Tisztítsuk meg az országot! - pályázati felhívás

Egyházi jogi személyek is pályázhatnak a „Tisztítsuk meg az országot!” projektben, (3. cél) az egyházi jogi személy tulajdonában vagy kezelésében álló területeken található illegális hulladékok összegyűjtésére, az elszállításig történő őrzésére, elszállítására és kezelésére; (4. cél) valamint rendkívüli helyzetek kezelésére, ha azt az illegális hulladéklerakat – kirívó mennyisége; – összetétele; – sajátos elhelyezkedése vagy; – más hasonló ok indokolttá teszi.
 
A megvalósításra december 31-ig van lehetőség. A pályázatok 2020. november 9. 8:00 órától 2020. november 20. 23:59 percig nyújthatók be, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon (tmop.ifka.hu) keresztül, ügyfélkapus azonosítást követően, az adatlapok kitöltésével és a szükséges dokumentumok csatolásával.
Igényelhető támogatási összegek a 3. célra: min. bruttó 500 000 Ft – max. bruttó 5 000 000 Ft; a 4. célra, mivel rendkívüli helyzetek kezelése a cél, így nem került meghatározásra támogatási korlát. A pályázat keretösszege a 3. cél esetében – 1 250 000 000 Ft; a 4. célra – 2 000 000 000 Ft áll rendelkezésre. Az adott keret kimerüléséről közleményben tájékoztatnak.
 
További információ a https://ifka.hu/hu/article/tisztitsuk_meg_az_orszagot oldalon található.
 
A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, álló emberek, cipők és túra/szabadtéri

„A szívünkben is kisütött a nap”

