285 település nem izzadságszagú, hanem sokkal inkább illatos, bódító vetélkedésében Észak-Kelet Magyarország ismét bizonyította rátermettségét. Nem csak a nemes paripát ülik meg a végek vitézei hetykén, ahogy a Nemzeti Vágtán a fűzéri szomszédok bizonyították, hanem a kellemet és szeretetreméltóságot is kimagasló érzékkel gyakorolják. Abaúj keleti bástyája, Tekibánya ebben a nemes versengésben tudott kiemelkedően teljesíteni, tiszteletre méltó eredményt elérni. Vajon miben rejlik a titok? Mi az az elegy, ami ilyen hatással tudott lenni a települést meglátogató zsűrire, közöttük a Magyar Turisztikai Szövetség képviselőire?
Talán jobban, tisztábban értenénk a döntnökök elismerő következtetését, ha már a kezünkben tarthatnák a nyáron nyomdakész állapotba került, 200 oldalas könyvet, ami Telkibánya történelmi emlékei és természeti értékei címet viseli. A kiadvány is a közösség összefogását szimbolizálja, ahogy a bevezetőben olvashatjuk: „Telkibányaiak írják Tekibányaiaknak Telkibányáról”. A 2000 lakos alatti települések kategóriájában elért kiemelkedő eredményhez szintén erre az átfogó együttmunkálkodásra volt szükség. A település minden aktív szereplője, legyen az helyi lakos, nyaralótulajdonos, vállalkozó, idegenforgalomban, vendéglátásban utazó, egyház, iskola, óvoda, múzeum, mind az Önkormányzattal együtt munkálkodva tesznek Telkibánya széppé, élhetővé formálásáért.
Vadregényes táj, csilingelő patakok, az elmúlt századokat idéző romantikus utcaképek, hívogató ösvények, zöld óvoda, örökös ökoiskola, ökogyülekezet, őshonos gyümölcsöskert, erdei iskoláztatás, középkori vártemplom, rekonstruált ispotály és kápolna, hangulatos éttermek, helyi étkek, táborok, hotelek, fogadók, apartmanok, igényes virágoskertek, gombfás temetőkert, ipatörténeti gyűjtemény, kedves emberek mind- mind egy szeletét, ízét, csínját adják ennek a varázslatos településnek. A kiültetett virágok, a több ezer tő a felsoroltakkal együtt találja meg helyét és küldetését Telkibánya mindennapjaiban. Hamvas Béla A babérligetkönyvben a következőt írja: „Ha majd életem végén a Halál Angyala elé jutok, azt hiszem, lázadás nélkül fogom tudni követni az ismeretlenbe. Elmulasztottál valamit? Azt válaszolom: Nem hiszem. De ha majd így szól: Sajnálsz itt hagyni valamit? Azt fogom mondani: A virágokat. Szívesen és könnyen lemondok arról, ami a földön él, de a virágok, a virágok!” Az itt megforduló turisták is hasonló lelkiállapotban néznek vissza a hegyek ölére telepedett falura. Vajon sajnálnak valamit itt hagyni? Egyedül talán a virágos Telkibányát, de erősen remélik, hogy még visszatérnek. Legyen kívánságuk szent és sérthetetlen.
Szalay László Pál
