Hogyan tudunk a gyakorlatban jó sáfárok lenni? Milyen ötleteink vannak az energiatakarékosságra? Képesek vagyunk-e a holnapra gondolva csökkenteni erőforrásigényünket? Van-e bennünk akarat, találékonyság és szervezőkészség, hogy kevesebb erőforrásból is megéljünk, és hogyan tegyük azt?
„Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Ezért előhívatta őt, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot a sáfárságodról, mert nem lehetsz többé sáfár. Erre a sáfár így gondolkozott magában: Mit tegyek, ha uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit tegyek, hogy amikor elmozdítanak a sáfárságból, legyen, aki befogadjon a házába. Egyenként magához hívatta urának minden adósát, és megkérdezte az elsőtől: Mennyivel tartozol az én uramnak? Az így felelt: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd az írásodat, ülj le gyorsan, és írj ötvenet! Azután a másiktól is megkérdezte: Te mennyivel tartozol? Az így válaszolt: Száz kórus búzával. Erre így szólt hozzá: Vedd az írásodat, és írj nyolcvanat! Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai.” Lk 16,1–8
A bibliai példázatban a sáfár az az ökonómus, aki nem tulajdonos, de gondot visel a birtokra. A gazda egy felelős gondnokra bízta hatalmas gazdaságát (ökonómia), aminek nagyságáról az akkori adósság mértékei tanúskodnak.
Isten a teremtett világot, egy ökonómiai rendszert, annak gazdagságát, erőforrásait az emberre bízta, amikor azt kérte tőle, hogy művelje és őrizze azt. Amikor most az „egy ház”-ról beszélünk, akkor azt a közös otthont, közös gazdaságot értjük alatta, amiért felelősek vagyunk, úgy is mint az egyház tagjai.
A „házat” nem birtokoljuk, nem a miénk, csak meghatározott ideig viseljük gondját. Előbb-utóbb számon kérik a sáfárt, hogy mit tett a „házban”, fel fogják neki tenni a felelős gazdálkodásra vonatkozó kérdést. Nekünk is felelni kell, nekünk is számot kell adnunk arról, amit kaptunk. A rémült sáfár észbe kap, és tudja, hogy a számonkérés ideje hamarosan eljön. Már tudja, hogy vége, de még nem tudja, hogy mikor. Ebben az állapotban vagyunk mi is. Vajon észbe kapunk-e időben? Ha igen, tudjuk-e, hogy mit tegyünk?
A példázatban szereplő sáfár nem elég erős, hogy kapálja a földet, és túl önérzetes ahhoz, hogy koldusként kéregessen. Annak az embernek a kétségbeejtő helyzetében van, akinek a kezéből kicsúsztak a dolgok: azt hitte, jól irányít, de kiderül, hogy mégsem. Az nem lehet, hogy ennyi vagyonnal mögöttünk kiszolgáltatottak legyünk, és koldulni kényszerüljünk! Ám, ha nem csak utasításokat kell kiadni és a gombot nyomkodni a gépeken, akkor van-e elég erőnk és képességünk ahhoz, hogy a folyamatok legalsó szintjéről indulva cselekedjünk? Képesek vagyunk-e az elejétől, elemi részekből összerakni, újragondolni mindazt, amiből a jövőben is élni tudunk?
A bibliai sáfár olyan eszközhöz nyúl, melynek magyarázata morális és jogi szempontból is komoly fejtörést okozhat: a bérlőknek kedvezve átíratja a szerződéseket. Szigorúan véve úgy tűnik, hogy Jézus egy csaló, hamis sáfárt dicsér meg, és őt állítja példaképnek! Az ellentmondást úgy oldhatjuk fel, hogy a sáfár a korabeli szokásoknak megfelelően saját hasznára, kvázi kamattal adta bérbe a gazda vagyonát: egyszerűen többet írtak a szerződésbe, mint amit átadott nekik. Így az adósságok azonnali csökkentése a saját profitjáról való lemondást jelentette! Ezzel magyarázható, hogy a gazda semmilyen szankciót nem alkalmaz a szerződésben szereplő járadék csökkentése miatt, sőt megdicséri a sáfárt.
A dicséret pedig annak is szólt, hogy félretéve mohóságát, komoly mértékben, ötven százalékkal csökkentette az olajigényét és húsz százalékkal a búzáét, ami egyúttal a haszonelvűség feladását jelentette. Mindezt azért, mert a jövőre gondolt, a holnapi életre, az elkövetkezendő élettérre.
A példázat szellemében az alábbi kérdéseket fogalmazhatjuk meg a párizsi klímacsúcs és a biztató New York-i ratifikálás után:
Hogyan tudunk a gyakorlatban jó sáfárok lenni?
Milyen ötleteink vannak az energiatakarékosságra?
Képesek vagyunk-e a holnapra gondolva csökkenteni erőforrásigényünket?
Van-e bennünk akarat, találékonyság és szervezőkészség, hogy kevesebb erőforrásból is megéljünk, és hogyan tegyük azt?
„Ádám a kert őrzésének feladatát kapta. Isten mindent a kezünkbe adott azzal a feltétellel, hogy takarékosan és mértékletesen éljünk ezekkel a javakkal. Viseljünk gondot arra, hogy mi marad meg. Legyen mindenki Isten sáfára mindabban, amit kapott." (Kálvin János)
Kodácsy Tamás