Október hónap folyamán közös bringázásra hívjuk a református gyülekezeteket és oktatási intézményeket az Ökogyülekezeti Mozgalom által meghirdetett „Bringázz a templomba! Bringázz a Refibe!” kampány keretén belül. Ennek kapcsán Dénes-Zsukovszky Elemérrel, a kárpátaljai Huszti Református Gyülekezet lelkipásztorával beszélgettünk hegyi kerékpározásról, világképet formáló nemzetközi kerékpártúráról, a kerékpár missziói szerepéről és sok minden másról.
Honnan indult a kerékpározás iránti szeretete?
A kerékpárhoz kapcsolódó vonzalmam egészen gyerekkoromig megy vissza. Talán mondhatnám úgy is, hogy a génjeimben van, mert édesapám a főiskolai évei alatt részese volt egy országúti kerékpárcsapatnak. Gyerekkorom óta vonzódtam a kerékpárokhoz, mindig is érdekeltek az extrém sportok, így mind a mai napig az extrém sport valamilyen formában része az életemnek.
Dénes-Zsukovszky Elemér
Gyerekkoromban kaptam egy egyszerű kis bringát, amivel iskola után mindig tekertem az úttesten. Ezt a kerékpárt két évvel később, karácsony estéjén ellopták az udvarunkból. Ez számomra egy traumát okozott, s onnét kezdve nekem nem volt kerékpárom. Egyszerű, hétköznapi dolgozó emberek gyermeke vagyok, de a szüleim mégsem tudták megengedni azt, hogy vegyenek nekem egy másik kerékpárt. Ezért a kerékpár utáni óhaj bennem volt körülbelül tíz éves koromtól kezdve egészen 14-15 éves koromig. 13-14 éves korom körül a nyarat mindig munkával töltöttem, kiflit árusítottam, autókat szereltem és nyílászárók beépítésében segítettem, ezeken kívül pedig sokféle segédmunkát vállaltam. S mikor összeraktam egy kis pénzt ezekből a munkákból, sikerült vennem egy kemping biciklit. Igen ám, de 13-14 éves koromra a rengeteg X-Games sporttól, amit a televízóban néztem, meg voltam őrülve a BMX-ért, és azt gondoltam, hogy a tévében látott mutatványokat meg lehet csinálni a kemping biciklivel. Próbálkozásom nagyon rövid története az, hogy a kerékpár rövid időn belül használhatatlan lett. Tehát ismét bicikli nélkül maradtam. S ekkor egy helyi boltban megjelent az a BMX, amit az X-Game-ben is láttam, és amit ebben az időszakban – a 2000-es évek elején – képtelenségnek tűnt megvásárolni Kárpátalján. Ettől kezdve beleszerettem abba a biciklibe, viszont megint csak nem volt pénzem rá. Minden vasárnap istentisztelet után elmentem, megnéztem a piacon, hogy nem adták-e el ezt a BMX-et. Csaknem egy hónapig jártam minden vasárnap és csütörtökön a piacra, hogy megnézzem, nem adták-e még el? S egyszer azt mondta nekem az eladó: „fogjad, fiú, vidd el, majd ha lesz pénzed, kifizeted”. S ez nekem akkora élmény volt! Ez az ismeretlen ember odaadta nekem ezt a kerékpárt azzal a kikötéssel, hogy majd ha lesz pénzem, akkor kifizetem. Engem ez olyan jó érzéssel töltött el, hogy azonnal igyekeztem valamilyen munkát találni. Így is történt, és nagyjából másfél-két hónap alatt részletekben kifizettem a BMX-et. Ezzel megkezdődött egy bmx-es korszak, ami azt jelentette, hogy nekem az iskola mellékes dolog volt, és csak a kerékpár, a trükkök, a sport számított. Ez így kezdődött.
Az Egyházak Világtanácsa által 2015-ben meghirdetett közös zarándokút a 21. párizsi klímacsúcsot tűzte ki végállomásként. Ebbe kapcsolódtak be magyar részről a „Tekerj a felebarátodért” staféta kerékpározással, amely túra Beregszászról indulva Tokajon, Budapesten és Pannonhalmán át végül Sopronig vezetett. Ebből Ön a Beregszász – Tokaj szakaszt teljesítette. Korábban is tekert már ilyen távokat?
Nagyobb távot anno 2010 tájékán tekertem. Az ötletgazda, a szintén lelkipásztor Kovács Tibor kitalált– mondhatnám így is – egy nem túl átgondolt biciklitúrát, ami 8 országon keresztül vezetett. A teológián belül hirdette meg a túrát, körülbelül. 15-en jelentkeztek is, de végül mindenki visszamondta, mert körülbelül. 3300 km-ről lett volna szó, kerékpárral, 8 országon keresztül. Én az utolsó napokban hallottam erről a felhívásról. Tiborral nem kifejezetten egy baráti körhöz tartoztunk, hiszen ő akkor már negyed-ötödéves volt, én pedig csak elsős, de amikor hallottam erről a lehetőségről, akkor elhatároztam, hogy vele fogok tartani. Amikor a társaink hallották, hogy elindulunk erre az útra, azt mondták, hogy felelőtlenség, hogy lehetetlen, stb. Abban az időben nem is volt kerékpárom, ráadásul nem rendelkeztem azzal a fizikai felkészültséggel, ami valljuk be, nem árt egy ilyen túránál. Mikor hazajöttem Kárpátaljára és bejelentettem a szüleimnek, hogy milyen biciklitúrára készülök, akkor édesanyám egyenesen azt mondta, hogy ez lehetetlen. Édesapám igazából nem mondott semmit. Mivel a szüleim nem igazán támogatták ezt az ötletet, ezért nem is volt pénzem, hogy kerékpárt, málhát, sátrat vegyek, és mindent, ami ehhez szükséges. Így az egyik barátomtól, akinek egész jó ösztöndíja volt, kölcsönkértem és ebből vásároltam kerékpárt és felszerelést, valamint ebből lett egy kis zsebpénzem is az útra. Úgy történt az elindulás, hogy egy csütörtöki napon Kovács Tibor és én is leadtuk az utolsó vizsgánkat Debrecenben, s pénteken útra keltünk. Induláskor a Debreceni Református Hittudományi Egyetem bejáratánál készítettek rólunk egy fényképet, ezt követően elindultunk a Nagyállomásig kerékpárral, majd onnan vonat mentünk Budapestig, Budapesttől pedig Rajkáig szintén vonattal utaztunk. S így érkeztünk meg a szlovák határhoz. Rajkánál átkeltünk, és elindultunk.
Dénes-Zsukovszky Elemér
Első nap 70 km-t tekertünk, és soha nem felejtem el, hogy a sátrunkat – egy kétezer forintos, kétszemélyes sátrat, amely az otthonunkat jelentette 23 napig – egy mezőn állítottuk fel. Éjszaka megpihentünk, majd reggel viharra és zuhogó esőre keltünk fel. Tulajdonképpen mindenünk – ruhánk, felszerelésünk - átázott. Így aztán a további távot vizesen, megfázva, betegesen tettük meg. Nagyjából az első 4-5 napban volt esős idő, ami rajtam nagyon kifogott, mert nem számítottam erre. Az első héten azt gondoltam, hogy vissza fogok fordulni, én ezt abbahagyom, stb. De ahogy mondani szokták, a felhők felett mindig süt a nap, így kisütött a nap a szívünkben, aztán pedig ténylegesen, így tovább folytattuk a távot. Tehát Szlovákia, Ausztria, Németország, Svájc, Franciaország, Monaco, Olaszország, Szlovénia majd pedig vissza Magyarországra. Ez a táv megközelítőleg 3000 km-t jelentett.
Dénes-Zsukovszky Elemér
Az első 1500 km-t a Duna partján tettük meg, tulajdonképpen a folyónál mosakodtunk, tisztálkodtunk; útközben sátrat vertünk, ahol épp ránk esteledett, például szőlővidéken, de megesett az is, hogy egy buszállomás várótermében aludtunk. De rengeteg-rengeteg olyan dolog történt, ami azután nagyban megváltoztatta az életemet, és a világról való felfogásomat. Tulajdonképpen – Magyarországon kívül – akkor jutottam el először külföldre, akkor láttam először tengert. Eltekertünk egészen Dél-Franciaországig, végig a Francia Riviérán, és eljutottunk Monacóig is.
Dénes-Zsukovszky Elemér
Olyan helyekre értem el, ahová igazából csak nagyon gazdagon vagy sok pénzzel lehet eljutni. Tiborral kettőnknek 70 ezer forintunk volt erre az egész útra. Igaz, hogy a szlovén fővárosban Ljubljana-ban egy eurónk volt, és még közel 300 km állt előttünk. Vettünk belőle egy chips-et, megettük, imádkoztunk, és elkezdtünk kéregetni. Volt ilyen is.
A túra után értettem meg, hogy az életben nem mindig a pénz mennyisége számít, hanem hogy mennyi akaratunk és kitartásunk van. Egy olyan élményben lett részem, amiről idővel, körülbelül 50 éves koromra szeretnék majd egy kisebb könyvet írni. Annyi minden történt ott velünk, hogy amikor visszatértem, teljesen másképp álltam hozzá a dolgokhoz. A túra felénél tapasztaltam meg azt, hogy minden egyes nap – kb. 110-120 km-t tekertünk naponta, – egy bizonyos táv után elértük a holtpontot. Megtörtént, hogy tekertem 50 km-t, és akkor azt mondtam délután 2 körül, hogy kész, én tovább nem bírom, én meg fogok halni. Tehát nagyon katasztrofális az egész helyzet. Kegyelem, hogy kettőnknek mindig felváltva volt holtpontja. Amikor nekem volt holtpontom, akkor Tibor ment előttem, én mentem utána, ezzel is segítettük egymást. Mindig ő ment elől és én mentem mögötte, és ő felfogta azt a szembe fújó szelet, amit én abban a holtponti időben nem tudtam volna leküzdeni. De ugyanúgy, amikor neki volt holtpontja, akkor én mentem előre, ő ment a hátam mögött, én voltam a szélfogó. Ezek olyan dolgok, amit ha az ember nem él át, akkor nehezen ért meg.
A hazaérkezést követően ez a bringa még bizonyos ideig nálam volt, aztán attól is meg kellett válnom. Amikor Debrecenben a Kollégiumban laktam, akkor a koli és az egyetem közötti távolságot mindig kerékpárral tettem meg, ezzel is próbáltam spórolni.

