budai Református Egyházközség (ökogyülekezet)
Szüleim és nagyszüleim életének mindig fontos része volt a takarékosság, valamint a kert és a szőlő. Engem is arra tanítottak, hogy értékeljem mindazt, amit a föld megterem. Kezdő egyházi újságíróként egyik első témám volt a magyar reformátusok által skót mintára épp meghonosítani készült Ökogyülekezeti Mozgalom. Azóta figyeltem ennek a közösségnek a teremtett világ megóvásáért tett erőfeszítéseit, a magam eszközeivel igyekeztem nyilvánosságot adni nekik. Ha úgy adódott, két kezemmel segítettem ezt a munkát, valamint feleségemmel is igyekszünk előbbre lépni a teremtésvédelemben. Az Ökogyülekezeti Tanács tagjának lenni számomra a következő lépés ezen az úton.
Dr. Pájer-Gálos Borbála
Környezetmérnök, Soproni Evangélikus Egyházközség (ökogyülekezet)
„Környezetmérnökként Sopronban, a Nyugat-magyarországi Egyetemen oktatok és kutatok éghajlatváltozással kapcsolatos témákban. Nagyon fontosnak érzem, hogy a hallgatók megismerjék, megértsék a természet összefüggéseit, a környezeti problémákat, és nyitottá váljanak a teremtett világ iránti felelősségvállalásra.
Ezt a szemléletet gyülekezetünkben is szeretném meghonosítani, ezért rendszeresen folytatok tudománynépszerűsítő tevékenységet evangélikus középiskoláinkban, valamint ifjúsági táborainkban. 2013-ban részt vettem a gyülekezet teremtésvédelmi programjának kidolgozásában, célom minél több testvérünket bevonni ennek megvalósításába.”
Ifj. Gyimóthy Géza
Okleveles környezetmérnök, Tatai Református Gyülekezet (ökogyülekezet)
„Isten teremtett világának ránk bízott természeti és környezeti értékeinek a tőlünk telhető legjobb állapotban tartása és a következő nemzedéknek történő továbbítása talán az egyik legnagyobb kihívás és feladat napjainkban. Ez feladat az egyénnek, a családnak, a kisebb és nagyobb közösségeinknek és természetesen feladata az egyháznak is. A hitvalló egyháznak.
Az Ökogyülekezeti Tanácsban vállalt feladatok ellátásával a keresztyén hit és a teremtett világért való tenni akarás találkozik ahol a környezetvédelmet egy hozzám közelebb álló viszonyulási rendszerben élhetem meg úgy mint teremtésvédelem.”
Karsay Eszter
Református lelkész, Budapest Klauzál téri Református Egyházközség, ECEN alapító tagja
„Belvárosban éltem mindig is, az aszfalton, kivéve, amikor a nyarakat a balatoni nagymamámnál töltöttem Siófokon. De életem útjának felén egyszerre vágyam támadt a teremtett világot közelebbről megismerni, érezni a földet, a fák törzsét, szemlélni a madarakat és a növényeket. 1992-ben meghívást kaptam a Rio de Janeiro-i ENSZ Föld csúcs konferencia idején párhuzamosan tartott Egyházak Világtanácsa által rendezett konferenciára előadóként. Akkor kezdtem foglalkozni a teremtés teológiával. Akkor a brazíliai utcagyerekek látványa, a pünkösdi virrasztás és az 5000 szegénnyel közösen tartott hajnali istentisztelet és agapé arra vezetett, hogy nem mehet a világ azon az úton tovább, amit "fejlődésnek" nevezünk. Azóta "menthetetlenül megfertőződtem" a természetvédelemmel. Beépült az agyamba, szívembe, hogy Isten teremtett világába tartozunk mi emberek, ezért szeretnünk és őriznünk kell életterünket.”
Kocsis Áron
Református lelkész-hitoktató, Hajdúnánási Református Gyülekezet (ökogyülekezet)
„A környezet védelme, a teremtett valóság megőrzése teológiai és gyakorlati szempontok alapján is fontosak számomra. Az egyéni felelősségvállalást és a közösségi cselekvés lehetőségeit egyaránt meg kell találnunk. A Hajdúnánási Református Egyházközség 2012-ben nyerte el az ökogyülekezeti címet, azóta is aktív résztvevői vagyunk az országos közösségnek. Általános iskolánkban és a gyülekezet közösségében igyekszünk mind nagyobb figyelmet fordítani az élővilág és a környezet problémáira. Ennek egyik fórumának szánjuk a Diószegi Sámuel-napok rendezvénysorozatot, amely a botanikai hagyományok ápolását tűztük ki célul.”
