Egy otthonunk van, a Föld, ezért arra jó sáfár módjára nagyon kell vigyáznunk – ez volt az üzenete az Ökogyülekezeti Tanács, a Református Közéleti és Kulturális Központ, valamint a debreceni rendezvénynek otthont adó Megújuló Energiapark által szervezett teremtésvédelmi konferenciának.
A teremtésvédelem és a sáfárság kapcsolatáról beszélt a hamis sáfár példázata (Lk 16,1–8) alapján a konferenciát megnyitó előadásában Kodácsy Tamás teológus. A Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Tanácsának (MRE ÖT) elnöke rámutatott: a sáfár az ókori gazdaság intézője volt, aki bár nem volt tulajdonos, de maga rendelkezett a rábízott vagyonnal. A történetben szereplő sáfár rosszul gazdálkodott, ezét gazdája felelősségre vonta. A sáfár, hogy hosszú távon megőrizhesse megélhetését, jelentősen csökkentette az adósok tartozását. Az intéző tehát, hátratéve mohóságát, a jövőre gondolva lemondott extraprofitjáról. A teremtett világ Gazdája is felelősségre von minket, a teremtés sáfárait. Vajon mi képesek vagyunk-e arra, hogy a bibliai sáfár szemléletmódját magunkévá téve, a holnapunk érdekében lemondjunk arról, amire nincs is igazán szükségünk, csökkentsük fogyasztásunkat és ezáltal környezetünket terhelő energiaigényünket is? – tette fel a kérdést az előadó, hozzátéve, hogy a jó sáfár felelős, együttműködő, mértékletes, és szem előtt tartja az egész teremtett világot.
– A tetteknek akkor is megvannak a következményeik, ha azok túlmutatnak a belátható időn – erre mutatott rá a 2Kir 7,13–15 alapján elmondott konferencianyitó áhítatában Hodossy-Takács Előd, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) tanára. A teológus az Urat elhagyó és a semmirevaló bálványokat követő, ezért maga is semmirevalóvá váló Izráellel állította párhuzamba mai pazarló, fenntarthatatlan, a teremtett világot tönkretevő, a Földet és embertársainkat kizsigerelő életünket. Az igehirdető figyelmeztetett: meg kell térnünk, rendeznünk kell a viszonyunkat Istennel és vissza kell fordulnunk a semmirevalóságba vezető útról, hogy megtaláljuk azt a pontot, ahol eltévedtünk, és ahol a rablók útjáról újra az egyenes útra térhetünk.
A tékozló fiú példáján beszélt a bűnbánat és a megtérés fontosságáról Kovács Krisztián a konferencia második napját megnyitó igehirdetésében. A DRHE oktatója rámutatott: hazataláló tékozló fiúként vissza kell térnünk az atyai házhoz, el kell fogadnunk a bűnbocsánatát, hogy a bűntudatunkat olyan környezettudat váltsa fel, amelyben meglátjuk a saját határainkat és a szükséget szenvedő másik embert, továbbá meglátjuk a ránk bízott kincseket, a ránk bízott kapcsolatokat a teremtéssel és a Teremtővel, egyszóval megőrizni mindazt a gazdag atyai örökséget, amit az Atyától kaptunk, amit ő bízott ránk.
Mi az, hogy megújuló? Erre a kérdésre kereste a választ előadásában Victor András, az MRE ÖT tagja, aki elmondta: bár a napenergiát megújuló energiaforrásnak tekintjük, és emberi léptékben tekintve ez így is van, kozmikus léptékben, tehát évmilliárdok múlva valójában a Nap is kimerül egyszer. A kémia és biológia szakos tanár rámutatott: ennek fordítottja igaz a kőolajra és a földgázra, illetve a szénre: míg ezeket emberi lépték szerint nem tekintjük megújuló energiaforrásnak, valójában tudjuk, hogy geológiai értelemben azok, hiszen évmilliók alatt újratermelődnek. Kiemelte: a gond az utóbbiakkal az, hogy lassabban képződnek, mint ahogy elfogyasztjuk őket. Az előadó végül a lelki energiaforrásokat ajánlotta hallgatói figyelmébe, kiemelve közülük a szeretetet, amely kimeríthetetlen.
– Elsősorban ne üzleti kérdés legyen a környezet- és a klímavédelem, hanem morális kérdés – hangsúlyozta előadásában Fogarassy Csaba klímaszakértő, aki többféle program kidolgozását javasolta az egyházaknak: így szemléletformáló programok indítását, a klímabarát fejlesztések stratégiai döntések alapján történő megvalósítását, szakemberekből álló teremtésvédelmi központ létrehozását, illetve korábbi példák alapján fogyasztói szövetkezeti együttműködés kialakítását. A gödöllői Szent István Egyetem oktatója végül rámutatott a Laudato si' kezdetű pápai enciklika jelentőségére is, az ökológiai megtérés abban használt fogalmára, amely valódi változást, paradigmaváltást sürget, az egyetlen hatékony megoldást az egyetlen föld számára.
A fenntartható fejlődési célokat a 2016–2030 közötti időszakra megfogalmazó, tavaly ősszel elfogadott ENSZ-dokumentumot ismertette Mika János éghajlatkutató, aki a teremtésvédelemmel kapcsolatos egyházi tanítások megfogalmazásának hátteréül ajánlotta az iratot. Végül a Központi Statisztikai Hivatal tavaly tavasszal kiadott dokumentumára hivatkozva a hazai környezet helyzetéről osztott meg néhány adatot. Az Eszterházy Károly Főiskola oktatója kiemelte, hogy az egy főre hulladék Magyarországon alacsonyabb, mint az európai uniós átlag, ahogy az üvegházhatású gázok kibocsátása is kevesebb. Rosszabb viszont a városok levegőjének minősége, növekedésben van a műtrágyahasználat, a mezőgazdasági területeken élő madárfajok száma csökken, és alacsony a biogazdálkodás aránya is. Az előadó leszögezte: van hova fejlődnünk, és ha ennek mértékét akarjuk meghatározni, indikátorainkat nem az afrikai országokéval, hanem az európai uniós átlaggal érdemes összehasonlítanunk.
Egy katolikus, egy református és egy unitárius gyülekezet közösségépítő tevékenységét mutatta be a Székelyföldről előadásában Lázár István. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója a kutatásuk alapján megállapította: egy közösség akkor működik jól és akkor sikeres, ha annak tagjai a periférián élőkre is odafigyelnek, ha folyamatosan arra törekszenek, hogy őket is bevonják a közösségi életbe, így ők is odatartozónak érezhetik magukat.
A városi jólét és az életminőség javítása a célja a Smart City Debrecen elnevezésű programnak, amely a modern technika eszközeivel élhető, hatékony, fenntartható, erkölcsös, igazságos, okos, egészséges és tehetős várossá szeretné alakítani Debrecent. Erről a program vezetője, Töviskes Imre számolt be a konferenciázóknak, aki többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezési szakasznál tartanak, ezért számít a debreceniek, így az egyházak ötleteire, javaslataira is.
Kiss Sándor, fotó: Dimény András
Az írás megjelent a Reformátusok Lapja 2016. június 12-i számában.