Dénes-Zsukovszky Elemér

Amióta hazajöttem Kárpátaljára és gyülekezeti lelkipásztorként szolgálok, azóta pedig downhillezek, ami hegyi kerékpározást jelent. Ez is egy gyerekkori álom volt. Soha nem jutottam el odáig anyagilag, hogy elkezdjem, viszont Istennek hála, ez most sikerült. De ugyanígy a cross motorozás is része az életemnek. A felségem is szereti az extrém sportokat, valahogy sikerült őt is rábeszélni, nagyon nőies tempóban, de tudja vállalni a hegyi kerékpározást mellettem.
Huszt városában, ahol élek, van egy várrom, és ennek az egyik oldalán– ki van alakítva egy downhill pálya, oda szoktam járni nyaranta. Általában vasárnap délután, amikor már lementek a szolgálatok, átöltözök s megyek kerékpározni fel a hegyre. Történt egyszer, hogy felmentem a várhoz, majd onnan ereszkedtem le, s közben néhány várromot látogató – épp magyarországi – turistát megzavartam. Ezek a turisták a vár látogatása után eljöttek a templomunkba – mert ez egy nagyon szép erődtemplom – és keresték a helyi lelkipásztort, aki éppen akkor kergette meg őket kerékpárral. S én akkor megérkeztem haza felszereléssel, sisakkal és félve – mert nem voltak biztos benne, hogy tudok magyarul, mert Huszt egy most már „elukránosodott” város – megkérdezték tőlem, hogy ki az, aki ki tudná nekik kinyitni a templomot. S mondtam, hogy én vagyok a helyi lelkipásztor, én ki tudom nyitni. Olyan furcsán néztek, hogy felszerelésben, sisakban vagyok. Mindig el szoktam mondani, hogy amikor sisakot veszek fel, akár motorozok, akár kerékpározok, úgy érzem magam, mint Superman. Leveszem ugyan a palástot, mégis van egy képzeletbeli köpeny a hátam mögött, amikor szelem az utakat, a dombokat, vagy a fák között megyek.

Dénes-Zsukovszky Elemér

Milyenek a bringás feltételek Huszt városában?
Huszt egy kisváros Kárpátalján, mondhatnám egy gyöngyszem, mert egy nagyon rendezett, tiszta és sporthoz közel álló település. Rengetegen sportolnak itt a városban, én magam is járok egy helyi konditerembe, ahol tudják már rólam többen is, hogy lelkipásztor vagyok. Ez egy pozitívum, hogy tudunk találkozni akár egy konditeremben, vagy egy sporteseményen. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk itt Huszton, hogy rengeteg fiatal sportol. Minden évben megrendezik a félmaratoni futást. Egy baptista család – ahol több fiúgyermek van, az édesapa és a fiúk is hegyi kerékpároznak – működtet egy kerékpárboltot, ők minden éven szerveznek helyi versenyeket gyerekeknek. Illetve vannak kerékpár-felvonulások is a városban, valamint szülővárosomban, a szomszédos Nagyszőlősön is. Tehát egyre több az olyan mozgalom, ami azt hirdeti, hogy szükséges és jó dolog a kerékpározás.
A kerékpár közlekedési eszközként szolgál (a munkája során) vagy inkább egy szabadidős elfoglaltság eszköze az Ön számára?
Dénes-Zsukovszky Elemér
A kerékpározás inkább szabadidős sport számomra. Igaz, hogy van városi kerékpárom is, de annyira központi helyen van a parókia, hogy hozzánk minden – piac, boltok, stb. – közel van, ezért én gyalogosan járok.
Mi a legkedvesebb élménye a kerékpározással kapcsolatban?
A 8 országon átívelő kerékpártúra volt az, ami leginkább megváltoztatta a világról alkotott képemet. Azóta nagyon sok országban járhattam hála Istennek, nagyon sok mindent láthattam, tapasztalhattam. A legkedvesebb pedig az, amikor az ismeretlen bácsi megsajnált engem, és mondta, hogy vigyem el a bringát aztán majd kifizetem. Mert ez egy olyan dolog a mai világban, amire szerintem nagyon kevés példa van. Ez tulajdonképpen olyan, mint a kegyelem, hogy oda lett adva, és majd ha az ember hitre jut, akkor mondhatnánk úgyis, mintha rendeznénk a számlát. De a kegyelem mindig több, mert azt nem tudjuk rendezni.
Dénes-Zsukovszky Elemé

Dénes Elemér és Kovács Tibor – 2010.

Mi a véleménye a kerékpáros kultúráról? Mit gondol a kerékpárosok közlekedésben való helyéről?

