A teremtésvédelemről is szó lesz a református többlet az oktatásban témájú konferencián

November 17-én és 18-án Miskolcon (Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc Kálvin J. u. 2.) kerül sor a református közoktatás jövőjét meghatározó fejlesztéseket bemutató konferenciára. A református köznevelési intézményrendszerre vonatkozó fejlesztési stratégia kidolgozásának fontos állomása, hogy elkészültek azok a pedagógiai és teológiai alapvetések, amelyek a további munkának irányt szabnak. Erről a témáról szól a november 17-i nap délelőttje, amelyre az intézmény-fenntartók képviselőit és intézmény-vezetőket várjuk szeretettel. November 17-én délután a református tananyag-fejlesztési projektben végzett helyzetelemzés eredményeit, a fejlesztés koncepcióját valamint a teremtésvédelem pedagógiai aspektusait ismerhetjük meg az előadások és a kerekasztal-beszélgetés során. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Ábrám Tibor               igazgató, Lévay József Református Gimnázium Kodácsy Tamás          lelkipásztor Szontágh Pál               igazgató, Református Pedagógiai Intézet Szűcs Boglárka           ökogyülekezeti referens Szűcs Ferenc              professzor emeritus Victor András                         természettudós Moderátor: Pompor Zoltán szakmai vezető

„Véleményem szerint az ismeretanyag terebélyesedésének korában az általános és a középiskolás diákot meg kellene tanítani logikusan gondolkodni, hogy ne lehessen később sem őt manipulálni. Fejleszteni kellene a jellemét, hogy legyen tartása és kitartása, az ízlését, hogy meg tudjon különböztetni szépet és rútot, értéket és talmit valamint kommunikatív képességét, hogy meg tudjon érteni másokat és meg tudja értetni magát másokkal. Az egyházi iskolában ezekhez pluszként (bár tudom, hogy a hit nem örökölhető és nem nevelhető) lehet adni a gyereknek olyan ismereteket, tapasztalatokat, élményeket, amelyek elősegítik azt, hogy a hit ajándékát megkapja. Ez harmóniát ad neki, belső békét, amit nem lehet ráerőltetni senkire, de aki igényli, annak biztosítani kell megszerzésének lehetőséget.” (Kálmán Attila)

Ennek fényében előremutató az a szándék, hogy a fejlesztés során törekedjünk a teremtett világot annak komplexitásában, teljességében, gazdagságában és sokszínűségében bemutatni. A tananyag keltse fel az érdeklődést a tanulókban világ jelenségei iránt. Mutasson rá a jelenségek közötti összefüggésekre, segítse a diákot abban, hogy egészben szemlélhesse a világot ezzel is segítve az önálló világkép megalkotását. Az lenne a fontos, hogy minden apró részlet az egészbe illeszkedjék, és minden részletében a teljesség tükröződjék. A diákokkal meg kell láttatni az összefüggéseket az egyes tantárgyak között. 

Kapcsolódó cikkek