Kovács-Tusa Ádám Máté,
lelkészi titkár, a Magyar Kultúra Lovagja, Tiszakeszi Református Egyházközség (ökogyülekezet)
Feleségemmel napról napra azon fáradozunk, hogy a rendelkezéseinkre álló erőforrásokat takarékosan használjuk fel. Éppen ezért dalaimmal, szövegeimmel szeretném a teremtett világra és annak megőrzési lehetőségeire irányítani a figyelmet, már kisgyermekkortól kezdve.
Szalay László Pál
református lelkipásztor, Telkibányai Református Gyülekezet (ökogyülekezet)
-
„A természeti világ sokfélesége, a kékek, a zöldek, a sárgák, a csőrök, a karmok, a tüskék, a bundák kezdettől fogva mind lenyűgöztek. Kötődöm az élőlényekhez az apróktól a legnagyobbakig. Gyermekként az első templomfelújítást a megcsonkolt fák szemszögéből éltem át, elsirattam amputált végtagjaikat. Krisztust követő emberként felelősséget érzek, már nem csak érzelmi szinten a teremtett világunkért. Családapaként kislányomnak az érintetlen természetben szeretnék beszélni az Édenről. Gyülekezeti lelkészként, a világ egy apró szegletét, nővényestől, állatostól, emberestől, Isten nagyobb dicsőségére szeretném művelni. Mint Tanácstag szóbeli, vetített, fénnyel és tollal írott közléseimmel vágyom, hogy egyházunk gyülekezetei felismerjék tényleges gazdagságukat, amit Isten bízott rájuk."
Dr Victor András
ELTE nyd. főiskolai tanár, környezeti nevelő, természetpedagógus. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom
„Szeretném közel hozni egymáshoz azokat, akik ökológiai alapon hirdetik, hogy az élő Föld olyan hálózat, amely csak teljességében őrizhető meg utódaink számára, és azokat, akik teremtésvédelmi hittel vallják, hogy a Föld mindenestül megőrzendő, hiszen az Úr is azt mondta róla, hogy „igen jó”.”
Dr. Kodácsy Tamás
Elnök, református lelkész, programozó matematikus
„Amikor teremtésvédelemről beszélünk, szó sincs arról, hogy mellőznénk Jézus Krisztust. Éppen ellenkezőleg: azért tehetünk bármit is, mert ahogyan az Atya reá nézve teremtett mindent, mi is reá nézve és az Ő segítségével tehetünk önsorsrontó rombolásunk ellen. A teremtett világ sóvárgása arra emlékeztet minket, hogy nem vagyunk egyedül, hanem a teremtésben társaink vannak és lesznek, akikért felelősséggel tartozunk. (Kol 1,16; Róm 8,19)
Szűcs Boglárka
Referens, biológia és földrajz szakos tanár, környezeti nevelő
„A teremtésvédelem számomra morális kérdés: a hitünkből következik a felelősségünk is. A természettudományosnak aposztrofált kérdések ilyen értelemben nem választhatóak el a hitéletünktől.
A környezet iránti felelős gondolkodásmódnak hagyománya van a keresztyén kultúrában. Fontosnak tartom, hogy keresztyén emberként hozzájáruljak a régi jó gyakorlatok felelevenítéséhez, ötvözve mindezt az új ismeretek népszerűsítésével."
Kolonics Patricia
Ügyintéző, KRE-ETKI Teremtésvédelmi Műhely
Pocaklakó korom óta túrázok a családommal és „egyesületi” szervezésben, így elmondhatom, hogy belenevelődtem a természetszeretetbe, majd később a keresztyén hitbe is. Az elsők között szereztem közgazdász diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol a szakdolgozati kutatás során habarodtam bele a környezetvédelembe, ami a 2019-es ökogyülekezeti konferencián került bennem megfelelő helyre. Ott értettem meg, hogy a Teremtő ránk bízta a Földet, hogy annak jó sáfárai legyünk, s Isten gyermekeiként különösen a mi felelősségünk vigyázni erre az ajándékra. A teremtésvédelmi konferencián éreztem elhívást arra, hogy a teremtett világ védelmében aktív szerepet vállaljak.
TISZTELETBELI (KORÁBBI) TANÁCSTAGOK
Árvainé Fördős Katalin
Óvodapedagógus, Budai Református Gyülekezet (ökogyülekezet)
"Fördős Kata vagyok a Budai Református Gyülekezet Missziói gondnoka, pedagógus. Az elmúlt negyven évet a családom, a szolgálat és az örök szerelem a tanítás töltötte ki. Bárhol jártam bárhol éltem, legyen az akár Afrika mindig gyerekek vettek körül. Ők tartanak frissen, általuk mindig szeretettnek érezhetem magam. De van egy másik szeretetet, ami fogva tart, átkarol, őriz és véd - Krisztus szeretete. Ez ad erőt újabb és újabb utak bejárására, felfedezésére, megismerésére. Így kerültem közel az Öko gyülekezethez is, és hamarosan rájöttem, pont ezt csináltam és pont így eddig is, de most már neve is lett az életformának: "Őrizd meg tisztán, óvd, védd, amit Isten nekünk adott, tiszteld a teremtett világot, nyisd rá szemed Földünk csodáira, betegségeire."