Ez jó kérdés. Mivel nem csak kerékpározom, hanem autót is vezetek, így mindkét oldalt ismerem. Magyarországon, főleg most Budapesten az új, felfestett bicikliútvonalakkal nagyon sok a probléma. Látom a harcot a bringások és az autóvezetők között, hogy kinek van joga ahhoz, hogy használja, az utat, kinek nincs. Úgy gondolom, hogy egy plusz sáv felfestése nem jelent jó vagy logikus megoldást ebben a helyzetben. Inkább az emberi kultúráról vagy hozzáállásról van szó, arról, hogy mennyire vagyunk tekintettel egymásra. Ausztriában és Németországban tapasztaltam azt, hogyha mentem az úton és a hátam mögött jött egy autós, és ha nem tudott megelőzni, akkor nem dudált, nem integetett, nem szitkozódott, hanem megvárta, amíg szabaddá lesz az út és meg tud előzni. Idehaza, vagy akár Magyarországon úgy látom, hogy ennek még nincs meg a kultúrája. Nem adjuk meg az egymás iránti tiszteletet, hanem inkább megy a szitkozódás, keressük, hogy ki a hibás, ki a felelős azért, hogyha valami rossz történik. Angliában is éltem rövid ideig, ott általában egyik városból a másikba kerékpárral közlekedtem. Londonban is azt láttam, mint általában a nagyvárosoknál, hogy rengeteg a kerékpáros. Ott is vannak nézeteltérések autóvezetők és kerékpárosok között, de mégis azt látom, ahol a hozzáállás nem rossz, hanem van egy kölcsönös tisztelet, ott tulajdonképpen tudnak boldogulni az emberek.

Világot járt emberként, hogy látja, nemzetközi szinten összehasonlítva hol állunk a kerékpározásban mi, magyarok, és mit lehetne még tenni?

Az elmúlt 30 esztendőben azt láttam, hogy a helyzet nem rossz. Természetesen lehetne többet is tenni, mert egyre nagyobb a kerékpárutak iránti igény. Amíg Magyarországon tanultam, éltem, azt láttam, hogy ott is ez fejlődik, egyre inkább nagyobb teret nyer a kerékpárutak megvalósítása. Aki eljön Kárpátaljára, Magyarországról vagy Nyugatról, azt mondja, hogy legalább 10-20 évvel vagyunk visszamaradva a fejlődésben. Ez egészen igaz volt néhány évvel ezelőttig. Most már nálunk is készülnek az új utak. Nagyon sok helyen jelennek meg kerékpárutak, persze nem több kilométeres szakaszokban, de vannak bringautak az út mentén. A 8 országot, ahol jártunk, nem is lehet Magyarországhoz, vagy Kárpátaljához hasonlítani, mert ott kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek erre.. Ez például azt jelenti, hogy autópálya, vagy gyorsforgalmi út mellett párhuzamosan kerékpárút halad (mint Franciaországban is találkoztunk ilyen útvonalakkal). A kerékpártúra alatt nagyon sok velünk hasonló felfogású fiatallal találkoztunk, akik elindultak kerékpárral akár Angliából, akár máshonnan. Persze az ő helyzetük kicsit másabb volt, mint a miénk, mert mi vittünk magunkkal egy 10-15 kg-os málhát, talán nem is mindig voltunk tiszták, mert nem mindig volt tisztálkodási lehetőség. Egy nyugat-európai kerékpáros, legyen középkorú vagy fiatal, megteheti, hogy gondol egyet és nekivág több országnak. Vesz magának egy több ezer eurós kerékpárt, beteszi a bankkártyát a zsebébe, és a napi 100-150 km tekerés után leteszi a bringáját egy parkolóba, bemegy egy hotelbe, vacsorázik, és nyugodt helyen alszik. Persze ott más viszonyok vannak. Viszont kerékpárutak, azt látom, hogy idehaza is egyre több helyen jelennek meg, és Magyarországon is.
Dénes-Zsukovszky Elemér

Télen is szokott biciklizni?

Nem igazán. A hegyi kerékpározást lehetne ilyenkor is folytatni, viszont én sokkal jobban féltem azt a bringát, minthogy télen rossz időben használjam. Télen általában szüneteltetem és inkább téli sportokat űzök.

Milyennek véli a kárpátaljai teremtésvédelmi helyzetet?

Az Ökogyülekezeti Mozgalmat ismerem, a teológia alatt voltam egy gyülekezeti alkalmon Telkibányán. Szalay László Pál, az ottani lelkész nagy zászlóvivője ennek a mozgalomnak. Értesülök általa az ilyen jellegű hírekről. Sajnos Kárpátalján ennek még igazából nincs olyan formája, mint Magyarországon. Viszont jó ötletnek tartom, hogy erről is beszéljünk, hiszen ez is egy olyan ügy, amiben hitem szerint az Isten mellénk áll, sőt biztat abban, hogy ezt csinálni kell. Akár már a gyülekezetben, hittanórán, ifiórán beszélhetünk olyan dolgokról, amit esetleg be is tudnak építeni az életükbe, meg tudnak élni. Én úgy gondolom, hogy az lenne a legjobb, ha természetessé válna az, ami jó. Miért ne lehetne például megtanítani a gyermeket, hogy ne gondolkodjanak bután akár a szemeteléssel kapcsolatban, akár hogy hogyan védje a természetet? Kívánatossá kell tennünk számukra azt az életfelfogást, hogy a jó, a tiszta, és a szép dolog természetes legyen, ne pedig kötelező.

Összefügg a keresztyénség a kerékpározással?

Itt csak a missziót tudnám megemlíteni. A kerékpározás egy olyan eszköz lehet akár egy misszionárius vagy egy igehirdető, vagy egy ifit vezető fiatal számára, ami biztosítja, hogy eljusson A-ból B-be. Mondhatnám így is, hogy missziói szempontból a kerékpározás vagy a kerékpár egy nagyszerű dolog, mert segít bennünket eljutni egyik helyről a másikra. Ha eljátszanék a gondolattal, hogy Pál apostolnak lett volna egy országúti kerékpárja, vagy legalább valamilyen kerékpárja, valószínűleg ő is sokkal könnyebben tudott volna mozogni, mint ahogy tették régen, gyalogosan vagy szamárháton. Tehát missziói szempontból egy zseniális eszköz lehet.

