Helyben szebb!

A gömörszőlősi és keleméri református közösség teremtés heti programja

A Keleméri Református Egyházközség tagjai idén is lelkesen csatlakoztak a megrendezett Teremtés Hete programhoz.
 
Alkalmukat istentisztelettel kezdték, melyen az alapigén kívül a lelkipásztor igyekezett több olyan igeszakaszra is rávilágítani, mely felhívja a figyelmet a teremtésvédelemre. Az istentiszteleten résztvevőket (közel 40 fő) szeretet-vendégségre hívták. Az asztalra friss kenyér, vaj, keleméri termelői méz, a környező településekről (gömörszőlősi és trízsi) származó termelői lekvár és szörp került.
A gyermekekkel kézműveskedtek: az építkezésekből megmaradt faanyagra a kisebbek temperával festettek, míg a nagyobbak dekupázs technikával alkottak szebbnél szebb képeket.
A szeretetvendégség és kézműves foglalkozás után felsétáltak a Kelemér mellett található Mohos tavakhoz. Bár az idő nem volt a legmelegebb, de így is 18 fővel látogatták meg a természetvédelmi területet.
Túrájukat az Ökológiai Intézet képzett túravezetője vezette, akinek segítségével megismerkedhettek a gyermekek a fák és azok termésének nevével, a természetvédelmi területen található védett, ritka növényekkel és a „Kisasszony” fa legendájával is.
 
 
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg a Baptista Szeretetszolgálat No Planet B! programja keretében.

Kapcsolódó cikkek