Mihucz Márton
energetikai mérnök
Mihucz Márton vagyok a Berettyószentmártoni református gyülekezet tagja. Energetikai mérnök hallgatóként a megújuló energiaforrásokkal foglalkozok és az Ökogyülekezeti Mozgalmon belül a célom, hogy ezen energiaforrások használatának fontosságát megismertessem, minél több emberrel.
Szmoradné Tóth Erika
környezeti nevelő, Aggteleki Nemzeti Park, Kúria Oktatóközpont, Jósvafői Református Egyházközség (ökogyülekezet)
Szmoradné Tóth Erika vagyok. Családommal egy csodálatos kis faluban, Jósvafőn élek. 1994-től az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságon dolgozom először botanikai felügyelőként, majd környezeti nevelési szakreferensként. Nagyon szeretem a munkámat, számomra kint lenni a természetben gyerekekkel együtt az egyik legjobb dolog a világon. Célom az, hogy megtaláljam azokat a csatornákat és azokat a legmegfelelőbb eszközöket, amellyel megmutathatom, érthetővé és átélhetővé tudom tenni azt az értéket, amelyet a TERMÉSZET jelent nekünk, embereknek.
Dr. Botos Barbara
Angol nyelv és irodalom - biológia szakos középiskolai tanár, református vallástanár, környezetpolitikus, környezetgazdász. A KRE-TFK természetismeret és tantárgy-pedagógia tanára, majd környezeti neveléssel, környezet- és klímapolitikával foglalkozó stratégiai referens a tatabányai önkormányzatnál, később osztályvezető az NFM Klímapolitikai Főosztályán.
Dr. Fekete Ágnes
Református lelkész, a Magyar Rádió Református félóra c.műsor egykori szerkesztő- riportere, az Egyháztáji Program elindítója
"Háziasszonyként kezdett érdekelni az ökomozgalom. Egy időben volt kecskénk, amit én fejtem. Hihetetlen élmény volt friss tejet tenni az asztalra, saját magam által sütött kenyeret enni. Ezeknek az illatától is megérzi, milyen pazar világban élünk, mennyire normális lenne nem azért hajtani művi körülmények között, hogy azután művi ételeket és tárgyakat vegyünk, hanem egy kicsit kevesebbet, de magunk… Igyekszem az egyházban ezt a szemléletet képviselni, a gyülekezetben együtt vásárolunk zöldségeket, almát, néha csirkét. egyszerűen érdekel az út, amelyik természetesen lebontja egy kicsit a fogyasztói világot, és közelebb visz a Teremtéshez."
Konkolyné Bihari Zita
klimatológus
OMSZ Éghajlatelemző Osztály, osztályvezető
Ódor Balázs
MRE Zsinati Iroda, Külügyi Irodavezető
Varga Anna
Biológus, Budahegyvidéki Református Gyülekezet (ökogyülekezet)
„Kutatói munka mellett "kikapcsolódásként" aktívan részt veszek környezetnevelési munkákban is egyetemista korom óta. Szerintem a teremtésvédelem abból áll, hogy felelősen gondolkozunk-cselekszünk azért a teremtett világért, aminek gondozását-művelését ránk bízta az Úr Isten. Ajándékba kaptuk és ezzel együtt felelősséget is az ajándékért. Ha elveszítjük az Úrba vetett hitünket, akkor rögtön felborul ez a rendszer. Ha hiszel Istenben és van egy közösséged (gyülekezeted), akkor sok olyan dologra nem lesz szükséged, amit a fogyasztói társadalom mutat az embernek... hiánypótló vásárlások, fogyasztások. Ha a környezettudatosságot közösségben, a gyülekezet keretein belül is megéled, akkor sok más pluszt is hozhat. Programokon erősödhet a közösség.”
Dr. Végh László
fizikus
KORÁBBI MUNKATÁRSAINK
(akik most is sokat segítenek nekünk)
Révai Mátyás
Humánökológus, környezetkutató, mezőgazdasági tanácsadó
A fenntarthatósággal és környezetvédelemmel 2009-től az ELTE környezettan, később a humánökológia mesterszak alatt kezdtem el foglalkozni mélyrehatóbban. Az egyetemi évek alatt különböző vidékfejlesztési, ökoszociális és környezetvédelmi programokban vettem részt állami és civil szférában, itthon és külföldön egyaránt. A természet szeretetét Széchenyi Zsigmond vadászregényeinek, David Attenborough természetfilmjeinek, őrségi nyaralónknak, kéktúrázásaimnak, valamint ausztráliai és dél-kelet ázsiai utazásaimnak köszönhetem.