Az MRE egykerekes támogatója a Magyar Kerékpárosklubnak (MK) a környezeti felelősségvállalás jegyében. Az MK minden évben, tavasszal és ősszel megszervezi a Bringázz a munkába! kampányát, ehhez hasonló kerékpáros megmozdulást szervezett az Ökogyülekezeti Mozgalom idén októberre a református hívek és oktatási intézmények tagjai számára. Mi a véleménye erről az együttműködésről, kezdeményezésről?

Úgy gondolom, hogy ez mindenképp pozitív, mert ami jó, ami egészséges dolog, amellé oda lehet állni. Akár, mint egy olyan jó ügy, amiben az egyháznak is van felelőssége, és oda tud mellé állni, ezeket támogatni kell. Például, amikor nyaranta fiatalokat táboroztatunk, volt már rá példa, hogy egy nap bringát adtunk a fiataloknak és közösen eltekertünk egyik helyről a másikra, vagy meglátogattunk egy másik gyülekezetet. A kerékpározás olyan, mintha beülnénk kávézni, csak éppen közben még sportolunk is, és beszélgetünk. Úgy gondolom, hogy a csoportos bringázás lényegében olyan, mintha egy ifi órán lennénk, akár, mert közben tudunk beszélgetni. S ez nagyon fontos, amikor manapság csak csetelünk, csak a technikát használjuk az ujjainkkal, de a tekerésben tudunk közösen együtt lenni.

Akár Afrikára gondolok, akár idehaza Kárpátaljára, nagyon sok embernek szinte a mindennapi megélhetését biztosítja a kerékpár. Mondok néhány példát. Kárpátalján, amikor autózunk egyik helyről a másikra, látok nagyon nyomorult helyzetben élő embereket, akik elmennek rőzsét gyűjteni az erdőbe, rápakolják a kerékpárjukra, és azzal szállítják haza. Tehát, ha őnekik nem lenne kerékpárjuk, akkor nagyon nehezen boldogulnának. Hasonló a helyzet Afrikában. Ugyanez a helyzet egy faluban, ahol közel élnek a városhoz, mert vannak rá példák, hogy egy 60 éves nagymama otthon összegyűjtött vagy 80 db tojást, beteker a városba és ott fogja eladni a piacon. Hasonlóképp, a szegény ember elmegy gombázni, szed rengeteg gombát – hisz a gazdag embernek nincs ideje erre – közben sportol, kint van a természetben. Fogja a vödör gombáját, s behozza biciklivel a városba. Tehát ez egy olyan eszköz, ami szinte elengedhetetlen sokak életében.

Dénes-Zsukovszky Elemér

A kerékpározásnak számos előnye van, ezek közül melyek a kedvencei?

Ez nehéz kérdés. Amikor rákészülök arra, hogy elmegyek és valamelyik hegyet megmászom és onnan pedig majd erővel, sebességgel lejövök. Ez számomra mindig egy készülési folyamatot jelent. Szerintem a kerékpározásnak az is az előnye, hogy ha egy ember hosszabb útra, például egy kirándulásra megy, akkor van benne egy készülődési folyamat. Itt mindig át kell gondolni, hogy honnan, hová, miért, mennyi időre megyek, és hogyan készüljek fel erre az útra. Mint amikor Kovács Tiborral elmentünk a túrára, nagyon át kellett gondolnunk azt, hogy mit kell magunkkal vinni, mik azok a szükséges dolgok. S útközben jön rá az ember, hogy rengeteg fölösleges tárgy nélkül is tudunk boldogulni. Mert ott, 23 nap alatt tényleg csak az volt velünk, ami szükségesnek bizonyult. Emlékszem arra – ezt nem fogom soha elfelejteni –, hogy vásároltam itt Kárpátalján néhány csomag instant levest, és vittem magammal az útra. Végül oda jutottunk, hogy a kerékpáromnak a lánca teljesen kiszáradt a sok tekeréstől, de nem kentük meg, mert nem vittünk magunkkal kenőolajat. Úgyhogy végül is a levesnek az olajával kentük meg a láncot. A szükségben rájöttünk arra, hogy ezt is tudjuk használni.

Én úgy látom az előnyt ebben a dologban, hogy fegyelmez, és tanít bennünket, hogy valamire készüljünk, és hogy hogyan készüljünk.

 

Kolonics Patricia

Forrás: reformatus.hu
Képek forrása: Dénes-Zsukovszky Elemér

 

Bővebb információ a „Bringázz a templomba! Bringázz a Refibe!” kampányról

Tekerj az egészségedért! - A közlekedési eszközként használt kerékpárról, kerékpáros kultúráról, és a mozgás fontosságáról beszélgettünk Kapitány Flóra ifjúsági lelkésszel, addiktológiai konzultánssal, az Ifjúságépítők munkatársával is.

Kerékpározás, mint a teremtésvédelem eszköze - A „Bringázz a templomba! Bringázz a Refibe!” kampány kapcsán kérdeztük már Szabó Istvánt, a budapesti József Attila lakótelep formálódó gyülekezetének lelkipásztorát is.

Novemberben is folytatódik az ökoestek előadássorozat

Az Ökogyülekezeti Mozgalom és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület közös ismeretterjesztő előadásai "Ökoestek"címmel a vírushelyzetre való tekintettel az online térben folytatódnak. 

Tekerj az egészségedért!

Október hónap folyamán közös bringázásra hívtuk a református gyülekezeteket és oktatási intézményeket az Ökogyülekezeti Mozgalom által meghirdetett „Bringázz a templomba! Bringázz a Refibe!” kampány keretén belül. Kapitány Flóra ifjúsági lelkésszel, addiktológiai konzultánssal, az Ifjúságépítők munkatársával beszélgettünk többek között a közlekedési eszközként használt kerékpárról, kerékpáros kultúráról, és a mozgás fontosságáról.

 

Honnan indult a kerékpározás iránti szeretet?

