Egy kanadai-amerikai tanácsadó cég, a Resonance Bécset választotta a világ legzöldebb városává.
A nemzetközi Föld napja ötvenedik évfordulója alkalmából elkészített "The World's 10 Greenest Cities 2020" vagyis „A világ 10 legzöldebb városa 2020-ban” című ranglistán több mint száz jelöltből választották ki a legjobb tízet. Azok a városok kerültek fel a listára, amelyek egy fenntartható és zöldebb jövő felépítésén fáradoznak.
A Resonance által összeállított lista olyan szempontokat vizsgál, mint a nyilvános zöldfelületek aránya, a megújuló energiaforrások használata, levegőminőség, a közösségi közlekedést használók aránya, az egy főre eső vízfogyasztás, a gyalogosbarát utak megléte, az újrahasznosítás és komposztálás helyzete, valamint az őstermelői piacok száma. A lista megalkotásához a cég többek között nemzetközi és nemzeti statisztikákat, kérdőíveket és ENSZ-adatokat használt fel.
Mi miatt érdemelte ki Bécs az első helyet? Többek között azzal, hogy az osztrák főváros energia igényét 30 százalékban megújuló energiaforrásokból fedezik, a lakosság közel fele rendszeresen igénybe veszi a közösségi közlekedést, ezzel pedig Bécs „az európai minta a közlekedésben”. Nagy számú a nyilvános zöldfelületek aránya, ilyen például a város közvetlen szomszédságában található a Donau-Auen Nemzeti Park. Újrahasznosító és komposztáló rendszerek működnek város szerte, emellett 135 termelői piaccal rendelkezik.
A további sorrend:
2. München
3. Berlin
4. Madrid
5. Sao Paulo
6. Manchester
7. Lisszabon
8. Szingapúr
9. Amszterdam
10. Washington
Fotó: Filmspektakel