Nem is olyan régen kezdődött, mert a férjem hozta be az életembe, a közös életünkbe. Persze tudtam kerékpározni, hisz gyerekkoromban is bringázgattunk, de ez nem igazán volt a családi kultúránk része. A kerékpározás a megismerkedésünk óta épült be a mindennapjaimba és vált rendszeresebbé, mert a férjem egy nagy bringás volt, főleg hegyi bringázott (downhill, cross-country, stb.), így aztán ez egy közös programmá vált. Ő szerettette meg velem. Nem gondoltam volna egyébként, hogy annyira megszeretem, hogy önálló életre kel az én életemben is.

Kapitány Flóra

Mi a legkedvesebb élményed a kerékpározással kapcsolatban?

Sok van, de talán mégis a tavaly nyári egy napos Balaton kört említeném. Nem a legkedvesebbnek hívnám, hanem inkább a legemlékezetesebbnek, a legszebbnek és a legfájdalmasabbnak. Tehát ez egyszerre volt sportteljesítmény, kaland, nagyon nagy megtapasztalás önmagamról, és a határaimról. Azt hiszem, hogy azelőtt és azóta sem volt ilyesfajta élményem a bringázással kapcsolatban, mint az, hogy egy nap alatt körbetekertük a tavat (220 km – a szerk.). Ami még kedves számomra, az egy kihívás teljesítés volt, amikor 15 kg súllyal feltekertem a Gellért-hegyre, miközben ezt a férjem videóra vette. Ez leginkább mókás volt. Eszembe szokott jutni, amikor arrafelé tekerek, hogy milyen soknak tűnik 15 kiló az ember hátán. Ezt a két élményt tudom említeni.

A kerékpár közlekedési eszközként szolgál (a munkád során) vagy inkább egy szabadidős elfoglaltságeszköze számodra?

Is-is. Mindkettő nagyon meghatározó számomra. Ahogy említettem kezdetben inkább hegyi kerékpároztunk, ez még most is tart, de kicsit ritkábban, mert 2 éve vettünk két országúti bringát és azóta azokat használjuk gyakrabban. Városban egyértelműen csak azokat. Nem is vettem BKV bérletet, mióta megvan az országútim. Próbálok mindenhova ezzel menni, és hogyha mégsem sikerül – mert nagyon rossz az idő vagy vannak olyan helyek, ahova nem szívesen megyek bringával –, akkor váltok tömegközlekedésre vagy autóra. Fontos számunkra, hogy alapvetően ezt használjuk közlekedési eszközként mind a ketten.

Balatonkör

Emellett a szabadidő és a rekreációs tevékenységek során is elengedhetetlen számomra. Ez az egyik sportom, a másik a sziklamászás. Falat mászni is bringával megyek, így ez egy felvezető és levezető kardió tevékenység, mindamellett, hogy közlekedési eszköz is. De azért szabadidőben is ugyanúgy hangsúlyosak a közös kerékpáros kalandok, élmények, felfedezések. Az elmúlt 1-2 évben inkább az országútival jártunk, ez mostanában a férjemnek is egy új nagy szerelem, mivel előtte a bringázás azt jelentette, hogy kimentünk az erdőbe, hegyekbe. Mostanában ez inkább tókerüléseket, és országúti túrákat jelent.

Jelenleg egy olyan helyen dolgozom, ami gyalogos távolságra van, ezért mostanában kevesebbet használom a munkahelyre menet. A hétköznapi dolgaim elférnek a hátizsákban, extrémebb esetben kell csupán egyéb közlekedési eszközre váltani a vinnivaló holmik miatt. Ráadásul a hátizsák egy olyan súly, ami még viselhető is két keréken.

Ketten

Említetted az időjárást, télen is szoktál biciklizni?

Igen, télen is ezzel közlekedem, amíg biztonságos. Szóval, ha nagyon jeges az út, vagy esik az eső, akkor természetesen nem, de a hideg nem feltétlenül szokott visszatántorítani. Jól fel kell öltözni, itt számomra kulcsfontosságú a torkomat védeni. Például a vírus miatti maszkhordás erre is jó, hogy nem kapkodom be a hideg levegőt, mivel mostanában maszkban is szoktam tekerni a városban. Ezt a vírus előtt nem csináltam, de lehet, hogy télen megtartom ezt a szokást. Azt gondolom, hogy nagyon figyelni kell a test rezdüléseit ebben. Lehet, hogy valakinek az ízületei kevésbé bírják a hideg menetszelet, például az én térdeim is időnként elkezdenek fájni, ezért ilyenkor kicsit pihentetem a bringázást, de alapvetően télen is szoktam tekerni. Ebben az évszakban a szabadidős és kaland tevékenységek kevésbé jellemzőek, ez idő tájt csak a közlekedésre szorítkozik vissza. Mivel más sport tevékenységeket is végzek, ezért belém ivódott, hogyha azt érzem, hogy fáradt a testem vagy az izmaimnak pihenésre van szüksége, akkor megengedem magamnak azt a szabadságot, hogy épp nem bringával tekerek. Mert úgy vélem, hogy az már a kizsigerelés kategóriába tartozna, mint sem az egészségemet szolgálná. Szerintem fontos arra figyelni, hogy mit üzen a testünk. Van olyan hét, amikor úgy alakul, hogy sok különböző helyre kell menni, például Budán feltekerni valami jó nagy hegyre, aztán kimenni Újpestre, majd vissza a belvárosba. Ilyenkor érzem, hogy teljesen elfáradtam a hétvégére, tehát akkor nem fogok bevállalni, például egy Balaton-kört, hanem ekkor pihenni kell.

Kapitány Flóra

A kerékpározásnak számos előnye van, ezek közül melyek a kedvenceid?

Attól függ, hogy milyen szempontból közelítjük meg ezt a kérdést. Ha a saját magamra vonatkoztatható hatásait figyelem, akkor az egészségemre, a kardiovaszkuláris rendszeremre mért hatásai számomra lényegesek. Ahogy említettem is, egy kiegészítő sporttá vált számomra a kerékpározás, ami az erőnlétemet növeli, a szívritmusom szabályozását nagyban elősegíti a mászásnál és az edzőtermi edzésnél, tehát szeretem az egészségemre gyakorolt hatását, ez az elsők között van. De ha kevésbé öncélúan nézem ezt kérdést, akkor természetesen az is mérvadó, hogy a kerékpározás által levegyük a terhelést a város autós forgalmáról. Igen meghatározó a környezetvédelmi szerepe is, valamint az, hogy spórolni tudunk az üzemanyagon, mivel a férjemmel sokkal kevesebbet tankolunk mióta átálltunk a kerékpárra. Említeni kell azt is, hogy a világ másfajta szemlélése, felfedezése köthető a kerékpárhoz, valamint egy új életérzést, egy új identitást is ad, hogy én bringás vagyok.

Miben látod a keresztyénség és a kerékpározás kapcsolatát? Egyáltalán összefügg?

Erről még nem gondolkodtam ennyire tudatosan. A spiritualitásom megélését mindig is össze tudtam kötni a bringázással. A keresztyénséggel az önismeret és istenismeret vonalán képzelem az összefonódást. A sport új dimenziót nyit önmagam és Isten megismerésében is. Akár az Istenhez való kapcsolódásomban, akár abban a minőségi időben, amit bringázás során eltölthetek az Istennel egy-egy imádságban, vagy akár amikor kint vagyok a természetben, olyan gyermeki rácsodálkozást tud adni, ami engem közelebb visz Istenhez. Tehát ez egy nagyon fontos része számomra. Az eddig említettek mellett a teremtésvédelemnek – annak a megbecsülése és a vigyázása, amit Isten ránk bízott – azt hiszem lehet egy pici eszköze akár a bringázás. Egy apró, hisz emellett még sok minden más lehetséges.

Hármashatár

Mi a véleményed a kerékpáros kultúráról? Mit gondolsz a kerékpárosok közlekedésben való helyéről?

A saját tapasztalataimról tudok beszélni. Viszonylag rövid időre van rálátásom, mivel előtte egyáltalán nem voltam a kerékpáros közlekedés tagja, de azalatt a pár év alatt, amióta nekem élményem van ezzel kapcsolatban, egy javuló vagy fejlődő tendencia érzékelhető Magyarországon a kerékpáros kultúra terén. Az emberek hozzáállásában, gyalogos-kerékpárosok közti viszonyulásban én látok egyfajta pozitívabb fordulatot, a két évvel ezelőtti élményemhez képest. Alapvetően azt gondolom, hogy általában véve a közlekedésben sokkal több figyelemre és türelemre és sokkal kevesebb agresszióra van szükség, értem ezalatt autós-autós között, bringás-autós, bringás-bringás és gyalogosok viszonyában is. Vannak erre remek példáim, és tudok nagyon elszomorító példát is. Azt gondolom, hogy az emberi hozzáállásnak változnia kellene az közlekedés terén. Ugyanakkor a bringások ennek egy szelete csupán. A jövő, a környezetvédelem, és a dugók szempontjából, szerintem kulcsfontosságú már most, és lesz mindig is, hogy a bringás és a gyalogos kultúrát komolyabban vegyük.

A budapesti kerékpározás során mit tapasztaltál? Mire érdemes figyelni a városi tekerés során?

Budapestnek vannak elég jó és nagyon kellemetlen részei bringázás szempontból, ezt valamilyen szinten el kell fogadni, és meg kell tanulni kezelni. Az elég jó az azt jelenti, hogy vannak biztonságosabb bringautak, ahol ugyanúgy figyelni kell, és be kell tartani a szabályokat, de nem szorongok itthon, hogyha el kell indulnom bringázni. Ilyen például a belvárosból eljutni Újpestre, mert remek bringaút vezet végig a rakparton. Aztán vannak olyan részek, mint például a Rákóczi út, ahol, ha könyörögnének, akkor se mennék valószínűleg bringával. Egyszer-kétszer próbáltam, de borzalmas élmény volt, így neki sem fogok annak, hogy ott tekerjek. Felmérni és ismerni kell a terepet, ismerni a saját határaimat, képességeimet, mekkora a szorongásom, mennyire félek az autósoktól, mennyire tudok szabályosan, KRESZ szerint közlekedni, szerintem ezek egy nagyvárosban elengedhetetlenek. Szükséges tudatosan készülni ezekre az utakra. Ezek mellett a helyismeret is lényeges. Ami engem még aggasztani szokott Budapesten, az a légszennyezettség. Vannak olyan időszakok, amikor megérzem a tüdőmön, vagy a torkomon, hogy rossz minőségű levegőből kapkodom a levegőt, erre valamiféle óvintézkedés, készülés ismételten fontos. Egyébként csak bátran és ésszerűen!

Bringázz!

Fiatalokkal foglalkozol, hogy látod, mi segítheti a fiatalokat, hogy szívügyükké váljon a kerékpározás?

Elsősorban a példaadás. Hisz nem minden családban egyértelmű az, hogy a mozgás kultúráját megszerettessék a kamaszokkal vagy a gyerekekkel. Általában egy feladattá degradálódik maga a sport is, mert leginkább a szülők a legjobb akaratuk és tudásuk szerint beíratják a gyerekeket valamiféle külön sportra, és ez jó. De erről nem mindig élményszerűen számolnak be a fiatalok, hanem úgy, mint egy nagyon fárasztó dologról, a heti rutin egy kötelező eleméről. Nagyon sokan, köztük az ifiseim között is arról számolnak be, hogy 10. osztály környékén már ki is ugrálnak ezekből a sportokból, mert nem bírják a tanulás mellett folytatni, vagy egyszerűen rájöttek arra, hogy nem is annyira szeretik, hanem valami mást fognak keresni, de lehet, hogy csak a gimis évek után. Nagyon fontos rávilágítani arra, hogy a sport és ezen belül akár a kerékpározás egyfajta örömforrás, vagy élmény lehet, tehát azt az oldalát megmutatni a sportnak, hogy ezt lehet élvezni, lehet benne fejlődni, és lehet belőle megpihenni is. Hogy nem csupán egy kötelező dolog, habár a rendszeresség és rutin, az elköteleződés nagyon fontos. Szerintem tanítani kell őket arra, hogy hogyan élhetik meg ebben a szabadságukat. Egy bringázás, vagy egy ifis szinten megszervezett bringás program, vagy bármi, ami megmutatja nekik, hogy ez miért jó, akkor ők abból tudnak továbblépni, táplálkozni, hogyha van egy ilyen saját offline élményük erről. Az online tér mellett offline alternatívákat mutatni nekik egyébként is elengedhetetlen, hogy éljék át, hogy élményt, örömöt tudnak szerezni offline is, és a sport erre az egyik legmegfelelőbb eszköz. Beszélni nem elég róla, meg kell mutatni nekik. Miattam még nem lett egyifis sem bringás, de mégis beivódik szerintem az, hogy „a Fló mégis csak mindenhova bringával jár” Tehát ez valahogy beépül, és lehet, hogy majd csak később érik be, hogy vannak előttük ilyen felnőtt személyek, akik ebben mutatnak egyfajta utat, amit nekik is szabadságukban lesz egyszer majd választani.

Az MRE egykerekes támogatója a Magyar Kerékpárosklubnak a környezeti felelősségvállalás jegyében. Az MKK minden évben megszervezi tavasszal és ősszel is a Bringázz a munkába! kampányát, ehhez hasonló kerékpáros megmozdulást szervezett az Ökogyülekezeti Mozgalom idén októberre a református híveknek és oktatási intézmények számára. Mi a véleményed erről az együttműködésről, kezdeményezésről?

Szuper. Mit is mondhatnék erre szerelmes bringásként? Roppant lényeges szempont számomra, hogy arra is rávilágítsunk, hogy a teremtésben és a világban betöltött felelősségünk mellett, a saját testünkért vállalt felelősség is nélkülözhetetlen. Ez is egy Istennek tetsző dolog lehet, az Isten dicsőségére szolgálhat, hogy amit mi tőle kaptunk, azzal jól bánunk. Az egészségünk is egy igen meghatározó része ennek, és bármiféle mozgás melletti kampány ilyen szempontból szerintem rendkívül fontos. Mert azt tapasztalom, hogy – egyébként ebben is van egyfajta javuló tendencia – kevésbé van benne az embereknek az általános heti, napi rutinjában az, hogy valami minimális mozgást beépítsenek. Persze ez egy nagy általánosítás, de sokszor elmegy erről a figyelem, vagy az idő odaszánása. Szerintem nagyon jó kezdeményezés az, hogy az MRE erre felhívja a figyelmet.

Mivel bátorítanád a református híveket, és azon belül a fiatalokat, miért érdemes „nyeregbe pattanni”?

Mivel bátorítanám? Biztos először megpróbálnám leépíteni a negatív sztereotípiákat, mint például, hogy szép ruhában, esőben, hidegben nem lehet, vagy hogy Budapest veszélyes, nincsenek jó bringautak stb. Aláírom, hogy pici kényelmetlenségeket vállalni kell, de ezek nem olyan eget rengető negatívumok, amik miatt az egészre nemet kellene mondani. Ki kell próbálni és apró lépésekkel, rövidebb távú célokkal be kell építeni a mindennapokba. És valakinek be fog jönni, valakinek pedig nem. A pozitív példák és a valóban megélt jó tapasztalások (hogy igenis lehet csinosan bringázni, akár hidegben is és még jól is esett) sokat segíthetnek. A koronavírus miatt most egyébként is sokan vannak, akik eddig elképzelni sem tudták, hogy bringázzanak, most meg nyeregbe pattantak, hisz biztonságosabb, mint tömegközlekedni. A bicikli árak az egekben vannak, úgyhogy vásárolni most nem a legjobb, de ez is mutatja az érdeklődés növekedését. Ebben az időszakban leginkább két fő motivációs tényező van a bringázás kapcsán: az egészségünk és a környezetvédelem. De nem is kell ennél több.

 

Kolonics Patricia

Forrás: reformatus.hu
Képek forrása: Kapitány Flóra

Bővebben információ a „Bringázz a templomba! Bringázz a Refibe!” kampányról:
Facebook esemény
Eddigi csatlakozók: ITT

 

Kerékpározás, mint a teremtésvédelem eszköze - Korábbi interjúnk Szabó István lelkésszel a biciklizésről és a teremtésvédelemről.

Kerékpározás, mint a teremtésvédelem eszköze

Október hónap folyamán közös bringázásra hívjuk a református gyülekezeteket és oktatási intézményeket az Ökogyülekezeti Mozgalom által meghirdetett „Bringázz a templomba! Bringázz a Refibe!” kampány keretén belül. Többek között a kerékpározási szokásairól, a biciklizés előnyeiről, a keresztyénség és a kerékpározás kapcsolatáról beszélgettünk Szabó Istvánnal, a budapesti József Attila lakótelepen formálódó református gyülekezet lelkipásztorával.

Információ

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalom

E-mail: info@okogyulekezet.hu

Telefon: +36-30/453-2950

Postacím: 1146, Budapest, Abonyi u 21.

Internet: www.okogyulekezet.hu

Facebook: www.facebook.com/Okogyulekezet

 

 „There isn’t a Planet B! - CSO-LA/2017/388-137. A honlap az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Tartalmáért az Ökogyülekezeti Mozgalom felel, és azok nem szükségszerűen egyeznek meg az Európai Unió véleményével.”

Kövess minket

 

Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form